Száz pont felett az Albacomp és a Körmend

Vágólapra másolva!
2011.10.08. 22:11
null
Keller Ákos (Albacomp) sikeres zsákolás után (Fotó: Gy. Balázs Béla)
A papírformának megfelelő eredményekkel kezdődött meg a férfi kosárlabda NB I 2011–12-es szezonja szombat este: az Albacomp és a Körmend egyaránt száz pont fölé jutva győzött, az Atomerőmű ellenben viszonylag szoros meccset vívott a Szegeddel. A játéknap egyetlen vendéggyőzelmének a Sopron örülhetett.

 

A legutóbbi ezüstérmes Albacomp két korábbi kulcsjátékosa, Hanga Ádám és Tony Crocker nélkül vágott neki az új szezonnak, de a nyitó mérkőzésen nem látszott az alapos átépítés. Hollins vezérletével hat fehérvári is elérte a tízpontos határt, és mivel az ellenfél debreceniek gyengélkedtek, negyven pont fölé kúszott a különbség. A hazai közönség jócskán látott akrobatikus megmozdulásokat, nem egyet a még véglegesen nem szerződtetett Dwayne Chismtől.

Szintén száz pont fölé jutott, és ennek megfelelően kiütéses győzelmet aratott a Körmend. A legutóbbi bronzérmes főként Rashad Bell és Darian Townes pontjai mentén haladt a cél felé, és a Kaposvárnak nem igazán volt esélye feltartóztatni.

A Szeged 9–5-re még vezetett Pakson, majd a tavaszi negyedik helynél magasabbra törő Atomerőmű zsinórban nyolc pontot hintve fordított, és onnantól végig vezetett. A siker azonban nem volt elsöprő, a szegediek jól tartották magukat. A paksiaknál az NBA-s múlttal büszkélkedő Lee Nailon 11 ponttal, öt lepattanóval és három gólpasszal mutatkozott be.

A Falco jó védekezéssel, eredményes lepattanógyűjtéssel, gyors támadásokkal lépett meg a Pécstől, és ahogyan kezdtek pontatlanabbá válni a vendégek távoli dobásai, úgy lett egyre biztosabb, hogy a szombathelyiek nyerik meg a meccset.

A Nyíregyháza a megelőző két alkalommal nyert Kecskeméten, de ezúttal nem sok esélye volt erre. A hazaiak a második negyed derekán elhúztak, és kis túlzással onnantól csak az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség. Meglehetősen nagy lett.

A játéknap legkésőbb játszott mérkőzésén a Zalaegerszeg többször is talpra állt, nyolc perccel a befejezés előtt vezetett is, de aztán a soproniak összekapták magukat, és érvényesítették a papírformát – a bajnokság eddigi egyetlen vendéggyőzelmét aratva.

A bajnoki címvédő Szolnoki Olaj bemutatkozása a csapat nemzetközi szereplése miatt késik.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
1. FORDULÓ
ALBACOMP FEHÉRVÁR–FACTUM SPORT DEBRECEN
109–65 (31–15, 21–16, 31–13, 26–21)
Székesfehérvár, 2123 néző. V: Benczur, Király L. Bognár T.
ALBACOMP: SIMON B. 17/6, EL-AMIN 14/3, Bódi 7, Hendlein 10, Keller Á. 7. Cs: CHISM 18 , HOLLIS 20/6, MADÁR 14/12, Gorzsás, Keller V. 2, Somogyfoki, Dankó
DEBRECEN: INGRAM 16, Boros G. 2, Kovács I. 5/3, Takács D. 6, SZABÓ M. 20/3. Cs: Tóth G. 2, Kaluha 4, Mondzinger, Pék 2, Papp T., Timkó 4, Varga Á. 4
Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–0. 8. p.: 18–10. 13. p.: 36–20. 18. p.: 48–27. 23. p.: 56–31. 27. p.: 73–35. 33. p.: 91–48. 38. p.: 100–57
Kipontozódott: Ingram (28. p.), Boros G. (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – Ellenfelünk nem tudott igazán ellenállást kifejteni, ez némileg megkönnyítette a dolgunkat. Helyenként jól játszottunk, de voltak hullámzó periódusaink is, ennek ellenére természetesen elégedett vagyok. Mindig ilyen energiával telve szeretném látni a társaságot. Dwayne Chism nagyon jól játszott, valószínű, hogy javasolni fogom a szerződtetését.
Mika Turunen: – Tudunk azért mi ennél többet is. Most ég és föld volt a két csapat közötti különbség.
MJUS-FORTRESS KÖRMEND– KAPOSVÁRI KK
103–68 (24–11, 32–20, 33–18, 14–19)
Körmend, 2400 néző. V: Földházi, Hegedűs, Török
KÖRMEND: Ruják 10/6, NÉMETH 8, POWELL 9, BELL 26/6, TOWNES 20. Cs: Mladenovic 5/3, Dávid 4, Ferencz 9/6, Cseh 8/6, Fodor G., Sonyák 2, Sömenek 2. Edző: Sabáli Balázs
KAPOSVÁR: Wilson 12, RAIVIO 21/3, Koma 6, Szőke 5/3, Lekli 12. Cs: Keister 9, Kiss, Kutasi 3/3, Kovács, Bíró. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–4. 8. p.: 17–6. 13. p.: 34–13. 17. p.: 46–21. 23. p.: 67–35. 29. p.: 86–47. 33. p.: 94–53. 37. p.: 100–62
Kipontozódott: Keister (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – Kicsit tartottunk attól, hogy két hete nem játszottunk mérkőzést, de a kezdeti bizonytalanság után megtaláltuk a ritmust, és uraltuk a játékot. Igaz, a végén kicsit kiengedtünk, de élvezetes meccset játszottunk, amelyen mindenki lehetőséget kaphatott.
Fekete Ádám: – Gratulálok a Körmendnek! Beigazolódtak az előzetes vélemények, hogy jó csapat körvonalazódik náluk. Mi sajnos ma nem voltunk méltó ellenfelek, de egy hét múlva más Kaposvárt láthatnak majd, ebben biztos vagyok.
ATOMERŐMŰ SE–NATURTEX-SZTE SZEDEÁK
93–80 (23–18, 26–16, 22–24, 22–22)
Paks, 1000 néző. V: Kapitány G., Ádám J., Szabó G.
ATOMERŐMŰ: L. WILLIAMS 23/9, D. WILSON 14, Vojvoda 8, KÁMÁN T. 17/9, Tóth Á. 6. Cs: Nailon 11, Morgen 4, Kovács Ákos 2, Körtélyesi 5/3, Kerpel-Fronius, Kovács Ádám. Edző: Völgyi Péter
SZEGED: Drahos 10, IVOSEV 21/6, Kiss Zs. 5/3, Tanács 13, DUKICS 24/6. Cs: Molnár M., Vida M. 4. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása. 5. p.: 13–9. 15. p.: 33–25. 25. p.: 61–49. 35. p.: 80–70
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Sok eladott labdánk volt az első félidőben, ezért nem lett nagyobb különbségű a vezetésünk. A második félidőben nagyon kapaszkodtak a szegediek, megszenvedtünk a győzelemért.
Fodor Péter: – Tisztességgel helytálltunk a nagyon jó erőkből álló és kiváló egyéni képességű paksi csapat otthonában. Folytatjuk a munkát, bízom benne, hogy mielőbb felgyógyulnak sérültjeink.
KECSKEMÉT SE–MARSO NYÍREGYHÁZA KK
88–55 (15–13, 26–16, 20–8, 27–18)
Kecskemét, 1000 néző. V: Cziffra, Gorka, Vida
KECSKEMÉT: WITTMANN 17/9, KELLEY 19/3, Radonjics 8/6, Dénes 1, BENCZE 16. Cs: Csorvási M. 11, Vukadinov 7, Hegedűs G. 3/3, Gruda 2, Mészáros M. 2, Puszta, Pongó 2. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
NYÍREGYHÁZA: FEKETE S. 14/6, Mohácsi 10/6, Nagy K. 3, Djogo 6, Miskovics 8. Cs: Siska, Sitku 12, Polyák 2, Varga M. Edző: Ferenczi Tamás
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–5. 6. p.: 3–10. 12. p.: 20–14. 17. p.: 30–20. 24. p: 51–32. 28. p.: 54–37. 33. p.: 66–42. 35. p.: 75–44. 37. p.: 78–49
Kipontozódott: Miskovics (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: – A nehéz külső körülmények ellenére a játékosaim kitettek magukért. Nagyon rég voltam már ilyen jó meccsen ezzel a csapattal.
Ferenczi Tamás: – Nagyon sok labdát eladtunk, rossz volt a dobószázalékunk, és a Kecskemét mindezeket remekül kihasználta.
FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY–PÉCSI VSK-PANNONPOWER
77–64 (26–16, 19–20, 18–12, 14–16)
Szombathely, 2000 néző. V: Vígh, Jakab, Balogh
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 10, Simon L. 4, TIMBERLAKE 15/3, Szabó Zs. 11/3, PANTELICS 17. Cs: Szanati 5, HARAZIN 13, Will 2, Jarosevits. Edző: Bencze Tamás
PÉCS: VASZOJEVICS 18/6, Kovács P. 13/6, CSIRICS 22/9, Tóth N. 5/3, Eilingsfeld 4. Cs: Csabay, Lepsényi, Deák, Bíró 2. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 6. p.: 12–11. 8. p.: 17–13. 12. p.: 28–19. 16. p.: 36–21. 22. p.: 48–38. 27. p.: 56–38. 33. p.: 63–48. 37. p.: 69–55
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Nagyon fontos volt ez a győzelem, mert az első mindig nehéz. Bennem némi hiányérzet, a csapatban viszont tartalék maradt.
Szrecsko Szekulovics: – A védekezésünkkel nagyjából elégedett vagyok, mert nyolcvan pont alatt tudtuk tartani a Falcót, támadásban viszont nagyon behatárolta a lehetőségeinket az, hogy gyakorlatilag igazi center nélkül játszottunk.
ZALAKERÁMIA-ZTE KK–KIS-RÁBA MENTI TAKARÉK-SOPRONI KC
65–76 (13–18, 22–16, 18–18, 12–24)
Zalaegerszeg, 1200 néző. V: Győrffi, Farkas, Söjtöry
ZTE: Kertész, Gáspár 5/3, BAKI 16/9, Tóth G. 10/3, Kinter 2. Cs: Bödör, DÉLITY 16/6, PERINE 16/6. Edző: Kiss Attila
SOPRON: DONTAY 20/3, RUBIN 15/3, MOLNÁR 14, Gombás 2, Keresztes 10. Cs: Lakatos 3, Boldizsár 5/3, Vesztergom 7/3. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 6. p.: 4–8. 14. p.: 17–22. 18. p.: 30–30. 23. p.: 41–34. 28. p.: 47–50. 37. p.: 58–68
MESTERMÉRLEG
Kiss Attila: – Úgy érzem, ha picit összeszokottabbak vagyunk, és nem követünk el elkerülhető hibákat, akkor nyerési esélyünk lett volna. Mindkét csapatnak gratulálok.
Horváth Imre: – Jó kezdés után erősen visszaestünk az első félidőben. A harmadik negyed közepén magunkra találtunk, hála a bennünket elkísérő nézőknek a biztatásért.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Szolnok–Jászberényoktóber 18.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik