Videoton: a párizsi közjáték után már Málagában a csapat

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 11:01
Megérkezett a spanyolországi edzőtáborba a Videoton labdarúgócsapata – adta hírül a fehérvári klub hivatalos honlapja, a vidi.hu. A csapat az Air France légitársaság miatt először lekéste a párizsi csatlakozást, majd amikor késő este leszállt a gépe Málagán, újabb kellemetlen meglepetés érte.
A Videoton szerda késő éjszaka érkezett meg a dél-spanyolországi Málaga repterére azok után, hogy több órára Párizsban ragadt az egész keret és a teljes stáb is. A reptéren jött a feketeleves: kiderült, hogy a Budapesten a repülőgépre feladott csomagok nagy része Párizsban elkeveredett, így azok nem érkeztek meg a játékosokkal együtt Spanyolországba. Összesen 14 ember személyes holmija vesztegel Párizsban, ám ha minden jól megy, csütörtök délután megérkezik az edzőtáborba a több mint tucatnyi elkallódott bőrönd. Párizsban a mintegy hétórás kényszerpihenőt a legtöbben a repülőtéren töltötték, de voltak olyan kalandra éhes játékosok is, akik taxiba pattantak, és az előre be nem tervezett szabadidőt gyors városnézéssel töltötték. Csütörtökön azonban már a munkáé lesz a főszerep, Joan Carrillo Milan délelőtt és délután is edzést vezényel a csapat számára – tudósít a piros-kékek honlapja.
AZ EDZŐTÁBORBA UTAZÓ KERET
A Videoton spanyolországi edzőtáborába az alábbi labdarúgók utaztak el: Bozsovics, Tujvel, Somodi, Szolnoki, Kaká, Brachi, Vinícius, Szekeres, Héctor, Stopira, Caneira, Gyurcsó, Haraszti, Kovács I., Tóth B., Mitrovics, Oliveira, U. Nikolics, Paraiba, Torghelle, Nikolics N. A Puskás Akadémia NB II-es csapatából három játékos kap bizonyítási lehetőséget Spanyolországban: Kleinheisler László, Fábio Guaru és Minguel Ángel Luque, de szintén a csapattal utazott az U19-es együttesben szereplő Zsótér Donát, aki az ősszel több Ligakupa-mérkőzésen pályára lépett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik