Szentes Lázár távozik az ezüstérmes lila-fehérek kispadjáról?

Vágólapra másolva!
2009.05.24. 09:24
A Nemzeti Sport információi szerint Szentes Lázár távozik a Soproni Liga második helyén álló Újpest kispadjáról. A szakember utódja a jelenleg a Kecskemétet irányító Tomiszlav Szivics lehet.
Szentes Lázár távozóban?
Fotó: Mirkó István (NS-Archív)
Szentes Lázár távozóban?
Szentes Lázár távozóban?
Fotó: Mirkó István (NS-Archív)
Szentes Lázár távozóban?
Nem volt nagy tétje a szombati Győri ETO–Újpest összecsapásnak. A Debrecen egy nappal korábban győzött, így a liláknak már matematikai esélyük sem maradt a bajnoki címre – a hazaiak számára pedig a nemzetközi indulással kecsegtető Magyar Kupa-döntő jelent prioritást.

Az újpesti játékosok azt mondták a meccs előtt, hogy a Loki eredményétől függetlenül szeretnék megnyerni utolsó két bajnoki meccsüket, hiszen ezzel tartoznak a szurkolóknak, a csapat azonban 4–3-ra kikapott a Győrtől. Úgy tűnik, a vereség nem csak a drukkereknek nem tetszett…

A Nemzeti Sport információi szerint edzőt vált az Újpest, ám ezt hivatalosan egyelőre senki sem erősítette meg a lila-fehér klubból. Értesülésünk szerint Szentes Lázár a győri mérkőzést követően már elköszönt a futballistáktól, és nem csak a hét végére, hanem végleg.

Sallói István sportigazgató az edzőváltás hírével kapcsolatban annyit mondott, hogy valóban beszéltek a vezetőedzővel, ám csupán az ETO elleni találkozót értékelték, ugyanakkor a sportvezető azt is hozzátette, hétfőn folytatják az egyeztetéseket a szakemberrel.

Arra a kérdésre, hogy a hét elején lesz-e miről nyilatkoznia, sejtelemesen csak annyit mondott: „Lehet…”

Ha valóban váltanak a lila-fehérek, a jelenleg Kecskeméten dolgozó Tomiszlav Szivics lehet az Újpest edzője, ám úgy tudjuk, egy holland szakemberrel is egyeztet a Megyeri útiak vezetősége.

GYŐR–ÚJPEST 4–3


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 29 20 5 4 68–29 +39 65
2. Újpest FC 29 17 8 4 60–36 +24 59
3. Szombathelyi Haladás 29 16 5 8 43–27 +16 53
4. ZTE FC 29 14 7 8 50–43 +7 49
5. Kecskeméti TE-ERECO 29 13 6 10 53–44 +9 45
6. FC Fehérvár 29 13 6 10 40–33 +7 45
7. Győri ETO FC 29 11 10 8 55–38 +17 43
8. MTK Budapest 29 12 6 11 39–41 –2 42
9. Vasas 29 11 5 13 41–49 –8 38
10. Gabona Trans-Kaposvár 29 10 7 12 48–45 +3 37
11. Paksi FC 29 9 8 12 38–49 –11 35
12. Diósgyőri VTK 29 9 6 14 29–43 –14 33
13. Budapest Honvéd 29 8 8 13 30–43 –13 32
14. Nyíregyháza Spartacus 29 6 11 12 29–40 –11 29
15. BFC Siófok 29 7 2 20 27–54 –27 23
16. REAC 29 3 6 20 33–69 –36 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik