Bajnokot verő kiesőjelölt, bukdácsoló Fradi

P. K., P. GY.P. K., P. GY.
Vágólapra másolva!
2009.12.08. 19:28
null
Gohér Gergő (háttal) és társai az előző szezonban otthon kikaptak a DVSC-től, az új szezont viszont a bajnok legyőzésével kezdték (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
Kétrészes sorozatban összegezzük a labdarúgó Soproni Liga őszi szezonját. Tegnap az első nyolc helyezettel foglalkoztunk, ma a tabella második felében található csapatok kerülnek terítékre. Kiemelten foglalkozunk a kieséstől leginkább fenyegetett együttesekkel, az utolsó öt helyezettel. A tegnapi összeállításunktól eltérően ezúttal fordított helyezési sorrendben vettük górcső alá a gárdákat.

NYÍREGYHÁZA-VASAS 5-1


16. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS – ELSŐBŐL UTOLSÓ


A tavasszal több edzőváltáson átesett Nyíregyháza az Újpesttől érkező Szentes Lázárral és 15 új játékossal vágott neki az új évadnak. A nyírségiek az első fordulóban 5–1-re nyertek otthon a Vasas ellen, és rögtön a táblázat élére ugrottak.


Ezt követően ugyan kikaptak Pakson, viszont az első öt fordulóban ez volt az egyetlen vereségük, és a Vasas mellett 3–1-re legyőzték a Ferencvárost is. A zöld-fehérek elleni sikert (3. forduló) követően azonban az ősszel többször már nem nyert a csapat az NB I-ben, ugyanakkor nyolcszor kikapott. A mélypontot a pápai 5–1-es vereség jelentette, de az utolsó fordulóban a ZTE-től otthon elszenvedett 4–0 is mély nyomot hagyott a szurkolókban.

Pedig a szezon elején tényleg úgy tűnt, hogy a Debrecenből érkező szerb Igor Bogdanovics (aki rögtön csapatkapitány lett), a Haladást elhagyó Andorka Péter, a Diósgyőrtől szerződtetett japán Honma Kazuo és a tavaly is a csapatot erősítő elefántcsontparti Sindou Dosso alkotta négyes az NB I egyik leghatékonyabb táamadósora lesz. (Eredetileg Aco Sztojkov is a támadószekciót erősítette, de ő augusztus elején a svájci Aarauhoz igazolt – ezzel kétségkívül gyengült a Nyíregyháza.)

Ehhez képest a bajnokságot hét forduló alatt két góllal és négy gólpasszal kezdő Bogdanoviccsal – aki addig minden meccsen játszott – már novemberben, a 13. fordulót követően szerződést bontott a klub. Rajta kívül Márkus Tiborra, Czanik Károlyra, Szélpál Tamásra, Kovács (II) Zoltánra, Bölcsföldi Viktorra és Kiss Zoltánra sem tartottak igényt a vezetők. Ez a tömeges elvándorlás pedig két dolgot jelez: egyrészt azt, hogy kissé átgondolatlanok voltak a nyári erősítések, másrészt azt, hogy valami nagyon nincs rendben a csapatnál...

Az idény elején még a góllövőlistát vezető, hét gólt szerző, mindegyik őszi bajnokin pályára lépő Honma teljesítménye is jelentősen visszaesett, ugyanis a hetedik forduló után egyszer sem talált be az ellenfelek kapujába. Persze, hiba lenne csak a támadók nyakába varrni a gyenge szereplést, ugyanis (a Vasas és a Kecskemét után) a Nyíregyháza kapta a harmadik legtöbb gólt (32) a bajnokságban. Honma mellett a szintén Diósgyőrből érkezett szerb Drasko Vojinovics játszott a csapat összes találkozóján a Soproni Ligában.

15. DIÓSGYŐRI VTK – ÚJ EDZŐ BIZTOSAN JÖN, ERŐSEBB CSAPAT IS KELL

A szezont új edzővel, Aczél Zoltánnal és sok fiatal, rutintalan játékossal kezdő Diósgyőr álomrajtot vett a Soproni Ligában, hiszen az első fordulóban hazai pályán – Lippai Ákos góljával – 1–0-ra legyőzte a bajnok Debrecent.

DIÓSGYŐR-DEBRECEN 1-0

 

A következő három fordulóban ugyan kikapott a DVTK – sorrendben a Videotontól, az Újpesttől és a Győrtől –, de a Kecskemét elleni 4–1-es hazai sikert követően úgy tűnt, hogy Balajti Ádám (az U20-as válogatott csatára duplázott a KTE ellen) vezérletével a csapat rácáfolhat azokra az előzetes véleményekre, amelyek szerint a diósgyőriek biztosan kiesők.

Ahogy azonban teltek a fordulók, úgy fogyott el a Diósgyőr lendülete. Az is hátráltatta a csapatot, hogy az öt forduló alatt négy gólt szerző Balajtit hetekig elveszítette a gárda az U20-as világbajnokság miatt, majd – miután hazatért Egyiptomból – a tehetséges támadó már nem tudta ugyanazt a gólerős játékot nyújtani, mint a vb előtt. A csapatban az állandóságot a 20 esztendős Búrány Zoltán játéka jelentette, aki mind a 15 bajnokin pályára lépett, mindig kezdőként, és csak háromszor cserélték le.

A DVTK a 13. fordulóban hét nyeretlen meccset követően meggyőző játékot nyújtva állt győzelemre az Üllői úton a Ferencváros ellen (a vendégek már 3–1-re vezettek, amikor szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt a találkozó, a mérkőzés három pontját 3–0-s gólkülönbséggel a diósgyőriek javára írták). A siker után azonban újabb két vereség következett. Aczél Zoltán már a szezon közben felajánlotta lemondását, amit akkor nem fogadott el a klub ügyvezetője, Nagy Béla. Az ősz végén viszont az ügyvezető nem hosszabbította meg Aczél december végén lejáró szerződését. Így az már biztos, hogy új vezetőedző érkezik (a hírek szerint Tornyi Barnabás), de a bennmaradáshoz új játékosokra, erősebb csapatra is szükség lesz...

14. BUDAPEST HONVÉD FC – GYENGE ŐSZ ÉS FOGADÁSI GYANÚ

A Diósgyőrhöz és a Nyíregyházához hasonlóan a kupagyőztes Honvédnál is nagy változások voltak a nyáron (a kölcsönből visszatérőket nem számítva 11 új futballista kezdte a szezont a Bozsik-stadionban), és az említettekhez hasonlóan Sisa Tibor csapata is győzelemmel kezdte az idényt: a Honvéd otthon nyert 3–1-re a Kaposvár ellen.

Ezt követően viszont egy döntetlen mellett négy vereség következett. Ősszel mindössze háromszor nyertek a kispestiek, a Kaposvár mellett a DVTK és a Nyíregyháza ellen idegenben, és csupán a 14. helyen telelnek – holott a nyáron éppen azzal a céllal erősítettek, hogy a mezőny első felébe kerüljön a gárda.


Sisa Tibor többször is felajánlotta lemondását, de mindig meg tudták győzni a folytatásról, a ZTE elleni hazai fiaskó után végül elváltak a felek útjai, szerződést bontott a tréner. A helyét az olasz Massimo Morales vette át. Vele az őszi utolsó bajnokiig, a 3. fordulóból elhalasztott Bp. Honvéd–Debrecen (1–2) mérkőzésig nem kapott ki a csapat, a kispesti szurkolók tehát reménykedhetnek a jobb folytatásban. Mint ahogy abban is, hogy – bár az UEFA fogadásfigyelő rendszere gyanús fogadási mintát jelzett – a Fenerbahce–Bp. Honvéd (5–1) Európa-liga-találkozó kapcsán bebizonyosodik a játékosok ártatlansága. Vagy legalábbis nem kerülnek elő olyan bizonyítékok, amelyek a kispesti labdarúgók érintettségét igazolnák.

A csapatban Hajdú Norbert volt az egyetlen, aki az összes őszi bajnok találkozón pályára lépett, az Újpestről kölcsönbe megkapott futballista 15 meccsen három gólt lőtt és öt gólpasszt adott. Ő tehát azon nyári szerzemények közé tartozik, aki többé-kevésbé beváltotta a hozzáfűzött reményeket, de az újak többsége eddig csalódást okozott.

13. KECSKEMÉTI TE – ISMÉT MEGLEPETÉS

Az előző szezonban a Kecskemét újonc csapatként nagy meglepetést szerzett azzal, hogy az idény végén az ötödik helyen végzett. Ősszel is meglepte drukkereit a csapat, csak ezúttal nem a jó szerepléssel, hanem a kilenc vereségével.

A KTE gyengélkedése már csak azért is meglepő, mert az együttes magja nem változott: erősítenie ugyan nem sikerült a nyáron, de a kulcsemberek közül senki sem távozott.

Ezt mutatja az is, hogy már az előző szezonban is meghatározónak számító Némedi Norbert, Yannick, Csordás Csaba hármas végigjátszotta az őszi szezont, ők hárman mindegyik fordulóban pályára léptek.

A legfőbb problémát a védelem összeállítása jelentette Kecskeméten. A támadók eredményességével ugyanis ezúttal sem volt probléma (a KTE 27 gólt szerzett, többet, mint például a 3. helyen álló Újpest), viszont a 35 kapott gól nagyon soknak számít (a második legtöbb a ligában).

A szerb Tomiszlav Szivics vezetőedző az Újpest elleni 5–2-es Magyar Kupa-vereség után lemondott posztjáról, ezután Czéh László megbízott edzőként vette át az irányítást, majd a Haladástól távozott Csertői Aurélt nevezték ki vezetőedzőnek, de ő ősszel már nem ülhetett a kispadra a korábbi eltiltása miatt, így a lila-fehérek Czéh Lászlóval fejezték be az idényt.

12. HALADÁS – DE MILYEN IRÁNYBA?

Az elmúlt bajnokságot 3. helyen befejező szombathelyieket az ősszel az ág is húzta, és bár végül a 12. helyen fejezték be az évet, csak három ponttal előzik meg a már kieső helyen lévő Diósgyőrt.

És akkor kezdjük a „csapásokkal": a meghatározó játékosok közül Vörös Péter (Üzbegisztánba) és Sipos Norbret (Ciprusra) távozott, míg Kenesei Krisztián előbb kézsérülése, majd térdszalag-szakadása miatt nem játszhatott (négy meccsen így is lőtt két gólt). Az U20-as válogatott Simon Ádám is kihagyta szinte a teljes őszt (egy ideig korábbi csapatával, az MTK-val állt jogvitában, majd sérült volt). És akkor még nem szóltunk arról, hogy az együttes a bajnokság mellett az Európa-ligában is indult (egy kört ment is), és a kétfrontos megterhelés rányomta a bélyegét a bajnoki szereplése.

A szombathelyiek az első három bajnoki meccsükön vereséget szenvedtek – az 1. fordulóra kiírt Haladás–Ferencváros találkozót később rendezték, azon a meccsen gól nélküli döntetlen született –, majd remek találkozón Szombathelyen 4–3-ra legyőzték a Videotont (ezen a találkozón Csertői Aurél megrúgta a vendégek másodedzőjét, Bódog Tamást, ezért a mozdulatért a szakembert a hátralévő őszi meccsekre eltiltották a kispadtól), ezt leszámítva viszont várakozáson alul szerepeltek.

HALADÁS-VIDEOTON 4-3

 

Csertői szeptemberben, a 7. fordulót követően – a Győr elleni hazai vereség után – lemondott, helyét Róth Antal vette át. Az új edzővel produkált egy négymeccses veretlenségi sorozatot az együttes, és végül négy győzelemmel, három döntetlennel és nyolc vereséggel zárt.

A tavaszi szezonra több poszton is erősítést tervez a klub. Igor Bogdanovicssal már meg is egyezett, és ha „Kenő" felépül és visszatér, akkor valószínűleg a tabellán már csak felfelé vezet a szombathelyiek útja.

A csapatból a kapus Rózsa Dániel, a 39 évesen is elnyűhetetlen Kuttor Attila, valamint Guzmics Richárd és Oross Márton játszott mindegyik bajnokin.

11. FERENCVÁROS – ALÁBECSÜLT NB I

Az őszt végigbukdácsoló Ferencvárossal kapcsolatban egy tényt érdemes leszögezni: a klub angol vezetői az NB I színvonalát alá-, míg az új játékosok képességeit túlbecsülték.

A szerb támadó, Bojan Mamics még az NB II-ben sem jelentene erősítést, de a spanyol Carlos Alcántara és Joaquín is inkább csak a létszámot növelte az Üllői úton.

DEBRECEN-FERENCVÁROS 2-1

 

A Ferencvárosnál ez az ősz sokkal inkább a különböző balhékról (petárda-ügy, szurkolói rendbontás a DVTK ellen, majd pályabezárás), edzőváltásról (Bobby Davison helyett a 12. forduló után ideiglenesen az ősz végéig Craig Short vette át a szakmai munka irányítását), vezetőcseréről (Kevin McCabe lett a zrt. igazgatótanácsának elnöke a lemondott Terry Robinson helyett) szólt, semmint a csapat meneteléséről. A Fradi az ősszel mindössze négyszer győzött – erre mondhatják a zöld-fehérek szurkolói, hogy ennél csak jobb jöhet. Nos, igen, ha az őszinél is gyengébben szerepel az együttes, akkor alighanem kiesik, de tudván, hogy most valóban nagy bevásárlást terveznek a klubnál, inkább arra van esély, hogy feljebb lép a tabellán a Fradi.

10. VASAS – GYENGE KEZDÉS, JÓ FOLYTATÁS, EDZŐVÁLTÁS

Nyáron sokan leírták a Vasast, hiszen a klubvezetőknek nem sikerült új tulajdonost találniuk, ráadásul az első négy meccsből hármat elveszítettek az angyalföldiek, úgy, hogy 13 gólt kaptak.

Az 5. fordulótól kezdve viszont háromszor is nyert Mészöly Géza együttese, fokozatosan előrelépett a tabellán, és a nyolc gólig jutó Lázok János (akit több csapat is szívesen vinne a nyáron, de a kivásárlási ára a Nemzeti Sport információi szerint elérheti az 50 millió forintot) vezérletével végül a 10. helyre jött fel. Néhány napja aztán sikerült megtalálni az új befektetőt, aki első lépésként szerződést bontott Mészöly Géza vezetőedzővel.

A hírek szerint Giovanni Dellacasa veszi át az irányítást, de azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy az új edző keze alatt milyen Vasas formálódik.

9. PAKSI FC – KÖZÉPMEZŐNYT ÉRT A FEGYELMEZETT JÁTÉK

A Paksi FC ebben a szezonban is a Gellei Imrére jellemző fegyelmezett, hazai pályán kimondottan eredményes játékot nyújtotta. A nyáron Lisztes Krisztiánnal megerősített paksi csapat otthon – egy döntetlen és egy vereség mellett – ötször nyert, többek között az Újpestet is megverte. A BL-szerepléstől kifacsart DVSC-től viszont kikapott a három ex-debrecenivel (Csernyánszki, Éger, Nikolov) felálló együttes.

PAKS-ÚJPEST 1-0

 

A paksiak fegyelmezettségére jellemző, hogy a gárda mindössze 18 gólt kapott, igaz a tizenhat szerzett gólra már kevésbé lehetnek büszkék Tököli Attiláék. Ettől függetlenül hasonló folytatás esetén a Paksnak biztos helye lesz a középmezőnyben.

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA
1. Artjoms Rudnevs 11 gól ZTE
2. André Alves 10 Fehérvár FC
Nemanja Nikolics 10 Kaposvári Rákóczi FC
Kabát Péter 10 Újpest FC
5. Lencse László 9 MTK Budapest
6. Lázok János 8 Vasas
7. Sitku Illés 7 Fehérvár FC
Honma Kazuo 7 Nyíregyháza Spartacus FC
Adamo Coulibaly 7 DVSC
10. Bali Péter 6 Lombard Pápa TFC
Csordás Csaba 6 KTE
Montvai Tibor 6 KTE
Böde Dániel 6 Paksi FC
Tarmo Kink 6 Győri ETO FC
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 15 10 3 2 36–19 +17 33
2. Debreceni VSC-TEVA 15 10 1 4 29–20 +9 31
3. Újpest FC 15 9 2 4 25–18 +7 29
4. Zalaegerszegi TE FC 15 8 2 5 29–24 +5 26
5. Győri ETO FC 15 7 5 3 18–10 +8 26
6. MTK Budapest 15 7 4 4 28–18 +10 25
7. Lombard Pápa Termál FC 15 7 1 7 24–20 +4 22
8. Kaposvári Rákóczi FC
15 6 4 5 23–21 +2 22
9. Paksi FC 15 5 5 5 16–18 –2 20
10. Vasas 15 6 1 8 23–36 –13 19
11. Ferencvárosi TC 15 4 5 6 17–21 –4 17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21–30 –9 15
13. Kecskeméti TE-Ereco 15 4 2 9 27–35 –8 14
14. Budapest Honvéd FC
15 3 5 7 16–22 –6 14
15. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 18–25 –7 12
16. Nyíregyháza Spartacus FC
15 2 4 9 19–32 –13 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik