Újabb bravúr, elmozdult a tabella aljáról az Olaj

Vágólapra másolva!
2013.02.23. 19:11
null
Simon Balázs (fehérben) két pontot dobott, <br />a Szolnok elmozdult az utolsó helyről (Fotó: Pataki Zita)
A Szolnoki Olaj 64–59-re legyőzte a zágrábi Cedevitát a férfi kosárlabda Adria-liga 22. fordulójában. A mérkőzést kemény, hatékony védekezés jellemezte. A hazaiak szűk négy perccel a meccs vége előtt vezettek először, s a 14–7-re elbukott harmadik negyedet követően az utolsó tíz percet 28–15-re hozták; a hajrát a kipontozódó Báder Márton nélkül teljesítették sikeresen. Győzelmével az előző fordulóban a Ljubljanát legyőző Szolnok elmozdult a tabella utolsó helyéről.

A szolnoki szurkolótábor felkészült a mérkőzésre – már aki kiment a meccsre, három szurkolói csoport ugyanis határozatlan ideig bojkottálja az Olaj találkozóit. Az elmúlt hét botrányai után így is rengeteg magyar zászlót lehetett látni a Tiszaligeti Sportcsarnokban, ahol remek hangulatú, izgalmas, elsősorban a két csapat masszív védekezéséről szóló mérkőzést játszott. A végén remek szolnoki feltámadással.

A zágrábiak dobták az első kosarat, és végig előnyben is voltak, a szolnokiaknak futniuk kellett az eredmény után. Nyolc, majd 13 pontnál is utolérte agresszívan védekező vendégét, amely a második negyedben 29–21-re elhúzott.

A Szolnok a nagyszünetig ledolgozta hátrányát, 30–29-re feljött a Cedevitára, amely azonban a fordulás után újra állva hagyta a Szolnokot. Az Olaj a harmadik negyed első hat percében nem dobott kosarat, és ismét nyolcpontos hátrányba került. A periódus hajrájában 33–42-nél kialakult a legnagyobb vendégelőny, de ezután teljesen új Szolnok került a pályára.

A jó védekezés után a szerzett labdákat követő gyors indulásokból a záró negyed elején felzárkóztak a fehér mezesek, akik alig négy perccel a vége előtt Horváth András triplájával átvették a vezetést. 52–50-re vezetett először az Olaj, amely a szoros, fordulatos hajrában, Báder Mártont kipontozódása miatt elveszítve, James Florence és Sead Szehovics kosaraival megszerezte a győzelmet, ennek köszönhetően elmozdult a tabella utolsó helyéről.

A legeredményesebb szolnoki az utolsó bő három percre kieső Báder volt 15 ponttal, Ernests Kalve 14, Szehovics 12 pontig jutott, Florence tízzel zárt.

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA LIGA
22. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–CEDEVITA ZAGREB (horvát) 64–59
(13–17, 16–13, 7–14, 28–15)
Szolnok, 1100
néző. Vezette: Belosevics, Neskovics, Juras (szerbek)
SZOLNOK:
FLORENCE 10/3, Horváth Á. 6/6, KALVE 14/3, Szabó M. 2, BÁDER 15. Cs: SEHOVICS 12/3, Németh I. 3/3, Gay, Simon B. 2, Fodor M. Edző: Nedeljko Asceric
CEDEVITA:
WRIGHT 13/3, Kitchen 5, Tomas 7/3, Suput 5, BILAN 10. Cs: Ilievski 3/3, Masic 6, Suton 10, Bazdaric. Edző: Aco Petrovic
Kipontozódott:
Báder (36. p.), Bilan (39. p.)
Az eredmény alakulása. 5. perc:
3–2. 9. p.: 13–13. 17. p.: 21–29. 20. p.: 29–30. 24. p.: 29–37. 30. p.: 36–44. 32. p.: 42–44. 36. p.: 52–50. 39. p.: 60–56
MESTERMÉRLEG
Nedeljko Asceric:
– Boldog vagyok és büszke. Igaz, harminc percig sok hibával játszottunk, de szerencsére meccsben maradtunk. Mindez jelzi, hogy volt tartásunk, a végén pedig bravúrosan kosárlabdáztunk.
Aco Petovic:
– Több mint fél órán keresztül kontrolláltuk a játékot, a hajrában azonban James Florence révén könnyű kosarakat kaptunk. Úgy érzem, ezzel elúszott az esélyünk a négyes döntőbe jutásra.

AZ ÁLLÁS
1. Aleksandrovac 22 17 5 1692–1547 39
2. Crvena zvezda 21 15 6 1715–1521 36
3. Podgorica 21 13 8 1521–1435 34
4. Kragujevac 21 13 8 1695–1617 34
5. Partizan 21 13 8 1537–1484 34
6. Cedevita 22 12 10 1627–1615 34
7. Szkopje 22 11 11 1621–1649 33
8. Ljubljana 21 11 10 1616–1604 32
9. Cibona 22 8 14 1688–1693 30
10. Novo Mesto 21 9 12 1459–1546 30
11. Split 22 7 15 1542–1680 29
12. SZOLNOK 22 7 15 1554–1765 29
13. Siroki 21 7 14 1534–1575 28
14. Zadar 21 7 14 1560–1630 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik