Eger: a játékosok nem edzettek, „a helyzet tarthatatlan”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.30. 13:31
null
Nagy a baj az Egernél: a játékosok nem edzenek, amíg nem kapják meg járandóságaikat (Fotó: Havran Zoltán, archív)
Noha múlt héten még úgy tűnt, hétfő délig el kell hagyniuk a stadiont a labdarúgó NB I-ben sereghajtó Egri FC munkatársainak, végül a csapat futballistáit és szakmai stábját nem bünteti az önkormányzat azzal, hogy megtiltja az edzéslehetőséget. Ugyanakkor a játékosok nem tréningeznek, amíg nem tisztázódik a helyzet.

 

 

 

„Továbbra is biztosítottak a feltétételek ahhoz, hogy a keret tagjai a stadionban készüljenek és használják az öltözőt – mondta Kovács Géza, a létesítményt üzemeltető Egri Városi Sportiskola igazgatója. – Még véletlenül sem áll szándékunkban ellehetetleníteni a csapatot, azzal együtt sem, hogy majdnem egy éve hiányzik a klub részéről annak az együttműködési megállapodásnak az aláírása, amely a létesítmények használatának feltételeit tartalmazza."

A csődközeli helyzetben lévő klub gondjai ezzel nem oldódtak meg, ugyanis a tartozásai jelentősek, a játékosok hiába várják a fizetésüket, de a beszállítók is sorban állnak.

„A helyzet tarthatatlanná vált számunkra, és a csapat közösen úgy döntött: addig szüneteltetjük az edzéseket, amíg az együttest idáig juttató személyek nem vallanak nyíltan színt a további terveikről, és amíg garanciát nem kapunk arra, hogy mikor juthatunk hozzá az elmaradt járandóságainkhoz" – olvasható a futballisták keddi közleményében.

Mészáros Ferenc, az Egri FC vezetőedzője szerint az kedvező fordulat, hogy nem kell költözniük, de hozzátette, ettől még nem került pénz a labdarúgók számlájára.

A klubtulajdonosok a magyar szövetséghez (MLSZ) fordultak segítségért: a bajnokság befejezéséhez, a fennálló tartozások rendezésére kértek gyorssegélyt. Az MTI információi szerint kedd délig még nem érkezett válasz.

Az MLSZ a villanyvilágítás hiánya miatt nem adta meg a licencet a hazai meccsekre, ezért az Eger a bajnokságban nem játszhatott a otthonában, így Debrecenben, Miskolcon, Budapesten a Vasas stadionjában, illetve Vácon fogadta aktuális ellenfeleit.

Az egriek a következő, szombati mérkőzésükön a Pécset fogadnák Vácon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik