Zováth János: ágyhoz kötve

Vágólapra másolva!
2003.02.09. 21:31
Címkék
Nem mondhatnánk, hogy a Cipruson táborozó magyar csapatok meccsdömpingje lett volna vasárnap, hiszen a hét utolsó napját ha nem is pihenéssel, de könnyített munkával töltötték a játékosok – persze ha a napi egy, főleg két edzést egyáltalán lehet könnyített munkának minősíteni… Hogy mégsem maradtunk meccs nélkül, arról az MTK gondoskodott, amelynek második számú csapata 5–2-re legyőzte az orosz Rotor Volgograd B-keretét. Hasonló eredménnyel bízvást kiegyeznénk hétfőn is, amikor a két klub legjobbjai csapnak össze. Szintén hétfőn lép pályára a Zalaegerszeg, de vasárnap is részesei voltak egy mérkőzésnek a bajnokcsapat tagjai – igaz, csak nézőként, hiszen a keret nagy része elutazott Limassolba, hogy élesben lássa az egykori csapattárs Sebők Józsefet. Hír az egerszegiektől, hogy Vincze Ottó és Darko Ljubojevics már könnyebb edzéseket végezhet, és várhatóan mindketten hamarosan pályára léphetnek a felkészülési mérkőzéseken is. Szegény Zováth Jánosnak azonban jó ideig mindenképpen le kell mondania az efféle időtöltésről. A Ferencváros újonnan igazolt futballistája ugyanis bekötött lábbal fekszik szállodai szobájában, miután még szombat este orosz ellenfele egy hatalmasat rúgott a combjába."Nem is értem, miért ment ennyire az orosz srác, hiszen egy ártalmatlan szituációban szakította fel a stoplijával a lábam – kesergett egy sort Zováth János, aki alig néhány perccel a meccs vége előtt kapta a hatalmas rúgást. Persze amúgy is durvák voltak az oroszok, Gyepes Gábornak odapakoltak egy nagyot, Marek Penksát meg kiadósan fejbe vágták, úgyhogy 90 perc alatt szépen leamortizálták a fél Fradit – most már legalább tudjuk, miért hívják a moszkvai csapatot Torpedónak… "Nyolc öltéssel varrták össze a sebem, a varratokat pedig csak tíz nap múlva szedik ki, úgyhogy addig nem nagyon lesz mit csinálnom. Most is, amíg a többiek edzenek, én itt nézegetem a filmeket és nyomom a pasziánszot. Kétségtelenül kényelmes élet, de nem éppen ilyen edzőtáborra vágytam…”Talán megjegyezni is fölösleges: sem a vétkes orosz játékos, sem a Torpedo vezetői közül senki nem kért elnézést Zováthtól… Még jó, hogy a ferencvárosi focistákba sokkal több empátiakészség szorult, és mellékállásban pincérnek állva ők viszik fel Zováth szobájába az eledelt.Hogy meddig telnek unalmasan az ágyhoz kötött fradista napjai, azt még maga a játékos sem tudja. Így ugyebár nem sok értelme van ciprusi kirándulásának, ezért elképzelhető, hogy már kedden, egy héttel a társai előtt hazatér. Addig persze még megnéz néhány DVD-filmet és igazi pasziánsznagymester válhat belőle.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik