Hat gól és döntetlen az Ukrajna-Németország mérkőzésen

Vágólapra másolva!
2011.11.11. 23:26
null
Az itt éppen földön lévő Kroos (alul) hatalmas gólt lőtt az ukránoknak (Fotó: Reuters)
Címkék
Ukrajna labdarúgó-válogatottja felkészülési mérkőzésen 3–3-as döntetlen játszott Németországgal Kijevben úgy, hogy a szünetben még kétgólos előnyben volt. A hazaiak az első félidőben 18 perc leforgása alatt szereztek három gólt, a németek azonban nem roppantak össze, és a második félidőben egyenlítettek, megőrizve immár kilenc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatukat.

 

A sérülések és Joachim Löw döntései miatt Németország felforgatott csapattal vágott neki a mérkőzésnek. A kapuban egy újonc, Ron-Robert Zieler kezdett, előtte egy háromemberes védőfal volt hivatott visszaverni az ukrán támadásokat, elöl pedig összeállt az MaMeMa, azaz a Mario Götze, Mesut Özil, Mario Gomez támadóegység.

A mérkőzés elején inkább a németek voltak fölényben, de a hazaiak többször is jelezték, hogy a pályán vannak. Aztán kissé váratlanul a vezetést is megszerezték az ukránok Andrij Jarmolenko révén, aki gyönyörű támadás végén, öt méterről vette be Zieler kapuját. 1–0

A gól nem sokat változtatott a játék képén, a hazaiak azonban tíz perccel később megszerezték a második találatukat is. Mats Hummels elveszítette a labdát az ellenfél tizenhatosánál, majd Jevgenyij Konopljanka hatalmas vágta után megduplázta csapata előnyét. 2–0

Nem sokat váratott magára a válasz, két perccel később Tony Kroos óriási bombagólt ragasztott Olekszandr Ribka kapujának bal felső sarkába. 2–1

Az első félidőben a slusszpoén azonban Ukrajnáé volt: a nem sokkal korábban beálló Nazarenko is betalált egy fantasztikus lövést követően (nehéz eldönteni, hogy az övé, vagy Kroosé volt-e a szebb...). 3–1

Természetesen Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitány nem volt elégedett a látottakkal, ezért a szünetben kettőt is cserélt, bízván abban, hogy az új emberek majd új lendületet visznek a csapatba. A második játékrészben sem tudott azonban ellenfele fölé kerekedni a Nationalelf, mindkét csapat előtt adódtak gólszerzéssel kecsegtető helyzetek.

A 65. percben mégiscsak megszerezte második gólját Németország Simon Rolfes révén, aki egy lecsorgó labdát pofozott közelről a kapuba. 3–2

A gól után megint cserélt kettőt Löw, bejött Lukas Podolsi és Thomas Müller is, utóbbi pedig a 78. percben meghálálva a bizalmat az egyenlítést is megszerezte. 3–3

Több gól már nem született, Németország gólgazdag mérkőzésen megőrizte kilencmeccses veretlenségi sorozatát.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
UKRAJNA–NÉMETORSZÁG 3–3 (3–1)
Kijev, Olimpiai stadion, 69 720 néző. V: Velasco Carballo (spanyol)
UKRAJNA: Ribka – Butko, Rakitszkij, Kucser, Szelin – Timoscsuk – Konopljanka (Fedeckij, 92.), Jarmolenko (Aliev, 82.) – Bezus (Nazarenko, 41.) – Sevcsenko (Gai, 67.), Milevszkij (Devic, 67.). Szövetségi kapitány: Oleg Blohin
NÉMETORSZÁG: Zieler – Boateng, Badstuber, Hummels – Träsch (Schürrle, 46.), Kroos (L. Bender, 87.), Khedira (Rolfes, 46.), Aogo – M. Götze (T. Müller, 66.) – Özil (Podolski, 66.) – Gomez (Cacau, 83.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw

G: Jarmolenko (28.), Konopljanka (37.), Nazarenko (45+1.), ill. Kroos (39.), Rolfes (65.), T. Müller (78.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik