NB I: Az örökös üvöltözés nem vezet eredményre - Kovács L.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 16:41
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a tizennegyedik helyen álló Lombard Pápa a sereghajtó Egri FC csapatát fogadta, és nyert kiütéssel 6–1-re. A hazaiak megbízott edzője, Kovács László szerint el kellett hitetni a játékosokkal, hogy tudnak futballozni, és a labdarúgás egy játék, amit élvezni kell, míg a vendégek szakvezetője, Mészáros Ferenc szerint a mai mérkőzés hűen tükrözte az egri viszonyokat.

„Annyit mondanék, hogy gratulálok a Pápának, jól játszottak ma. Ez a mai mérkőzés hűen tükrözte az egri viszonyokat. A jövőről nem nekem kell nyilatkoznom, de ez a csapat reménytelen volt már ez előtt két hónappal is. Eddig tudtuk sajnos a motivációt a játékosokban megtartani" – nyilatkozta az Egri FC vezetőedzője, Mészáros Ferenc a Duna Televíziónak.Egri FC vezetőedzője, Mészáros Ferenc a Duna Televíziónak.

„Elsősorban arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a rend legyen, a fejek kitisztuljanak. Gyakorlatilag fel kellett rázni őket, el kellett hitetni velük, hogy tudnak futballozni, és igen is tudnak olyan parádésan játszani, mint azt tették a mai mérkőzésen is. Úgy gondolom elég mélyen volt a csapat, hiszen ezek a fiúk régebben is tudtak így futballozni, de valami meggátolta őket. Ennek okát nem az én dolgom kinyomozni, de most igen is bebizonyították, hogy nem másodosztályú játékosok, hanem igen is NB I-esek. Igazából csak a végén lélegezhetünk fel igazán, de eddig sem foglalkoztunk mással, hogy a Siófok mit játszik, hanem csak magunkkal törődtünk, és hogy a soron következő mérkőzést megnyerjük. Persze, erre azért senki sem számított, hiszen egész jó kis mérkőzésen, parádésan futballoztunk. Az elmúlt időszakban a gátló tényező az lehetett, hogy nem voltak rendbe a fejek. Nem szabad elfelejteni, hogy a labdarúgás az játék, még ha mi is kapunk gólokat. Idézőjelesen értem ezt természetesen, de jó kedvűnek kell maradni, a gólokért jönnek ki a nézők. Mellette a munkát meg el kell végezni, de az örökös üvöltözés, és leszidás nem vezet eredményre, előbb utóbb kikészülnek" – értékelte hosszasan a mérkőzést a Lombard Pápa ideiglenesen megbízott edzője, Kovács László.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik