DVSC: Aki kimarad, lemarad - ez az új debreceni jelszó

Vágólapra másolva!
2012.01.31. 14:19
A DVSC-Teva labdarúgócsapata szombaton az eperjesi Tatran Presov elleni második felkészülési meccsen 3–1-re győzött. A mesterhármast jegyző Kulcsár Tamás a mérkőzés mellett a téli felkészülésről is nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának.

„Elég kemény ellenfélnek bizonyult az eperjesi csapat. Agresszíven, időnként durván játszott, de sportszerűen felvettük a kesztyűt. Nehéz mérkőzés volt, az első félidőben talán ők domináltak jobban, egy kicsit érződött rajtunk a mögöttünk lévő kemény munka, hiszen napi két edzéssel készülünk, de most ennek van az ideje. A második félidőben már föléjük nőttünk, többen jó teljesítménnyel rukkoltak elő. Szakály Pétert és Luis Ramost emelném ki, mindketten sokat lendítettek a csapat játékán, amikor belül futballoztak, jól osztogatták a labdát, és sokat is szereztek" – beszélt a szombati meccsről a dvsc.hu-nak Kulcsár Tamás, aki a téli felkészülésre is kitért.

„Mindenki odateszi magát, és azért dolgozik, hogy minél jobb állapotban legyen– már csak saját maga miatt is. Igyekszünk minden egyes edzésen hajtani, és közben vigyázni arra, hogy ne sérüljünk meg, hiszen Eli 'bá is gyakran hangoztatja: aki kimarad, lemarad. Szerintem ez nagyon frappáns megfogalmazás, és szerintem erre is koncentrál mindenki" – tette hozzá a támadó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik