Gyönyörű gólokkal jutott előnyhöz a Győr az MTK elleni első meccsen

Vágólapra másolva!
2009.04.14. 20:06
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Győr hazai pályán 2–1-re megverte az MTK-t. A vezetést először a Hungária körútiak szerezték meg: a találkozó 20. percében Lencse László volt eredményes. A zöld-fehérek azonban még az első félidőben fordítottak, Bajzát Péter és Tokody Tibor szépségdíjas találatával.
Helyenként látványos, jó meccset vívott a két csapat
Fotó: M. Németh Péter
Helyenként látványos, jó meccset vívott a két csapat
Helyenként látványos, jó meccset vívott a két csapat
Fotó: M. Németh Péter
Helyenként látványos, jó meccset vívott a két csapat

MESTERMÉRLEG

Dragoljub Bekvalac, a Győr vezetőedzője: Biztos voltam benne, hogy nem könnyű két mérkőzést játszani rövid időn belül egy ilyen minőségi csapat ellen és még a folytatás ezután jön. Nagy erőket mozgósítottunk, hogy egygólos hátrányból megtudjuk fordítani az eredményt, szerencsére ez sikerült. Utána is volt lehetőség mindkét oldalon, de a helyzetek kimaradtak. Sajnálom, hogy e két csapat közül az egyiknek ki kell esni az elődöntőben.
Garami József, az MTK szakmai igazgatója: Igazi kupacsata első felvonása volt, hiszen mindkét csapata küzdött, voltak gólszerzési lehetőségek. A Győr jobban használta ki helyzeteit, ellenben én annak örülök, hogy csapatomon láttam a küzdőszellemet. Természetesen van remény a visszavágón, hogy kiharcoljuk a döntőbejutást. Hogy a mostani jó eredmény-e? Az lett volna jó, ha még nyerünk 5–0-ra.
A visszavágóra egygólos előnnyel utazhat Budapestre a Győr. A Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzését ugyanis hátrányból fordítva 2–1-re nyerte meg Dragoljub Bekvalac együttese az MTK ellen.

Az első negyedórában saját játékukat keresték a csapatok. Bár az ETO többet kezdeményezett, a kapuk még csak véletlenül sem forogtak veszélyben. A rövid semmittevés után azonban bemelegedtek a játékosok, s összességében igen élvezetes félidőt produkáltak.

Az első nagy helyzet Hrepka Ádám előtt adódott, 17. percben leadott közeli fejese azonban célt tévesztett. Három minutummal később azonban már vezettek a vendégek.

Lencse László kapott remek kiugratást, majd miután a kimozduló Sztevanovics mellett elvitte a labdát (és az visszapattant elé…), remek mozdulattal emelt a hazai kapuba. Szép gól volt, ezután azonban még látványosabbak következtek…

Még öt perc sem telt el, amikor egy rosszul kifejelt labdát követően Tokody Tibor játszott Bajzát Péter elé, aki futtából kilőtte a vendég kapu jobb oldalát. Végh Zoltánnak esélye sem volt a hárításra, mint ahogy nyolc perccel később sem…

A találkozó legszebb gólja Tokody nevéhez fűződik. A győri játékos 25 méterről bombázott a gólvonal mögé, a labda a felső lécet is érintette.

Az első játékrész utolsó szakasza felejthető volt, gondolhattuk, a játékosok rápihentek a szünet utáni időszakra. Nem így lett…

A második félidőben érezhető volt, hogy a 2–1-es eredmény mindkét csapatnak tökéletesen megfelel. Mert bár voltak helyzetek mindkét oldalon, hosszabb ideig egyik csapat sem tudta, akarta akaratát ellenfelére kényszeríteni.

TOKODY SZÉPSÉGDÍJAS TALÁLATA



A szünet utáni 20-25 percben a győriek játszottak mezőnyfölényben, az utolsó negyedórában azonban az MTK-nak voltak lehetőségei az elfáradó hazaiak ellen.

Bajzát pedig a ráadás perceiben hagyta ki a kihagyhatatlant: öt méterről az üres kapu fölé bombázott.

Semmi sem dőlt el, a döntés a visszavágóra marad.

MAGYAR KUPA


Nézőszám: 2000
Játékvezető: Arany T.
Asszisztensek: Farkas B., Vígh T.


Gólszerző(k): Bajzát (25.), Tokody (33.) ill. Lencse (20.)
Csere: Józsi helyett Völgyi (a szünetben), Pilibaitis h. Kink (56.), Brnovics h. Alekszidze ill. Lambulics h. Pintér Á. (7.), Hrepka h. Nagy G.(55.)
Sárga lap: Zsidai (27.), Melczer (35.), Sztevanovics (74.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik