A jó légióst meg kell fizetni!

Selymes Tibor, a DVSC-MegaForce legnagyobb nemzetközi tapasztalattal bíró labdarúgója Magyarországon már nem, néhány éve Belgiumban (a Cercle Bruges, az Anderlecht és a Standard Liége szerelésében) viszont még légiósnak számított, igaz, az 1994-es amerikai világbajnokságot a román válogatott tagjaként is megjárt futballistának a honi állapotok szombathelyi hazatérését megelőzően testközelből ugyanúgy ismeretlenek voltak, akár a hazánkba érkező külföldiek bármelyikének."A belgiumi és a magyar viszonyokat sem a feltételek, sem a lehetőségek tekintetében nem lehet összehasonlítani, de ezzel aligha mondtam újat – kezdte elemézését a balhátvéd. – Hogy a Magyarországon futballozó külföldi labdarúgók szereplését ezek a körülmények befolyásolják-e? Alighanem, de a válasz összetettebb. Ha az érkezést követően, néhány hónap múltán visszaesik a légiós teljesítménye, annak elsősorban mentális oka lehet. Gondolhatja például azt, hogy itt már most ő a legjobb, nincs hová fejlődnie, és leáll. És, persze, az edzőn is sok múlik, mint ahogyan azon is, a játékos hol futballozott azt megelőzően, ott milyen típusú munkát végzett? A legfontosabb azonban a játékos személyisége. A profizmus az egyén szintjén kezdődik. Én, a labdarúgó, tudom, hogy mit kell tennem, és azt meg is teszem, mégpedig magamtól, nem pedig azért, mert más erre kér. Ebből a szempontból a DVSC-ben és a debreceni játékosokban is nagyon kellemesen csalódtam. A csapat elért egy jó szintet, de ezzel nem éri be. Itthon csak ennél az együttesnél látom, hogy valóban fejlődni akar, ahol tudása szerint mindenki ezért dolgozik."Bár a balbekk a jelenlegi honi légiósállományt direktben nem kívánja minősíteni, mint mondja, az igazán karizmatikus külföldi futballegyéniségek hiánya egyértelműen az anyagiakra vezethető vissza."A jó légióst meg kell fizetni, a jó légiós sok pénzbe kerül. Hogy mégis illusztráljam, mit is gondolok a magyar helyzetről: a klubomban tavaly fél idényen át szereplő Sabin Ilie Romániában és külföldön is jobb csapatokban játszott, és azokban tényleg szóhoz jutott. A román futballisták jelentős része viszont, akik Magyarországon húzóemberré váltak együttesükben, a román középcsapatokban, ahonnan többségükben érkeztek, gyakran szóba sem kerültek, amit csak egyféleképpen lehet értelmezni. Az átlag feletti képességű román labdarúgónak eszébe sem jutott ide jönni. Lehet, hogy fájó, de ez az igazság…" ---- Ha a közönség választhatna, a Ferencváros légiósa, a szlovén válogatott védekező középpályása, Adem Kapic gyaníthatóan előkelő helyen végezne a legjobb külföldi játékost kereső szavazáson. Ennek egyik oka, hogy a középpályás jó teljesítményt nyújt klubjában, a másik, hogy ez a klub történetesen a Ferencváros… A legnépszerűbb magyar egylet tagjaként az elmúlt időszakban felmérhette, milyen is a magyar bajnokság.
"Nem rossz, főleg most, hogy négy gárda küzd a bajnoki címért, így van miért izgulni – mondta Adem Kapic. – Állítom, ha csupán egy kicsivel is, de az Arany Ászok Liga erősebb a szlovén sorozatnál, sőt, arra is mernék fogadást kötni, hogy a Fradival megnyernénk hazám bajnokságát. Mondom ezt annak ellenére, hogy néhány éve az NK Maribor tagja volt a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek, ám tudni kell, abban az esztendőben nekik minden összejött."
Összejött, mert ott minden bizonnyal jó és képzett futballisták – köztük légiósok – szerepeltek… Magyarországon mintha a külföldiek elkényelmesednének. Nem elég tehát szerződéshez jutni, a pénzért meg is kell dolgozni, vetjük fel Adem Kapicnak, megemlítve, hogy korábban a szurkolók sok, már-már istenített légiósban csalódtak. ---- A kérdés tehát az: ennek mi lehet az oka?
"Ôszintén mondom: nem tudom – hárította el a válaszadást a Fradi-játékos. – Mások fejével nem tudok gondolkozni, magamról pedig anynyit, úgy érzem, érkezésem óta egyenletes produkciót nyújtok. Alapelvem, hogy minden egyes edzésen százszázalékos teljesítményt igyekszem kihozni magamból, hogy aztán a tétmeccseken százhúsz százalékra legyek képes."
A példa követendő, és ahogy rövid közvélemény-kutatásunkból kiderül, követik is. Az ars poetica ugyanis hasonló Bojan Lazics esetében is. Az MTK-tól Sopronba kölcsönadott labdarúgó esetében e kérdés azért is érdekes, mert mostanában – bár korábban Komjáti Andrásnál és Pintér Attilánál is a legjobbak közé tartozott – többnyire csupán csereként kap lehetőséget. A magyar bajnokság színvonaláról megvan a véleménye: állítja, bár technikásak a honi labdarúgók, hiányzik belőlük a tűz, és nincs a játékukban átütőerő – nemzetközi szinten ennél több kell. Ezt persze az eredmények is bizonyítják, no de külföldön általában azok a légiósok húzzák a csapatokat, akik nem alkalmi, hanem állandó sztárok. Magyarországon pedig ilyenből kevés akad, hogy miért, arra Lazics sem tudja a választ. "A saját példámat elmesélhetem: küzdök megállás nélkül, hajtok, amíg levegővel bírom, és minden esetben, legyen az edzés vagy meccs, odateszem magam. Vagyis minden tőlem telhetőt megteszek, és ez a lelkesedés magyarországi tartózkodásom óta parányit sem csökkent." ---- Hogy túl magas-e a magyar bajnokságban szereplő légiósok száma?
Az európai elit- és középkategóriás ligákhoz képest nem (főként most, hogy az ősszel az ETO szinte kivétel nélkül ajtót mutatott majd' csapatnyi határon túli munkavállalójának…), a mutatott teljesítményt illetően viszont igen – állítják a szakemberek.
"Szerintem nem vagyunk sokan, ugyanakkor az is érdekes lehet, miként kerül egy külföldi futballista Magyarországra? – kérdezett vissza Welton Silva, az aranyérmes MTK brazil csatára. – Az én esetemben ez a következő volt: az MTK meghívott próbajátékra, amelyen meggyőződött arról, hogy segíthetek neki a célja elérésében. A klub úgy döntött, szüksége van rám, és fontosnak tart mind a mai napig. Megtanultam, ha elégedetlenek egy labdarúgó teljesítményével, hozzáállásával, a klub és a vezető nem hezitál, előbb kirakja őt az első csapat keretéből, aztán megválik tőle. Kevésbé finoman fogalmazva: alapvetően kirúgja. Az, hogy immár egy éve az MTK játékosa vagyok, azt feltételezi, hogy a bizalom változatlan velem kapcsolatban, és ez roppant fontos."