Azért jött haza Kínából, hogy továbbállhasson

VARGA T. RÓBERTVARGA T. RÓBERT
Vágólapra másolva!
2005.03.04. 20:36
Címkék
Kenesei Krisztián másfél évet lehúzott a kínai Gouan együttesében. Megbecsülték odakint, s tudvalevő, hogy nem is keresett rosszul, noha nem árulja el, mennyi is volt az annyi. A távoli országból is hazahívták a válogatottba, mégis: az elkövetkező fél évet a magyar bajnokság hatodik helyén álló Győrben futballozza végig.
- Nem szereti a pekingi kacsát?
- Hm, megeszem - mondta Kenesei Krisztián.

- Akkor miért tért haza?
- Nem volt könnyű döntés. Másfél évvel ezelőtt úgy kerültem ki, hogy a korábbi csapatom, a Zalaegerszeg sem járt rosszul, és végül is én sem, noha elsősorban Nyugatra szerződtem volna. Kínában megbecsültek, ment a játék, jó pénzt kaptam, a család tagjai viszont nem érezték jól magukat. Reggeltől estig a négy fal közé voltak bezárva, miközben én nemritkán napi három edzésen vettem részt. Kína az egyedülállóaknak remek lehetőség. A bajnokság színvonala valamivel jobb a magyarnál, a labdarúgó megalapozhatja pályafutása utáni életét, fejlődhet, és a körülmények is ideálisak. Fantasztikus stadionokban, rengeteg ember előtt futballozhattam. De nekünk haza kellett jönnünk.

Kenesei Krisztián újra Magyarországon kergetheti majd a labdát: persze a válogatott csatár nem unta meg a légióskodást, egyszerûen belátta, hogy egy nyugati csapatba Kínából nem tud elszerzôdni, ezért inkább hazatért (Fotó: Németh Ferenc)
Kenesei Krisztián újra Magyarországon kergetheti majd a labdát: persze a válogatott csatár nem unta meg a légióskodást, egyszerûen belátta, hogy egy nyugati csapatba Kínából nem tud elszerzôdni, ezért inkább hazatért (Fotó: Németh Ferenc)
Kenesei Krisztián újra Magyarországon kergetheti majd a labdát: persze a válogatott csatár nem unta meg a légióskodást, egyszerûen belátta, hogy egy nyugati csapatba Kínából nem tud elszerzôdni, ezért inkább hazatért (Fotó: Németh Ferenc)
- Mennyi pénzért írt alá Győrben?
- Ezt hadd ne mondjam meg!

- Megkapja a kinti összeg felét?
- Ááá!… Maradjunk annyiban, hogy jóval kevesebbet.

- Negyedét?
- Magyar viszonylatban tisztességes összeget kapok…

- És még a szakmai munka sem olyan…
- Azért olyan nagy különbség nincs a két ország futballja között. Ott sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a fizikai felkészítésre, külön erőnléti edző foglalkozik a játékosokkal, míg mi, magyarok a taktika terén előttük járunk.

- Sokkal keményebbek az ottani tréningek?
- A felkészülési időszakban nem volt különös, ha háromszor is megdolgoztatták a keretet: reggel tartottak másfél-két órás futóedzést, délután labdás foglalkozás volt, aztán este nyolctól bevezényeltek bennünket a konditerembe. Az első hónapokban négy kilót fogytam.

- Nem okozott ez gondot? Négy kiló nem kevés.
- Egyáltalán nem, kirobbanó erőben voltam.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

- Miben fejlődött a legtöbbet?
- Erősebb lettem, habár az augusztusban, a válogatottnál elszenvedett sérülésem jócskán visszavetett. Amikor elkezdtem az edzéseket a Győrrel, azt mondták, a mentalitásom, a munkához való hozzáállásom sokat javult.

- Miért éppen a Győrre esett a választása? A gárda hatodik, igaz, csak három pont lemaradásban van a még dobogós ZTE-től.
- Több klubtól kerestek, az ETO volt a legkitartóbb, ráadásul elfogadta, hogy ez csak átmeneti megoldás számomra, és csupán a tavaszi szakaszra kötelezem el magam. A Gouannal kétezer-hatig van szerződésem, most kölcsönadott erre a fél évre. Nem szívesen engedtek el a kínaiak, ezt a kivásárlási áram is jelzi.

- A földrajzi közelség miatt innen egyszerűbb Nyugat-Európába szerződni, mint az erősebb bajnokságú Kínából?
- Kína nagyon messze van. Oda egy menedzser nem utazik el, hogy megnézzen valakit, miként futballozik. Abban reménykedem, itt mind a válogatott, mind a menedzserek szempontjából inkább szem előtt leszek. Torghelle Sándornak és Gera Zoltánnak is sikerült, talán nekem is összejön valami. Főleg, ha a Győrt a a dobogóig segíteném. Mert ez a célunk!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik