DVSC: szerződtették az MTK középpályását - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.06.19. 13:20
null
Zsidai Lászlóval a debreceni vezetőség részéről Róka Géza szerepel az első hivatalos fotón (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben legutóbb a hatodik helyen végző DVSC-Teva szerda kora délután a hivatalos Facebook-oldalán bejelentette, hogy négy évre szerződtette Zsidai Lászlót, az MTK középpályását.

 

Már az utolsó bajnoki fordulót követően írtunk a készülő átigazolásról, és Garami József, az MTK szakmai igazgatója kedd este már nyilatkozott Zsidai László Debrecenbe igazolásáról.

A 26 éves védekező középpályás az elmúlt nyolc évet többnyire az MTK-nál töltötte, közben rövid ideig a Bodajk FC-t és a holland második ligás Volendamot is erősítette, utóbbi csapatban 32 mérkőzést játszott egy idény alatt. Az NB I-ben összesen 136 alkalommal lépett pályára, és öt gólt szerzett – foglalja össze röviden Zsidai eddigi pályafutását a dvsc.hu. A labdarúgónak az MTK-nál lejárt a szerződése.

„Az MTK szeretett volna megtartani, de úgy éreztem, hogy új impulzusokra van szükségem – idézi a Loki honlapja Zsidait. – Szerettem volna kipróbálni magam máshol, és ismét egy olyan csapatban játszani, amely bajnokesélyes. Az MTK-nál nem láttam, hogy az elkövetkezendő években olyan gárda alakulna ki, amellyel az élen lehetne végezni, és ez nagyban befolyásolta a mostani döntésemet. Csábító ajánlatot kaptam a Haladástól is, ráadásul a klub közel áll a szívemhez, hiszen ott kezdtem el futballozni, de a Loki jelenleg előrébb tart.”

Zsidai az utóbbi évek legsikeresebb magyar csapataként jellemezte a Lokit, kiváló labdarúgókkal, remek futballal.

„Bízom benne, hogy az alapozás során sikerül olyan teljesítményt nyújtanom, amellyel hosszabb távon a kezdőcsapat tagja lehetek – folytatta a játékos. – Nem lesz teljesen ismeretlen számomra a társaság, hiszen például Czvitkovics Péterrel korábban az MTK-ban, míg Szakály Péterrel a korosztályos válogatottakban játszottam együtt. Rövidebb távú célom az, hogy ismét magyar bajnok legyek, míg később jó lenne nívósabb bajnokságok csapatainak a figyelmét is felkelteni. Ez már csak rajtam múlik. Jelenleg csak az foglalkoztat, hogy bajnok lehessek a Lokival.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Balajti Ádám (MTK Budapest, kölcsönből vissza?), Horváth Zoltán (Egri FC), Huszák Tamás (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Oláh Gergő (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Eugene Salami (nigériai, KTE-Phoenix Mecano, kölcsönből vissza?), Varga József (Greuther Fürth – Németország, kölcsönből vissza), Vinicius Galvao (Csákvári TK – kölcsönből vissza?), Zsidai László (MTK Budapest)
Távozik/távozhat:Adamo Coulibaly (francia, ?), Luis Ramos (hondurasi, ?), Dajan Simac (horvát, ?)
Kiszemeltek: Andrej Causic (horvát, Pécsi MFC), Vadnai Dániel (MTK Budapest)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik