Menthetetlen a Siófok? Aczélnak kétszer sikerült

Vágólapra másolva!
2012.11.16. 12:01
null
A Siófok ezúttal az Újpesttel, a Lombard a DVTK-val csap össze (Fotó: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I múlt heti (14.) fordulójában az idei kiírás leghosszabb sorozata ért véget: először nyert bajnokit a Siófok. A kérdés csak az: nem túl későn hozta-e idénybeli első győzelmét a Balaton-parti együttes? A felvetésre a pontos választ csak tavasszal kapjuk meg, de már most megnéztük, hogy az utóbbi esztendőkben hogyan végeztek a bajnokságban azok a csapatok, amelyek az adott szezonban a legkésőbb ünnepelhették első győzelmüket.

Labdarúgásban 2004 őszétől tértünk vissza a hagyományos lebonyolítású, 16 csapatos bajnoki rendszerhez – előtte évekig rájátszás volt felsőházzal, alsóházzal, 12 csapattal… –, így elsősorban az előző nyolc szezonnal volt érdemes összehasonlítani a most kialakult helyzetet.

Első ránézésre jó hírrel szolgálhatunk a siófokiaknak: az utóbbi nyolcból négy bajnoki idényben bent maradt az élvonalban az a csapat, amely a bajnokság során a legkésőbb szerezte meg első győzelmét. Árnyalja azonban a képet az, hogy egyáltalán nem mindegy, hányadik fordulóban ér véget a nyeretlenségi sorozata az adott együttesnek.

A Siófok teljesítményéhez a legközelebb az öt évvel ezelőtti Tatabánya produkciója áll. A Komárom megyeiek 2007 őszén a 15. fordulóban nyertek először (a Honvédot győzték le 1–3-ról fordítva 4–3-ra…), de nekik nem sikerült a bravúr: a szezon végén búcsúztak az első osztálytól, csak a bajnokságból törölt FC Sopront tudták megelőzni a tabellán.

Két esetben a Siófokhoz képest jóval később szerezte meg első győzelmét egy csapat. Alighanem mindenki emlékszik tavaly a Zalaegerszegre, amely csupán a 26. fordulóban érezhette meg először a siker ízét (érdekes, hogy ugyanúgy a Lombard ellen nyert, mint a múlt héten a Siófok), míg a 2005–2006-os szezonban a pápai szurkolóknak kellett egészen a 21. fordulóig várniuk, hogy győzelmet ünnepelhessenek. Ez a két csapat utolsó helyezettként esett ki az élvonalból, a tavasszal aratott első siker tehát nagyon későinek bizonyult.

Ha a 2004-es Nyíregyházát nézzük, akkor sem sok jóval kecsegtetjük a siófokiakat, a Szpari ugyanis a somogyiakhoz képest két fordulóval korábban (a tizenkettedikben) szerezte meg szezonbeli első sikerét, az év végén mégis kiesett az NB I-ből – sovány vigasz, hogy nem sereghajtóként, a Békéscsabát ugyanis megelőzte.

Akadtak azonban nagy feltámadások is, és érdekesség, hogy kettő Aczél Zoltán nevéhez fűződik.

2006 őszén alaposan beragadt a rajtnál a REAC, a 8. forduló után még csak két pontja volt, és győzelem nélkül állt a csapat. Időközben edzőváltás is történt a rákospalotaiaknál, Urbán Flóriánt Aczél Zoltán váltotta a kispadon. A sárga-kékek a 9. fordulóban, a Paks 4–3-as legyőzésével kezdték el a kapaszkodást, és a szezon végén befutottak a 14. helyre – így meghosszabbították élvonalbeli tagságukat.

Még nagyobb ugrást hajtott végre 2010-ben a Haladás. A szombathelyiek Csertői Aurél irányításával az első tíz fordulóban nyeretlenek maradtak, aztán jött az edzőváltás és jött Aczél Zoltán, akivel a Hali a 11. fordulóban megszerezte első győzelmét: 4–0-ra kiütötte a Siófokot, és szép lassan megindult felfelé a tabellán. A bajnokság végén a 8. helyen végzett, a nagyon rossz rajt után tehát nemhogy nem esett ki, de a középmezőnyben zárt, megelőzve többek között a Győrt, a Honvédot, a Vasast és az MTK-t.

Akad tehát pozitív példa is a Siófok előtt, és az is igaz, hogy a hátralévő 16 fordulóban nem lehetetlen 10 pontos hátrányt ledolgozni a még bennmaradó helyen álló csapatokkal szemben. Csak ehhez már az ősz hátralévő meccsein is gyűjtögetni kellene a pontokat...

A Siófok ma este 19 órától Újpesten lép pályára az NB I 15. fordulójában.

HOL VÉGZETT AZ ELSŐ SIKERÉT LEGKÉSŐBB MEGSZERZŐ CSAPAT
SzezonCsapatFordulóElső győzelme a szezonbanHelyezés
2004–2005:Nyíregyháza12.DVTK–Nyíregyháza 0–115.kiesett
2005–2006:Pápa21.Lombard Pápa–ZTE 2–116.kiesett
2006–2007:REAC 9.REAC–Paks 4–314.bennmaradt
2007–2008:Tatabánya15.Tatabánya–Honvéd 4–315.kiesett
2008–2009:Győri ETO 4.Győr–REAC 4–2 8.bennmaradt
2009–2010:Haladás 5.Haladás–Videoton 4–3 8.bennmaradt
2010–2011:Haladás11.Haladás–Siófok 4–0 8.bennmaradt
2011–2012:ZTE FC26.Lombard Pápa–ZTE 0–116.kiesett
2012–2013:Siófok14.Siófok–Lombard Pápa 1–0 ? ?

A LOMBARD ÉS A DVTK IS JAVÍTÁSRA KÉSZÜL AZ EGYMÁS ELLENI MECCSEN

Hogy a hétközi, Videoton elleni 2–1-es Ligakupa-győzelem (nem szabad figyelmen kívül hagyni, a két csapat messze nem a legjobb összeállításában futballozott) felfelé ívelő pályára állította-e a Lombardot, arra a Diósgyőr elleni párharc adhatja meg a választ, ám az már most biztos, a Pápa több ponttal zárja az őszi idényt, mint az előző bajnokság hasonló időszakát. Tavaly ugyanis az együttes tizenöt pontot szerzett tizenhét forduló alatt (akkor éppúgy előrehoztak tavaszról két meccset, mint most), jelenleg tizenhat pontja van – no és három lehetőség a növelésére.

„Még véletlenül sem foglalkoztat, mire lehetünk képesek a Videoton és a Paks ellen, egyelőre csakis a Diósgyőr elleni összecsapás létezik – mondta Szűcs Lajos a Nemzeti Sportnak. – Hiba lenne abból kiindulni, hogy riválisunk jó ideje nem nyert már, mivel remek játékosállománnyal rendelkezik. Nehéz lesz megszerezni a három pontot, de ha mentálisan arra a szintre kerülünk, mint a Haladás elleni találkozó előtt, akkor nyerhetünk. A saját példánkon tapasztaltuk, talpra lehet állni nagy pofon után, amikor Győrben kikaptunk hat nullára, kevesen hitték, hogy a következő héten pontot hozunk el Újpestről, majd a következő három bajnokin hét pontot szerzünk.”

Bár a Diósgyőr előkelőbb helyen áll a bajnokságban, szerényebb eredményeket ért el az elmúlt hetekben. A miskolciak legutóbbi négy bajnokijukon két döntetlen mellett kétszer kikaptak, ráadásul idegenben még rosszabb a mérlegük, hiszen május eleje óta nem örülhettek győzelemnek.

„Ezúttal az a feladatunk, hogy végre nyerjünk már egy mérkőzést, teljesen mindegy, milyen játékkal – jelentette ki Tisza Tibor, a Diósgyőr csatára. – A klub játékosállománya és a célok is előbbre mutatnak annál, mint amit a csapat helyezése tükröz, és tudjuk, egyszer minden rossz sorozat megszakad. Persze tisztában vagyok azzal, hogy kevés gólt szereztünk az ősszel, vagyis a támadójátékunk jobb is lehetne, ugyanakkor egy csatár helyzetbe kerüléséhez társak is szükségesek, akik ha gyengébben futballoznak, szinte biztos, hogy én sem teljesítek megfelelően.”
Pályafutása során Tisza Tibor leginkább visszavont szerepkörben futballozott a csatárok mögött, ellenben Diósgyőrben Sisa Tibor vezetőedző az ősszel csúcsékként számít a támadóra.

„Sok alternatíva nincs, talán még Bacsa Patrik futballozik ebben a szerepkörben, de L'Imam Seydi megint megsérült, Rudolf Gergely pedig még nem teljesen egészséges. Számomra szokatlan a poszt, de egy csatárnak alkalmazkodnia kell, és nem mellékesen gólokat szereznie. A Ligakupában és a Magyar Kupában eddig jobban ment, míg a bajnokságban csak kétszer voltam eredményes, de megoldom a feladatomat.”

Tisza Tibor két góljával a Diósgyőr legeredményesebb labdarúgója, holtversenyben Bacsa Patrikkal, Fernando Fernándezzel, José Luquével és L'Imam Seydivel.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC
1494130–13+1731
2. Debreceni VSC-Teva1481522–13 +925
3. MTK Budapest1474323–17 +625
4. Videoton FC1473420–13 +724
5. Budapest Honvéd1463523–21 +221
6. Ferencváros1456321–18 +321
7. Kaposvári Rákóczi1454515–18 –319
8. Diósgyőri VTK1454511–15 –419
9. KTE-Phoenix Mecano1453617–20 –318
10. Pécsi MFC1446414–15 –118
11. Újpest FC1445519–18 +117
12. Haladás1444618–15 +316
13. Lombard Pápa 1444613–21 –816
14. MVM Paks1437418–17 +116
15. Egri FC1425710–22–1211
16. Siófok FC
141310 9–27–18 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik