Gólok után fájdalmas pofonok

FÓNAI IMRE, SINKOVICS GÁBORFÓNAI IMRE, SINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.05.30. 22:51
Címkék
Miközben a fővárosban csaknem minden pályán bajnokavatásra készültek ezen a pénteken, Siófok városa csendben várta a kedvencek búcsúmeccsét. Csendben, de egyre dühösebben.
Tudniillik egyre-másra jöttek a hírek, az önkormányzat csütörtöki döntéséről, amelyben immár sokadszor mondtak nemet a siófoki futballra. Napközben még az a variáció is elterjedt, hogy Csank János csapata egyszerűen nem áll ki a Győr elleni mérkőzésre, ezzel tüntetve, demonstrálva az önkormányzat határozatai ellen.
A helyzet egyre bonyolultabb Siófokon. Arról már beszámoltunk, hogy az egykori Bányászból Balaton FC lesz, új szponzorral, vadonatúj háttérrel. Az is megjelent, hogy a játékosok, valamint Csank János vezetőedző szívesen maradna, elfogadva az új befektető ajánlatát. Ehhez a hurráhangulathoz jött a héten a hír, hogy Siófok város vezetése 67.3 millió forintot ajánl fel a leendő Balaton FC-nek. Erre a pénzre óriási szükség lett volna, ám ez a pénz soha nem érkezik meg a klub kasszájába, tudniillik a képviselők nemmel szavaztak a futballra. A helyzet így egyre aggasztóbb, jövő csütörtök az utolsó határidő, amikor is ki kell fizetni a tartozásokat, és ha erre nem kerül sor, a klub egyszerűen nem nevezhet a következő bajnokságra.
Nem véletlen, hogy Sallói István klubigazgató öltönyben, kissé zilált lelkiállapotban a kezdés előtt a pálya közepére sétált, és mint egy lemezlovas, szót kért, és mikrofonba mondott rövid beszédet, kihangsúlyozva, hogy "…a város vezetése nemet mondott a Balaton-régió projektre, és én most arra vagyok kíváncsi, a közönség is hasonlóképpen cselekszik-e. Aki szeretné, hogy profi futball legyen Siófokon, álljon fel és tapsoljon…”
Ezerötszázan álltak fel és zúgott a vastaps. Az emberek szeretik itt a futballt, ám legfrisebb információink szerint előfordulhat, hogy a siófoki önkormányzat döntése nyomán a Balaton FC-t egyszerűen átköltöztetik mondjuk Veszprémbe, vagy egy másik balatoni településre. A játékosok ezektől a dolgoktól próbálták függetleníteni magukat, igaz, az öltözőajtóra már az van kiírva nagy betűkkel: Barátok Közt FC. Remek dolog az összetartás, a pénz nélküli futballozás, ám ebből már mindenkiek elege van. Csank Jánost állítólag ismét megkereste az Újpest, ám a bajszos mester a meccs előtt azt mondta, ő nem tárgyal senkivel, mert élő szerződése van. Abban bízik, hogy megoldódnak a problémák, és valahonnan mégis csak lesz pénz, s nem hagyják magára az új tulajdonost.
Így, ilyen hangulatban kezdődött a találkozó, aminek különben az égvilágon semmi tétje nem volt, hiszen a Győr még 13–0-s győzelmével sem érhette volna utól a Balaton-partiakat. Persze, ilyen veszély nem fenyegette a hazaiakat, lévén, hogy az ETO ezen a tavaszon nem brillírozik, gólparádét pedig még véletlenül sem rendez. A meccs nem hozott különösebben sok izgalmat, a játékosok komótosan passzolgattak, az események leginkább a vendégek térfelére korlátozódtak. A Siófok kialakított néhány tökéletes ziccert, ám a győriek ifjú kapusa, Krass Árpád többször is bravúrosan védett. Egyértelműen jobb volt az első félidőben a hazai csapat, különösen a jobb oldal csipkedte magát, a Rugóláb seriffre emlékeztető Alekszandar Pantics, na meg a "siófoki Maradona”, Schultz Levente vállalt sokat. Aztán Juhos Attila lefújta az első játékrészt, a nézők pedig talán arra gondoltak, lehet, hogy ez lesz az utolsó NB I-es meccs a városban…

Mint a mérkôzés nagy részében, ennél a jelenetnél is a siófokiak voltak fölényben (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mint a mérkôzés nagy részében, ennél a jelenetnél is a siófokiak voltak fölényben (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mint a mérkôzés nagy részében, ennél a jelenetnél is a siófokiak voltak fölényben (Fotó: Meggyesi Bálint)
A második félidőben megpróbált afféle örömfutballal előrukkolni a Siófok, szépen búcsúzva egész évben kitartó közönségétől. Mentek előre a balatoniak, és helyenként látványos akciókat vezettek, aztán váratlanul mégis a Győr szerzett vezetést. A vendégek gyakorlatilag első helyzetükből találtak be a hazai kapuba, ám a lelátón mindenki tudta, hogy messze még a vége. Ráadásul a Siófok nem az a csapat, amely könnyen feladja. Ezúttal is így történt, a sárga-kékek – akik egyébként ősztől talán balatonkék szerelésben játszanak majd (bár a Balaton színét egyre nehezebb meghatározni…) – továbbra is lendületben maradtak és teljesen megérdemelten szerezték meg az egyenlítő gólt. Ekkor már felállva tapsolt a közönség, legtöbben Daniel Usvat parádés lövéséről beszéltek, amely a kapufáról pattant vissza – ha ez gól, a tavasz találata lehetett volna. A hajrában mindent elkövetett a Siófok a győztes gól megszerzéséért, újabb ziccereket kidolgozva, amelyek szép sorban kimaradtak. És a csapat most is hálás volt, olyannyira hálás, hogy a legutolsó pillanatban megérdemelten szerezte meg a győztes gólt. Érdemes lenne elgondolkodniuk a siófoki városvezetőknek, hogy miről mondanak le…
Ami pedig a Győrt illeti: ennél csak jobb jöhet a Rába partján…

Mestermérleg

Csank János:
"Megvoltak a ziccereink, bár el kell ismernem, hogy a második félidőben a Győr is veszélyeztetett. A fordulópont a győri tizenegyes elhibázása volt, és csapatom tartását bizonyítja, hogy a hajrában megszereztük a győzelmet. Az viszont kétségbeejtő, hogy az egyik szurkolónkat agyba-főbe verték a győriek."

Varga Zoltán: "A helyzeteket összeszámolva úgy érzem, a döntetlenre talán rászolgáltunk volna. Lehetőségeinkkel azonban nem tudtunk élni, s bizony legalább a tizenegyest illene berúgni."

Fény és árnyék

Győrben igenis szeretik a futballt. Ez az ETO hazai találkozóin nem látszik, hiszen egyre kevesebben vannak, az utóbbi meccseken az ötszázat sem érte el a nézőszám, ám Siófokra mégiscsak elutazott egy tizenöt fős győri különítmény, transzparensekkel, sálakkal, zászlókkal, hangosan buzdítva kedvenceiket. Az más kérdés, hogy a harmincadik percben csendben leültek és úgy is maradtak – egészen a Győr góljáig…

A meccs után a rendezők azt nem akadályozták meg, hogy a szurkolók a pályára rohanjanak. Aztán amikor a játékosok eltűntek az öltözőfolyosón, a győriek jobb híján a hazai drukkereket kezdték el rugdosni, ütlegelni. Pillanatok alatt tömegverekedés alakult ki, amelyet megdöbbenve figyelt a korábban még ünneplő közönség. Undorító jelenet volt, még a jelenlegi futballhoz sem méltó.

Percről percre

3. perc: Az élete első élvonalbeli mérkőzését játszó, 22 esztendős Kőrösi Tamás a balösszekötő helyén kapott labdát, s nyolc méterről leadott lapos lövését követően Krass maga elé paskolta a labdát.
8. perc: Regedei 25 méterről, középről szabadrúgásból nagy erejű bombát küldött kapura, Csernyánszki azonban lehúzta a levegőből a labdát.
10. perc: Grósz jobbról a középen feltűnő Schultz elé passzolt, s a siófoki irányító 15 méterről erőteljes lapos lövést küldött a kapu közepe felé, Krass azonban menteni tudott. Még ebben a percben ismét Grósz futott el a jobb szélen, beadása ezúttal Fülöpöt találta meg, aki a jobbösszekötő helyéről, 11 méterről küldött pattogós lövést a kapura, de Krass kitolta a bal alsó sarok felé tartó labdát.
21. perc: Kovács Péter perdítését Csordás Csaba vette át középen a tizenahatoson belül, majd 12 méterről lőtt is, a kivetődő Krass azonban ismét megakadályozta, hogy a hazaiak gólt szerezzenek, mégpedig úgy, hogy kiütötte a labdát.
35. perc: Kovács Péter nagyszerűen ugratta ki Csordást a jobbösszekötő helyén, aki előbb egy csellel két védőt is átjátszott, aztán kapura húzott, s 14 méteres lövését követően Krass a jobb alsó sarok elől menteni tudott.
51. perc: Schwarcz a jobb oldalról passzolt a jobbösszekötő helyén feltűnő Szabó Csaba elé, a cserecsatár kapásból alig lőtt a bal felső sarok mellé.
52. perc: Schultz labdájával Szabó Csaba most a balösszekötő helyén lépett ki. A kaputól 11 méterre járt, amikor átemelte a labdát a kirohanó győri kapuson – és a kapun is.
55. perc: Regedei átadásával Herczeg a balösszekötő helyén kilépett, Kuttor lerántani sem tudta, így ő nyolc méterről bal lábbal a bal alsó sarokba lőhetett
0–1
64. perc: Grósz jobb oldali beadása után Schwarcz az ötös bal sarkán ugrott fel, fejesét Krass bravúrral kiütötte, ám balszerencséjére a gólvonaltól három lépésre álló Koller elé pattant a labda, akinek a lábáról az az üres kapu közepébe pattant.
1–1
68. perc: Weitnert buktatták a siófoki 16-oson belül, Juhos játékvezető jogoson büntetőt ítélt. A 11-est Németh Norbert jobbal laposan középre rúgta, ám Csernyánszki bravúrral hárított.
85. perc: Schultz szabadrúgását követően Kuttor a kaputól nyolc méterre ugrott fel fejleni, s fejese után a labda a bal oldali kapufán csattant.
91. perc: Filipovics fordult be a tizenhatoson belülre Vukosavljevic szorításában, a győri futballista egy kicsit megrángatta ellenfele mezét, aki természetesen el is esett, a közelben álló Juhos pedig büntetőt itélt. Usvat tizenegyesét követően az bravúrosan védő Krass kiütötte ugyan, a labdára azonban Schultz csapott le, jobbról középre emelt, és Usvat öt méterről a kapu jobb oldalába fejelt.
2–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik