Tőkefelhalmozás – Csinta Samu publicisztikája

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
Vágólapra másolva!
2018.03.25. 00:02

Sohasem tapasztalt, megismételhetetlen élményről zengtek a himnuszok a Sopron bravúrja nyomán. Aztán tessék, a kollégák máris keresgélhetnek az újabb felsőfokok után, ugyanis a leghűségesebb város rendezi a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjét. Ha egyéb nem, az elmúlt esztendő magyar szervezésű világversenyeinek euforikus tapasztalatai igazolhatták, mennyire jó befektetés a hatalmas emóciókat megmozgató, önbecsülést építő és fenntartó esemény generálójának, tevékeny résztvevőjének, vagy akár szurkolói haszonélvezőjének lenni.

Valamikor a hetvenes évek végére datálható a formális ősfelismerés, amely alapján megfogalmazták, mennyire fontos is lenne az országnak a sport világtérképére való visszahelyezése. A nyolcvanas esztendők elejétől, elsősorban a Budapest Sportcsarnok megépítésével már a korszerű infrastrukturális háttér is körvonalazódott, a megboldogult BS-ben tartott világesemények pedig nemcsak a magyar rendezői potenciál valós értékeinek adtak nyomatékot, mivel egy értő, befogadó nézői-szurkolói közeg létéről is egyértelműen bizonyítékot szolgáltattak a külföldieknek.

A futószalag későbbi akadozását már korántsem ezeknek az értékeknek a megkérdőjelezése magyarázza, sokkal inkább a helyzet változása, a különböző nemzetközi sportszövetségek pénzügyi grandomániája. A dollár-, majd a későbbiekben eurómilliókkal dobálózás aztán peremre szorította mindazokat az érveket, amelyek szerint egy-egy verseny megrendezésének mindenekelőtt a sportolók szakmai komfortérzetét kell szolgálnia, amelynek nélkülözhetetlen része a közönség értő és empatikus viszonyulása. Az atlantai olimpián tapasztalt, mérkőzés közben zajló gyorstalpaló sportágismertetők abszurd akusztikája, a publikum egyes mérkőzésszituációkban tanúsított nem túl életszerű reakciói sokáig elnémított vészcsengőként jelezték a helyzet tarthatatlanságát. Persze ne legyenek illúzióink, a folyamat hedonizmusát mindenekelőtt a világgazdasági helyzet alakulása kezdte csillapítani.

Maradjunk azonban hűségesek a kezdeti témafelvetésünkhöz, illetve abbéli meggyőződésünkhöz, mely szerint Sopron emlékezetes házigazdája lesz az európai női kosárlabdázás legmagasabb szintű klubtornájának. A helyszínválasztáshoz természetesen maga a soproni csapat szolgáltatta a legnyomósabb érvet azzal, hogy bejutott a négyes döntőbe. Ez a bravúr teremtette meg a kérdésfelvetés alapfeltételét, onnan már „csak” a biztonságos, könnyen megközelíthető, elfogadható léptékű, a kontinens négy legjobb együttese közé jutó csapattal büszkélkedő város üzenetét kellett célba juttatni. Végre olyan döntésnek örülhetünk, amely nem az anyagilag legkedvezőbb ajánlat sokszor álságos elvének érvényesülését jelenti, hiszen sok más logikus szempontot is figyelembe vesz.

Igyekezzünk mindjárt elébe menni az ilyenkor rendre – és többnyire nem minden célzatosság nélkül – megfogalmazandó kérdésnek: kinek és miért éri meg egy ilyen esemény vendégül látása? Egy nagyjából másfél millió eurós költségvetésű kosárlabdás hétvége megrendezése természetesen igencsak potens támogatói háttér létét feltételezi. Gazdasági típusú befektetésnek nevezni cinizmus lenne, hiszen folyamatos telt ház, tévés jogdíjak és szponzori hozzájárulások mellett sem érdemes többről álmodni, mint a veszteség minimalizálásáról.

Marad tehát a költségvetési forrásvidék. Mivel a stadionépítések kontra kórházak retorikai csatát eleve falsnak tartom, igyekszem elkerülni a hasonló esetekben felsorakoztatott érvrendszert. Mert azt talán a piaci verseny kizárólagosságára változatlanul esküdő tábor tagjai sem vallják egyöntetűen, hogy egy városünnepre szánt valamennyi forint jobb helyen lenne egy frissen hengerelt aszfaltcsíkban, mint a lokálpatriotizmust egyesekben csíráztató, másokban erősítő, emberi találkozásokat lehetővé tevő együttlét kereteinek megteremtésében. Megkockáztatom: a mentális egészségnek örvendő ember a friss aszfaltcsíkot is több pozitivizmust sugározva veszi birtokba, mint az örülni képtelen polgártársa.

Ha egy alapvető feladatainak ellátására sem képes állam finanszíroz a sopronihoz hasonló eseményt, azt nyugodt lélekkel lehet pazarlásnak titulálni. Magyarország jelenlegi erejét viszont az is jelzi, hogy képes és készen áll olyan, azonosságtudatot erősítő események finanszírozására, amelyek célja jelentős mértékben a közös örömélmény generálása. Ama lehetőség megteremtése, hogy magyar emberek ezrei számára nyíljon alkalom arra, hogy egy nagy népszerűségnek örvendő csapatsportág csúcseseményének legyenek részesei – és talán magyar sikernek is. Olyan közegben, amely tovább erősítheti a boldog pillanatok rezonálását. Szurkolónak szánt egyfajta ajándék, amellyel egy csapat, egy város, egy ország honorálja az év közben befektetett érzelmi energiát, anyagi áldozatot, amely nélkül a sport mérhetetlenül sokat veszítene a varázsából. Aki látta a pécsi, körmendi kosarasfiesztákat, aki tapasztalta a győri kézilabdások BL-győzelme utáni boldogsághullámot, aki nem a tévé előtt izgulva, hanem az uszoda lelátóján szurkolt Hosszú Katinka libabőröztető győzelmeiért, bizonyára érti, miről van szó.

És miért vennénk ki a pakliból azt a lehetőséget, amelyhez egy hazai rendezésű világverseny juttatja a határon kívülre szoruló nemzettársainkat? Az Erdélytől Felvidékig terjedő összmagyar térképet felrajzoló lelátói zászlók, táblák ugyan a franciaországi futball Európa-bajnokságon is felbukkantak, de érzelmileg-anyagilag is egészen más itthon szurkolni a magyar színekért. Mert az esély újabb esélyt szül, siker sikerre épül, öröm örömet gerjeszt. Együtt pedig egyre erősödő öntudatot, amely sokáig volt hiánycikk, és amelyből esetenként még mindig akadozik az „ellátás".

A példa pedig ragadós is lehet. A román bajnok, magyar játékost csak mutatóban felvonultató, beágyazottsága és támogatottsága révén azonban mégis egyértelműen magyar identitású Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata nemrégiben nem csak imázsépítési meggondolásokból rendezte meg a női, de a férfi Román Kupa nyolcas döntőjét is. Legalább olyan mértékben azért is, hogy a hűséges szurkolóit sehol máshol fel nem lelhető sikerélményben részesítse. De azért is, hogy a tévéközvetítések révén ország-világ előtt megmutassa annak a kiemelkedő szurkolói minőségnek a meglétét, amely alapvetően megkülönbözteti a Székely Légiót az ország lelátói társadalmának többségétől. Mert kijutott a tapsból és az elismerésből mindenkinek, még akkor is, ha a szeretet hitbizományosai kizárólag a hazai kedvencek maradtak.

A tőkefelhalmozás fogalmának említésekor most mindenki tegye félre a közgazdaságtani ismereteit. Közben viszont ne legyenek kétségei afelől, hogy április 20. és 22. között Sopronban olyan mértékű érzelmi és sportszakmai tőke halmozódik fel észrevétlenül, amely bőséges kamatot ígér. Újabb gyerekek kosárlabdára jelentkezése, a meglévő iskolák erősödése, a határon túli lehetőségek felismerése és kiaknázása terén. Annak a hitnek az erősödésében, hogy a világgal való összevetésben is van esélyünk a győzelemre. Pályán és azon kívül egyaránt. Csak épp hűséggel kell viszonyulni mindahhoz, ami érték bennünk.

Mint egykor egy város, amely éppen a hűsége révén vonult be végképp a történelembe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik