Szolnok: a Soproni Liga újoncának nem kell Kecskemétre költöznie

Vágólapra másolva!
2010.06.19. 08:05
A jelek szerint fellélegezhetnek a 62 év után NB I-be jutó Szolnoki MÁV labdarúgócsapatának szurkolói. Bár az újonc eredetileg a kecskeméti stadionra kapta meg a licencet, úgy néz ki, egyetlen mérkőzést sem kell albérletben játszania.

„Az MLSZ-nek nem lehet érdeke, hogy egy újonc ne hazai környezetben rendezhesse mérkőzéseit, pláne ha szurkolói már évtizedek óta vártak a feljutásra" – vélekedett Nemes Ferenc, az MLSZ ügyvezető alelnöke. A tárgyalások elkezdődtek a tervezőkkel, kivitelezőkkel, támogatókkal, s ennek már kézzelfogható eredménye is van.

„Három lépcsőben készül el az általunk megálmodott hat-nyolcezres stadion – vázolta terveiket Szalay Ferenc szolnoki polgármester. – A bajnoki rajtra készen lesz a főlelátó 3200 háttámlás műanyag székkel, valamint az állóhelyi rész, és helyére kerül az elektromos eredményjelző tábla is. Tavaszra megépül a villanyvilágítás, illetve a klubház felőli új lelátórész, majd jövő nyáron elkezdődik a főlelátó teljes rekonstrukciója."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik