Ezzel az MTK-val számolni kell

CSÁSZÁR NAGY MÁRK, ZOMBORI ANDRÁSCSÁSZÁR NAGY MÁRK, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.08.07. 23:38
Címkék
Több szakember volt kíváncsi szombat este a nyári átigazolási szezonban alaposan átalakult MTK Budapest és a remek tavaszt produkáló Sopron meccsére.


Néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy élvonalbeli bajnoki mérkőzés időpontjában Egervári Sándor és Csank János ne saját csapata kispadján üljön, ám bármilyen hihetetlen, a 2004-2005-ös bajnokság kezdetekor mindkét szakember az állás nélküli trénerek táborát gyarapította… Érdekesség, hogy Egervári Sándor edzősködése idején - a mesteredző tavasszal még a Hungária körúti egyletet irányította - a fővárosiak jelenlegi kezdőtizenegyéből hatan még nem voltak az MTK labdarúgói, azaz nem túlzás kijelenteni, hogy az új szakvezetőnek, Garami Józsefnek új együttest kell felépítenie.

Fehér Zoltán (balra) néha csak tisztes távolból tudta követni Illés Bélát, akinek a megmozdulásait lelkesen ünnepelte a hazai publikum (Fotók: Németh Ferenc)
Fehér Zoltán (balra) néha csak tisztes távolból tudta követni Illés Bélát, akinek a megmozdulásait lelkesen ünnepelte a hazai publikum (Fotók: Németh Ferenc)
Fehér Zoltán (balra) néha csak tisztes távolból tudta követni Illés Bélát, akinek a megmozdulásait lelkesen ünnepelte a hazai publikum (Fotók: Németh Ferenc)
Ami az összecsapást illeti, az már a kezdő sípszót követően kiderült, hogy Garami József és Dajka László egyaránt masszív hátsó alakzatot "rakott össze". Ami azt jelentette, hogy a négy, vonalban elhelyezkedő védő előtt a hazaiaknál Goran Jezdimirovics és Halmai Gábor, a vendégeknél pedig Bojan Lazics és Fehér Zoltán játszott amolyan középpályás szűrőt. A stabilitás ennek köszönhetően mindkét oldalon megvolt, azt azonban nem lehet állítani, hogy támadásban bármelyik oldal futballistái váratlant tudtak volna húzni. Kétségtelen tény, hogy az MTK Budapest nem volt egyszerű helyzetben, hiszen a játékoskeretében mindössze két támadó található - közülök Welton Silva eltiltás miatt a lelátón ült, Lengyel Roland pedig több edzést kihagyott, így csak a kispadon jutott számára hely. Így amolyan kényszermegoldásként Illés Bélára várt a feladat, hogy gólveszélyt jelentsen Molnár Levente kapujára. Hogy a hazai szurkolók első számú kedvence kivételes képességű futballista, azt alighanem mindenki tudja, mint ahogy azt is sejteni lehetett: az egykori 64-szeres válogatott középpályás nem az agresszív, sokfutásos csatár típusát testesíti majd meg. Ugyanakkor számítani lehetett arra, hogy hatalmas rutinjának köszönhetően képes lesz majd remek passzokkal helyzetet teremteni a mélységből érkező társaknak, esetleg szabadrúgásokat kierőszakolnia Matáv kapujának előterében.
Így is történt. A találkozó 26. percében, amikor is a tavaszt még Bodajkon töltő Kanta József Illés buktatása után bebizonyította, nem véletlenül tartják nagyon sokan a 36 éves játékos utódjának. A szabadrúgásból elért vezető találatot követően nem lett volna meglepetés, ha a Hungária körúti egylet növeli az előnyét, ám az első félidő legszebb támadása végül gól nélkül zárult.

Kanta József (jobbra) szárnyalni tudott volna a boldogságtól, az új bajnokságban az MTK Budapest elsô találatát jegyzô fiatal játékost a köszöntésére induló Juhász Roland is alig tudta utolérni
Kanta József (jobbra) szárnyalni tudott volna a boldogságtól, az új bajnokságban az MTK Budapest elsô találatát jegyzô fiatal játékost a köszöntésére induló Juhász Roland is alig tudta utolérni
Kanta József (jobbra) szárnyalni tudott volna a boldogságtól, az új bajnokságban az MTK Budapest elsô találatát jegyzô fiatal játékost a köszöntésére induló Juhász Roland is alig tudta utolérni
Az első 45 perc soproni futballját minden bizonnyal jól minősíti a tény, hogy a vendégek mestere, Dajka László többször is felugrott a kispadról, és nemtetszését fejezte ki labdarúgói teljesítményét látva. Negyvenöt percnyi futballból messzemenő következtetéseket aligha kell levonni, ám kétségtelenül igaz, a pályán lévő soproni labdarúgók nem életük meccsét játszották az összecsapás első felében…
Nem szorult magyarázatra Dajka László döntése, miszerint a szünetben kettős cserével igyekezett életet vinni együttese futballjába. A változtatás annyiban eredményt hozott, hogy mezőnyfölénybe került a Matáv, ám a néhány perces rohamok igazi gólhelyzetet nem eredményeztek. Ugyanakkor érdekes volt azzal szembesülni, hogy a több remekül fejelő labdarúgót felvonultató Sopronnak komoly gondot okozott az oldalvonal mellől középre érkező labda hárítása. Amire 26 percet kellett várni az első félidőben, az a második játékrészben már a 23.-ban bekövetkezett. "Bólints, Béla!" - mondta az egyik hazai szimpatizáns, amikor szöglethez jutott a kék-fehér alakulat, és a kérés meghallgattatott. Balogh Béla már a felkészülési mérkőzések során is igazolta, hogy a légtérben igencsak otthonosan mozog, és a találata előrevetítette, hogy a formálódó MTK otthon tartja a bajnoki pontokat. A találkozó hajrája örömfocit hozott a hazaiak részéről, a csereként pályára lépő Czvitkovics Péter is betalált a vendégek kapujába, így elmondható, hogy megérdemelten kezdte győzelemmel a bajnokságot a fővárosi tizenegy. A Sopron játéka meg sem közelítette azt, amit tavasszal láthattunk a csapattól.

Az NSO ajánlja:

MTK Budapest FC

FC Sopron

---- 16. perc: Bal oldali soproni kisszöglet után Balaskó csavarta a hosszú oldalra a labdát, amit Bagoly szorongatott helyzetből, négy méterről a kapu bal felső sarka fölé fejelt.
26. perc: Illést buktatták a soproni kaputól 21 méterre. A szabadrúgásból Kanta József jobbal a kapu jobb felső sarkába csavarta a labdát.
1-0
27. perc: Kanta József ugratta ki a balösszekötő helyén Kanta Szabolcsot, akinek a passzát követően néhány centivel maradt le a labdáról az ötösön belül érkező Illés.
29. perc: Szabó Ottó adott középre balról, ahol Bagoly a kaputól tíz méterre tisztán fejelhetett, de a labda a kapu jobb oldala mellett suhant el.
32. perc: Balaskó végezhetett el a balösszekötő helyéről, 23 méterről szabadrúgást. A támadó centikkel csavarta a jobb felső sarok mellé a labdát.
52. perc: Bárányos ívelte középre balról, egy szabadrúgásból a labdát, amit Tóth Mihály megcsúsztatott. Bagoly visszafejelte azt, és Sifter Tamás
nyolc méterről jobbal a kapu fölé lőtte a labdát.
56. perc: Kanta Szabolcs ívélte a kapu elé szabadrúgásból bal oldalról a labdát, amit Halmai hét méterről fejelt a kapu közepe felé. Molnár Levente vetődve hárította a labdát.
68. perc: Kanta József bal oldali szöglete után Balogh Béla megelőzte a soproni védelmet és a rosszul kimozduló Molnár Leventét, majd hét méterről az üres kapuba csúsztatta a labdát.
2-0
76. perc: Bori ugratta ki a jobb oldalon Balogh Bélát, aki laposan középre passzolt, de a belőtt labdáról néhány centivel lemaradt Kanta József és Illés Béla is.
83. perc: Bori a vendégtérfél közepéről nagyszerűen ugratta ki Czvitkovicsot, aki egyedül törhetett kapura, majd 15 méterről, jobbal a kifutó Molnár Levente fölött okosan pörgette a labdát a kapu jobb oldalába.
3-0 ---- Kemény ellenfelet sikerült legyőznünk. Nagyon örülök, egyrészt, hogy megnyertük a meccset, másrészt, hogy a fiatalok jól mutatkoztak be.
Garami József az MTK szakmai igazgatója

Ezen a meccsen az MTK ötletesebben és frissebben játszott nálunk. Mindezek ellenére két pontrúgás döntött a három pont sorsáról.
Dajka László a Matáv Sopron edzője


Játékvezető értékelés

Játékvezető: Megyebíró János (9): A játékvezető végig következetesen, szinte hiba nélkül vezette a mérkőzést.
Asszisztensek: Spisják, Tóth P.


Fény és árnyék

Kevés labdarúgót szeretnek annyira Magyarországon, mint Illés Bélát az MTK szimpatizánsai. A 64-szeres válogatott minden megmozdulását ovációval ünnepelte a publikum. Kétségtelen tény, hogy Illés az elmúlt években rengeteget tett az MTK-ért.

Szekeres Tamás korábban megfordult az MTK csapatában is. A védőt az első játékrész derekán több hazai szurkoló kemény kritikával illette az egyik belépőjét követően. Szekeres mindig agresszíven futballozik, ám azt nem lehet állítani, hogy szándékosan akarna sérülést okozni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik