Strandfoci: Goldwin-Gyöngyös döntő lesz a bajnokságban

Vágólapra másolva!
2012.08.03. 18:41
Akárcsak tavaly, az idén is a Goldwin Pluss és az MCC Energia SC Gyöngyös játssza a döntőt Siófokon a nemzeti strandlabdarúgó ligában.

A pénteki első elődöntőben az alapszakaszt magabiztosan megnyerő, az elmúlt szezonhoz képest többek között Biczi Gáborral, Simonyi Gáborral és Ughy Márkkal erősítő Szász-Therm és a rájátszásba negyedikként becsúszó 2011-es ezüstérmes, a Gyöngyös találkozott egymással.

Előzetesen sokan úgy gondolták, a Szász-Therm az esélyes, a meccsen azonban hamar kiderült, hogy ezen a napon a hevesieket nem lehet megfogni. Az első gólt ugyan a Szász-Therm szerezte, de onnantól kezdve beindult a gyöngyösi henger: 2–2-es állást követően faképnél hagyták riválisukat Berkesék. A vége 7–4-es MCC Energia-győzelem lett.

A másik ágon a Bonyhád hatalmas küzdelemre késztette a kétszeres címvédő Goldwint, mégis vesztesen hagyta el a homokot. Amikor a második harmad elején már 3–0-ra vezetett a végül négy gólig jutó Fekete Viktor által vezérelt Goldwin, kevesen gondolták volna, hogy a tolnaiaknak lehet még esélyük, de a rendkívül lelkes fehér mezes csapat néhány perc alatt egyenlített.

A harmadik felvonásban ismét elhúzott hárommal a favorit, az utolsó percben azonban két gólt is szerzett a Bonyhád, amely a dudaszó pillanatában majdnem ismét egyenlített, de kimaradt a ziccer.

A tavalyi idényhez hasonlóan tehát szombaton 17.30-kor Goldwin Pluss–Gyöngyös finálét rendeznek, előtte 15 órától a bronzéremért a Bonyhád a Szász-Thermmel csap össze. Mindkét meccset élőben közvetíti a Digi Sport 2.

A pénteki program viszont még nem ért véget: 21 órától Magyarország–Hollandia válogatott mérkőzést rendeznek a siófoki Beach Arénában.

NEMZETI STRANDLABDARÚGÓ LIGA, SIÓFOK
ELŐDÖNTŐ
MCC Energia SC Gyöngyös–Szász-Therm 7–4 (1–1, 3–1, 3–2)
Gól: Berkes 2, Weisz 2, Csoszánszki, Czéh, Hajlinger, ill. Simonyi 2, Ughy, Tősér
Goldwin Pluss–Bonyhád BFC 6–5 (2–0, 1–3, 3–2)
Gól: Fekete V. 4, Vernyik, Jaksa, Sebestyén (öngól), ill. Tóth A., Máté N., Sebestyén, Jaksa, Máté R.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik