Háromgólos előnyt szerzett a Székesfehérvár a Ligakupa-döntőben

Vágólapra másolva!
2007.11.18. 20:06
Az első alkalommal kiírt Ligakupa döntőjének első összecsapásán a Fehérvár hazai pályán három góllal verte a Diósgyőrt. A vendégek Kassim kiállítását követően a 34. perctől emberhátrányban játszottak. A hazaiak gyorsan gólra váltották emberfórjukat, majd a második felvonás elején két újabb találattal bebiztosították győzelmüket, illetve a visszavágót illetően megnyugtatónak tetsző előnyre tettek szert.
A három gólszerző közül kettő a képen: balra Sitku Illés, jobbra Dvéri Zsolt, középen Mario Bozsics
Meggyesi Bálint
A három gólszerző közül kettő a képen: balra Sitku Illés, jobbra Dvéri Zsolt, középen Mario Bozsics
A három gólszerző közül kettő a képen: balra Sitku Illés, jobbra Dvéri Zsolt, középen Mario Bozsics
Meggyesi Bálint
A három gólszerző közül kettő a képen: balra Sitku Illés, jobbra Dvéri Zsolt, középen Mario Bozsics

Nem sokat tapogatóztak a csapatok, a negyedik percben Dvéri Zsolt parádés indítása vezette fel a találkozót: Simek Péter jobboldali beadását a kapujából merészen kivetődő Szalma Pál öklözte el a berobbanó Sitku Illés elől.

Válaszként Lipusz Norbert tekert kapura egy sarokrúgással felérő szabadrúgást a jobboldalról, de a hazai kapuban álló Sebők Zsolt is résen volt: ő is vetődve mentett a rövidnél

A 15. percben Mario Bozicsban akadt el a vendégek egyik felszabadítás kísérlete, a boszniai légiós 20 méterről gondolkodás nélkül kapura emelt, váratlan megoldása kevéssel tévesztett célt: a labda centikkel a felsőléc fölött hagyta el a játékteret.

Változatos, hullámzó volt a játék, amelyben mindkét gárda bártan felvállalta a támadásokat, ám azokon nem segített a rendkívül mély talaj.

Az első felvonás hajrájában nagy nyomás nehezedett a vendégekre, Sitku előtt adódott kétszer is lehetőség, de a vendégvédők tisztázni tudtak, illetve fejjel célt tévesztett a fehérvári támadó.

A mérkőzés kulcspillanatára a 34. percig kellett várni, akkor Kassim buktatta a mellett nagy lendülettel meginduló Simeket, így a diósgyőri légiós már második sárga lapját kapta, megfogyatkoztak a vendégek. Nem volt durva megmozdulás, taktikai fault volt, amelyet elsőre gondolkodás nélkül megtesz egy védő, de egy sárga lap birtokában már ilyen kétes dologba nem lenne szabad belemenni.

Ennek a meggondolatlanságnak itták meg a levét a vendégek, hiszen négy perccel a kiállítást követően gólhátrányba is kerültek.

Dvéri indításával a középcsatár helyén lévő Simek lépett ki a védőfalból, tolt-igazított párat a labdán, majd 12 méterről laposan a kapu jobb oldalába lőtt.

Kilenc másodperc kellett a második félidőben az első hazai lehetőséghez, Bozics rövidsarkos löketébe Szalma kapott bele. Az 51. percben aztán megduplázta előnyét a hazai gárda: a nagy kedvvel játszó hazai irányító, Dvéri csináolt egy cselt befelé, majd 19 méterről, a jobbösszekötő helyről kilőtte a jobb felső sarkot.

Négy perccel később szépítési lehetőséget hagytak ki a vendégek: Simon Attila ziccerét Sebők hárította a gólvonaltól 14 méterre kifutva.

Az 59. percben aztán Sitku is betalált: a center Vayer Gábor cselszólója után az elékerült labdát emelte-nyeste 13 méterről a tehetetlen Szalma fölött a kapu bal felső sarkába.

A folytatásban leült a találkozó, a fehérváriak biztos előnyük tudatában visszavettek a tempóból. A vendégek a hajrában nagy erőket mozgósítottak a szépítésért, hogy legalább idegenben eredményesek legyenek és ne mínusz háromról kezdjék a hazai visszavágót. Ám erejükből mindössze egy szabadrúgás után begyötört lesgólra futotta a 91. percben.

A Fehérvár - főként emberelőnyben - okosan futballozva megérdemelt győzelmet aratatott, és amennyiben háromgólos előnyüket követően jobban koncentrálnak a befejezéseknél, akár padlóra is küldhették volna a diósgyőrieket.

A visszavágót november 28-án, Diósgyőrben rendezik. Az őszi sorozat győztese a tavaszi győztesével nagydöntőt játszhat, amelynek tétje az Intertotó-kupában való részvétel. Amennyiben a két sorozatot ugyanaz a csapat nyeri, nem rendezik meg a nagydöntőt.

LABDARÚGÁS, LIGAKUPA


A KEZDŐCSAPATOK:
FEHÉRVÁR DIÓSGYŐR
Sebők Zs. Szalma
Fehér Kállai
Horváth G. Elek
Koller Katona
Mohl Hegedűs
Dvéri Leo
Farkas B. Sipeki
Bozic Kassim
Lattenstein Lipusz
Sitku Douva
Simek Simon A.
Vezetőedző: Vezetőedző:
Marijan Vlak Vágó Attila

Gólszerzők: Simek (38.), Dvéri (51.), Sitku (59.)
Csere: Fehér h. Nagy D. (61.), Lattenstein h. Vayer (46.), Simek h. Disztl (80.), ill. Kállai h. Abass, (57.), Lipusz h. Vitelki (58.), Douva h. Farkas N. (64.)
Kiállítva: Guyazo a 35., Horváth G. a 90. percben
Jó: Dvéri, Koller, Simek, Sitku, Sebők, ill. Szalma, Sipeki
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik