Van, akinek az első a hetedik

Arany a babának

"Eddig százszázalékos a mérlegem: pályafutásom első kupadöntőjét mindjárt sikerrel zártam. Nagyon örülök, hogy nyertünk, ugyanakkor már előre tekintek: bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó győzelmünk. Ha ez a csapat sokáig együtt marad, még többre lehet képes, akár arra is, hogy az UEFA-kupában maradandót alkosson. Na jó, ennyire ne szaladjunk előre: a finálé, hiába nyertünk öt egyre, nagyon kemény csatát hozott, mi azzal nyertünk, hogy kilencven percen át okosan, az edzői utasításokat betartva futballoztunk, még azokban a szituációkban is higgadtak maradtunk, amikor mások elveszítették a fejüket… Így nem volt akadálya annak, hogy hazafelé dáridózzunk valamelyest, ami engem illet, meg is ittam egy kis Chivast. Na jó, nem kicsit… A boldogságom most már teljes: csodálatos menyasszonyom, Rita ugyanis szeptemberben kisbabával ajándékoz meg. Igyekszem jó apja lenni a gyereknek, ennek megfelelően az első ajándékáról már gondoskodtam: az aranyérmet neki szánom."
(BOJAN LAZICS receptje a boldog életről)

Üzenet a mez alatt

"Iszonyúan szenvedtem a kispadunk mellett állva, de már akkor tudtam, hogy így lesz, amikor az elődöntőben megkaptam a harmadik sárga lapomat. A pályán történtek persze enyhítették a kínjaimat, hiszen öröm volt nézni a társakat. Az pedig szinte mindenért kárpótolt, hogy az ünneplés pillanataiban már velük lehettem, hogy a kupát én is a magasba emelhettem. Mint csapatkapitány nagyon büszke voltam a srácokra, hogy a második félidőben nem vették fel a kesztyűt, nem mentek bele a veszélyes helyzetekbe, ennek eredménye az öt egyes sikerünk, ami, úgy hiszem, egyáltalán nem túlzott. S még valamit hadd mondjak el: az említett harmadik sárga lapomat azt követően gyűjtöttem be, hogy a Honvéd elleni meccsen Szabó Ottó hibáját próbáltam jóvá tenni. Ezek után mit látok szerdán? Azt, hogy az első találatunk után mindenki rohan a soproni szurkolókhoz, csak Ottó nem; ő a kispadunkhoz szaladt, hogy a mezét a nyakába rántva mutasson rá a trikójára: »Bagoly Gabi!« virított rajta a felirat. Óriási gesztus volt ez a részéről, így még azt is megbocsátom neki, hogy nem adta nekem a pólót…"
(BAGOLY GÁBOR a különös gólörömről)

Egységben az erő

"Amit a találkozó előtt megbeszéltünk, azt maradéktalanul betartottuk. Az első perctől kezdve az utolsóig egységesek voltunk, öt egyes vezetésünknél ugyanúgy küzdöttük egymásért, mint nulla nullánál. Hiába vezettünk három góllal a szünetben, tisztában voltunk vele, még nem ért véget a meccs, mivel a Fradi mégiscsak a Fradi: futballozzon tíz, kilenc vagy éppen nyolc emberrel, sosem adja fel. Úgyhogy ami engem illet, csupán a lefújás pillanatában éreztem azt, hogy megnyertük a kupát. Ez életem eddigi legnagyobb sikere. Az külön öröm, hogy mindehhez két góllal járulhattam hozzá, az első találatnál, a büntető előtt éreztem, hogy belövöm, s ez a másodiknál, a szabadrúgásnál sem volt másként: már a kezdés előtt szóltam a többieknek, hogy ha ilyen lehetőséghez jutunk, akkor visszarúgom a labdát a sarokba. Megfigyeltem tudniillik, hogy Szűcs Lajos ilyenkor belép a sorfal mögé. Igaz, mire eljött a szabadrúgás, már Udvarácz Milán állt a rivális kapujába, szerencsére nála is bejött…"
(BALASKÓ IVÁN a megfigyelés hasznosságáról)

A mennyei hetedik

"Gyanítom, a többiek is mondták már, de nehéz meccsen vagyunk túl. Amikor három nullára vezettünk, akkor sem dőlhettünk hátra, már csak azért sem, mert a Ferencváros múltjában akadt arra példa, hogy ekkora hátrányból megfordította az állást. Az egyik ilyen jellegű sikernek jómagam is részese lehettem: noha az 1995-ös kupadöntőben már három nullára megugrott a Vác, végül négy háromra nyertünk. Most meg öt egyre, teljesen megérdemelten. Ezzel a hetedik kupagyőzelmemet könyvelhettem el, az eddigi utolsó diadalt különösen értékessé teszi, hogy bár 1990 és 1998 között hat alkalommal is ünnepelhettem, hét esztendeje nem szerepelhettem kupagyőztes együttesben. Ezért is tartom nagy dolognak, hogy a kiscsapatként emlegett Sopronnal a csúcsra jutottunk. A kötelességünknek a lefújást követően is eleget tettünk: tisztességesen megünnepeltük a sikert. Hosszúra nyúlt az út hazafelé, mire Sopronba értünk, már hajnali három óra volt. Akkor is csaknem háromszázan vártak bennünket, de aztán abban maradtunk, hogy a nagyszabású bulit csütörtökre halasztjuk…"
(SZEKERES TAMÁS a dupla élvezetről)

Törlesztett az adósságából

"Győzni utaztunk Székesfehérvárra, és meggyőződésem, hogy erre előzetesen épp annyi esélyünk volt, mint a Ferencvárosnak. A gólom, amellyel vezetést szereztünk, azt hiszem, nagyon jókor, még az első negyedóra eltelte előtt született, s megnyugtatta a csapatunkat. Tudom, hogy az évad során okkal vártak tőlem többet a soproni drukkerek, de bízom benne, hogy ezzel a találattal valamelyest törlesztettem az adósságomból. Mi tagadás, én is nehezen éltem meg a sikertelenebb periódusokat, nem lehetek elég hálás a szüleimnek, gyermekeimnek és főként a feleségemnek, hogy ezekben az időkben is mellettem álltak. Roppant boldog vagyok, hiszen Sopron életében nagy esemény a kupagyőzelem, ugyanakkor szomorúan gondolok arra, milyen botrányos meccs kerekedett a fináléból. Futballoztam a Fradiban, Lipcsei Péter a játékostársam volt, nem is volt soha bajunk egymással, ezért különösen fájt, hogy csapatkapitányként nem csillapította a társait, hanem szította a kedélyeket, a ferencvárosiak pedig arra készültek, hogy levadásznak bennünket. Össze is szólalkoztunk a pályán Péterrel, de mindegy, ez már történelem."
(TÓTH MIHÁLY a szópárbajról)

Új fejezet a könyvben

"Hogy sima meccs lett volna? Ugyan! Igaz, ami a végén történt, az felfoghatatlan a számomra, nem értem, miért viselkedtek így a fradisták. Na, mindegy, a lényeg, hogy nyertünk. Ez az egy számított, semmi más. Ennek megfelelően még abból sem csináltunk presztízskérdést, hogy ki végezze el a tizenegyest az első félidő végén, Iván szólt, hogy érzi, és tessék, érezte… Különben sem szívesen rúgtam volna el, mert kisebb húzódással, fájdalomcsillapítókat beszedve vállaltam a játékot; majd bolond lettem volna kihagyni ezt a mérkőzést… Egy találatot így is jegyeztem: amikor kiléptem a labdával, fél szemmel Szűcs Lajost figyeltem, mert gondoltam, hogy valamelyik irányba elvetődik. Így is történt, én pedig átemelhettem felette a labdát. A Honvédban már volt részem hasonló élményben, az is életre szóló volt, miként ez is: egy város históriáskönyvébe nem mindennap írhatja be a nevét az ember…"
(BÁRÁNYOS ZSOLT a duplázásról) ---- G ---- &