A szünet előtt eldőlt a párharc

H. B., P. T.H. B., P. T.
Vágólapra másolva!
2003.03.09. 21:21
Címkék
Varga Zoltán joggal mondhatja, hogy nem Fortuna kegyeltje. Első győri edzősködésének első meccsén, 2001. július 14-én csapata Győrött 10-s vereséget szenvedett a Debrecentől. Tizenöt hónapi távollét után az ETO-hoz szakmai igazgatóként visszahívott szakember abban bízott, hogy második bemutatkozása sikeresebb lesz. A 40-s vendégsiker tehát alaposan meglepte a szakmai igazgatót.
"Érthetetlenül állok a csapat teljesítménye előtt – mondta Varga Zoltán. – Az egész együttes indiszponáltan, elképzelés nélkül, tompán, akaratgyengén játszott, képtelen volt felpörögni. Az igaz, hogy az utolsó öt percben kaptunk három gólt, de a találkozó nem akkor, hanem még a mérkőzés első részében eldőlt. Már akkor éreztem, hogy ilyen hozzáállással esélyünk sincs a győzelemre.”Lám, egy sikeres 90 perc mit tesz az edzővel: a kezdés előtt meglehetősen feszült Bicskei Bertalan, legalább oly’ vidám volt a lefújást követően, mint a heccből Varga Zoltánt éltető Vidi-tábor…"Az első félidő nehéz volt – kezdődött az értékelés. – Persze tudtuk jól, roppant kemény mérkőzés elé nézünk, már csak azért is, mert a statisztika sem mellettünk szólt: az elmúlt másfél évtizedben a Videoton egyszer sem győzött a győri stadionban. Annak azért örültem, hogy az első játékrészben is mi dolgoztuk ki a nagyobb helyzeteket, kár, hogy el is hibáztuk azokat. A szünetben egyébként éppen azt beszéltük, hogy ha csak egy ici-pici góllal, de nyerjük meg valahogy ezt a meccset, aztán tessék, négy lett belőle… Talán nem túlzás: a lehetőségek alapján megérdemelten vertük négy góllal a zöld-fehéreket, bár ha az utolsó tíz percben nem támadnak ki a házigazdák, nem lett volna ilyen könnyű dolgunk”.A kérdésre, miszerint a Videoton volt ilyen jó, vagy a Győr ennyire gyenge, Bicskei úgy felelt: is-is."A hazaiak rossz napot fogtak ki, ez tény – folytatta a fehérvári vezetőedző. – Ám abban biztos vagyok, hogy tudnak ennél jobban is futballozni, szerintem hamarosan feljavul a teljesítményük. Mi meg igyekszünk a továbbiakban is ilyen lelkesen és aprólékosan felkészülni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik