Eger: Innen is lehet külföldre igazolni - Németh

Vágólapra másolva!
2012.07.18. 13:04
Mint arról korábban beszámoltunk, a labdarúgó NB I-be feljutó Egri FC eddigi legnevesebb nyári igazolása a 31 éves támadó középpályás, Németh Norbert. A korábban Oroszországban is megforduló futballista sokat vár új  csapatától, és szívesen kipróbálná magát még egyszer külföldön.

„Nemcsak egy bennmaradó csapat lesz az Eger, hanem több annál – legalábbis ebben bízunk mindannyian, és ezért dolgozunk keményen. Ehhez persze az is szükséges, hogy itthon játszhassuk a hazai meccseinket, mert a kényszerű debreceni vendégségben senki sem szeretne futballozni" – nyilatkozta Németh Norbert a heol.hu oldalának.heol.hu oldalának.

„Bízom benne, hogy összejön még a külföldi szerződés, ám ezúttal csak az a fontos, hogy az Egerrel jól szerepeljünk, hiszen innen is ki lehet tűnni, nemcsak nekem, bármelyik más csapattársamnak is. Ha mondjuk Lovrencsics Gergőnek sikerül Pápáról Poznanba igazolni, miért ne történhetne ez Egerből is" – tette hozzá a 31 éves középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik