Győri ETO: hosszú kálvária után térhet vissza a 23 éves erdélyi tehetség

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 09:36
Berde István, a Győri ETO 23 éves védekező középpályása nyár óta folyamatos sérülésekkel küzdött, de a héten újra bekapcsolódhat a munkába – erről a Sepsiszentgyörgyön született futballista beszélt klubja hivatalos honlapjának.

Nyáron az első műtétem után sikeresen felépültem, az ősszel pályára is tudtam lépni, játszottam az NB I-ben és az NB II-ben is, de az idén ismét újra kellett műteni a jobb lábfejemen a csontot. A második műtét után egy hetet otthon töltöttem, nem tudtam lábra állni. Holanek Zoltán rehabilitációs edzővel és Radó Krisztina gyógytornásszal azóta sokat dolgoztunk, így mostanra már jó állapotban vagyok” – kezdte az eto.hu-nak adott nyilatkozatát Berde István, aki az NB I-ben háromszor lépett pályára a győrieknél. Nyáron az első műtétem után sikeresen felépültem, az ősszel pályára is tudtam lépni, játszottam az NB I-ben és az NB II-ben is, de az idén ismét újra kellett műteni a jobb lábfejemen a csontot. A második műtét után egy hetet otthon töltöttem, nem tudtam lábra állni. Holanek Zoltán rehabilitációs edzővel és Radó Krisztina gyógytornásszal azóta sokat dolgoztunk, így mostanra már jó állapotban vagyok” – kezdte az eto.hu-nak adott nyilatkozatát Berde István, aki az NB I-ben háromszor lépett pályára a győrieknél.

„Hétfőtől rendesen, csapattársaimmal együtt edzhetek, ennek nagyon örülök, már vártam ezt a pillanatot. Szeretnék mielőbb visszatérni, és alig várom, hogy pályára léphessek” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik