Haladás: Bori és Andorka is Artner kívánságlistáján

Vágólapra másolva!
2012.05.29. 15:55
A haladas.hu információi szerint a kecskeméti Bori Gábor és a pécsi Andorka Péter neve is szerepel a szombathelyi edző, Artner Tamás kívánságlistáján. A klub mai taggyűlésén a tulajdonosok elfogadták a szakember tavaszi beszámolóját.
Artner Tamás 20-25 névből álló listát adott le Tóth Mikós ügyvezetőnek, amelyről a tréner legalább két-három futballistát szeretne az együtteséhez igazolni. A lista ugyan nem publikus, ám Artner Tamás elmondta, az ominózus papíron kizárólag magyar labdarúgók szerepelnek. A szakember hozzátette, közöttük akad szombathelyi kötődésű játékos is, „azonban nem jelentős az arányuk”.A haladas.hu információi szerint a kecskeméti Bori Gábor – az ő neve már a télen is felvetődött a nyugat-magyarországi csapatnál –, valamint a pécsi, de korábban a Haladásnál is megforduló Andorka Péter is Artner Tamás kiszemeltjei között van. A Haladás trénere nem kommentálta az értesülést.Kedden a Haladás tulajdonosi taggyűlést tartott, amelyen elfogadták Artner Tamás tavaszi beszámolóját.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik