Megegyeztek Pajkos Jánossal

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.04.11. 22:20
Címkék
Balszerencsés vereséget szenvedett az Előre FC szombaton a Matávtól. A három pont elhullajtása mellett további veszteség is érheti azonban a Békéscsabát, hiszen Sopronban nem volt vezetőedzője a csapatnak, márpedig a versenykiírás előírja, hogy megfelelő képzettségű trénernek kell az élvonalbeli csapatoknál a kispadon ülni.
Margitai Zoltán, a Magyar Labdarúgóliga szervezési osztályának vezetője tegnap hivatalból tájékoztatta a fegyelmi bizottságot, amely rövidesen megvizsgálja, miért nem tett eleget kötelezettségének az Előre FC, majd dönt a szankciókról.

Dajka László távozása után a lila-fehérek tulajdonosa, Darko Canadic Herédi Attilára akarta bízni a szakmai munka irányítását, ám az NB II-es Budakalász szakvezetője nemet mondott, mert a játékosok továbbra is hiába várnak a pénzükre. Nos, most úgy tűnik, mégis sikerül szakvezetőt találni. Vasárnap ugyanis Békéscsabán járt Pajkos János, aki 2001-ben Magyar Kupát nyert a Debrecennel, majd Diósgyőrben dolgozott. A pro-licences szakember szóban már meg is egyezett a tulajdonossal.
- Kedd délelőtt ismét Békéscsabára utazom, mivel a feltételeim közül újabbak teljesültek - mondta érdeklődésünkre Pajkos János. - Azt kértem a tulajdonostól, adja írásba, hogy kedden a labdarúgók elmaradt bérének egy tekintélyes részét kifizeti, a további adósságot pedig a hónap közepéig rendezi.

Pajkos Jánost nem riasztják a csabai állapotok, lát fantáziát a csapatban
Pajkos Jánost nem riasztják a csabai állapotok, lát fantáziát a csapatban
Pajkos Jánost nem riasztják a csabai állapotok, lát fantáziát a csapatban
- Eszerint szerdán a Győr ellen már ön ül a Békéscsaba kispadján?
- Ez bizonyossá csak akkor lesz, ha elkezdődik a meccs. De kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy én irányítom a csapatot, hiszen már nem rajtam múlik az egyezség. Szóban megállapodtunk, korrekt megállapodást kötöttünk.

- Miért vállalta el a nehéz helyzetben lévő csapat dirigálását?
- Noha sok játékos távozott, látok szakmai kihívást a feladatban. Jakab Péter és a megmaradt labdarúgók Sopronban is bizonyították, hogy szeretik a sikert, és képesek harcolni az élvonalban maradásért. De hozzáteszem, elsősorban az eddig kifizetetlen bérek átutalásával lehet motiválni mindenkit, nem egy új edzővel.

- Beszélt elődjével a klubról, a városról, a csapatról?
- Nem. Felnőtt ember vagyok, a magam útját járom, a magam által kitűzött szakmai feladatokat kívánom végrehajtani.

- Mennyi időre kötelezi el magát?
- Várhatóan hosszabb távra állapodunk meg, de a nyáron ismét leülünk majd tárgyalni a folytatásról.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik