Bp. Honvéd: Le kell zárnunk az elmúlt időszak történéseit - Debreceni

Vágólapra másolva!
2010.11.15. 18:19
Megtartotta első edzését a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának megbízott vezetőedzője, Szalai László. A tréninget követően Debreceni András és Hajdú Norbert nyilatkozott a klub hivatalos honlapján közzétett videóinterjúban.

„Szalai László azzal kezdte a mai tréninget, hogy a fejekben le kell zárni az elmúlt időszak történéseit. Elmondta, próbáljunk meg elvonatkoztatni az edzőváltástól, hogy tiszta fejjel tudjunk készülni a Siófok elleni pénteki mérkőzésre" – kezdte a mai edzés utáni nyilatkozatát a Honvéd védője, Debreceni András.

„A Siófok képes meglepetésekre, sok csapatnak megnehezítette már a dolgát. Gyors támadójátékra és győzelemre készülünk. Két hazai meccsünk következik, a siófok után a Vasast fogadjuk, a két találkozón csak a hat ponttal lennénk elégedettek" – tette hozzá Debreceni.

A csapatkapitány Hajdú Norbert a közönség kiszolgálásról beszélt.

„Az első tréning szokásos, hét elei edzés volt, vagyis erőnlétileg keményebb volt. A Siófok ellen szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat, vagyis mindenképp nyerni szeretnénk" –  nyilatkozta Hajdú.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik