Sopronban ígérik: kő kövön nem marad

Vágólapra másolva!
2010.11.03. 13:51
Parádésan mutatkozott be az Euroligában az MKB-Euroleasing Sopron, hiszen a múlt héten Gdyniában nyert 82–67-re. A győzelem egyik fő letéteményese az irányító poszton is brillírozó Honti Katalin volt, aki 16 pontja mellett hét gólpasszal és öt szerzett labdával segítette csapatát. A soproniak szerdán a Rivas Ecópolist fogadják. A Pécs egyik mumusához, az egymás elleni legutóbbi hét összecsapásból hatot megnyerő lengyel Wisla Krakówhoz látogat.

A zöld-sárgák az előző idényben is azonos csoportban szerepeltek az Ecópolisszal, így megismerhették a spanyol gárdát – igaz, Honti véleménye szerint sok mindent nem hasznosíthatnak az akkori tapasztalatokból.

Hontinak (balra) kulcsszerepe lesz a Rivas ellen 
(Fotó: Szabó Miklós – archív)
Hontinak (balra) kulcsszerepe lesz a Rivas ellen (Fotó: Szabó Miklós – archív)

„Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni azokból a találkozókból, hiszen a Rivas kerete teljesen kicserélődött az előző évadhoz képest. A kulcsemberek közül ketten – Anna Cruz és Clara Bermejo – maradtak Madridban. Nagyon erős a kezdő ötösük, abban mindegyik játékos világklasszis – nemcsak a légiósok. Ne felejtsük el, jó páran játszanak a Rivasban a világbajnoki bronzérmes spanyol válogatott keretéből is. Ami biztos, mindegyikük szeret pontot dobni" – mondta a soproniak játékosa a Nemzeti Sportnak. Honti abban bízik, a Sopron védekezése nyomán „kő kövön nem marad", és a fegyelmezett játékkal meg lehet zavarni a madridiakat. Például Amaya Valdemorót igencsak zavarja, ha jól őrzik...

„Ha jól védekezünk ellene, és nem mennek be az első dobásai, akkor Valdemoro egyszerűen megőrül, és dobál tovább előkészítetlenül. Ezt kihasználhatjuk, ha így történik. Ha a védekezésünk összeáll, hazai pályán biztosan tudunk dobni annyi pontot, amennyivel meccset nyerhetünk" – vélekedett.

A Pécs 2010 együttese Krakkóban vizitál, és szintén van bőven tapasztalata a szerdai vetélytárs ellen: a legutóbbi két szezonban hétszer is összecsapott a két csapat, a mérleget hat lengyel siker csúfítja. Legutóbb februárban 69–57-re győzött a Wisla.

SZAVAZÁS

Lesz-e magyar csapat a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nem hiszem, hogy abból a meccsből kellene kiindulnunk, bár vannak tanulságai. Akkor is kulcskérdés volt, mennyire tudjuk meggátolni a palánk alatt Janell Burse és Ewelina Kobryn akcióit. Akkor még itt volt Vajda Nusi és Nicole Ohlde. Most a sérültjeink miatt nincsenek ilyen képességű, magas posztokon bevethető centereink, nagyon nagy teher hárul majd a tizenkilenc éves Szara Krnjicsre. Az lesz a másik kulcskérdés, miként tudjuk megbontani a lengyelek agresszív, egész pályára kiterjedő védekezését. Nem féltem a csapatomat. A cél az, hogy jobb csapatként jöjjünk le a pályáról, mint amilyenként felmentünk, s ebbe bármilyen eredmény belefér" – mondta Zseljko Djokics, a Pécs edzője.

A Wisla az első fordulóban kikapott Mondeville-ben, ám akik látták a meccset – a pécsiek látták –, úgy vélik, Franciaországban a hazaiaknak kedveztek a bírók. Nincs rossz formában az ellenfél, ezt fényesen bizonyítja, hogy a hét végén bajnoki rangadón idegenben 82–54-re kiütötte a szintén Euroliga-résztvevő Gdyniát.

A meccs egyetlen negatívuma lengyel szempontból, hogy a lett válogatott Gunta Basko súlyosan megsérült, s nem lesz ott a pályán szerda este – az első diagnózis szerint decemberig pihennie kell.

„Minden gdyniai hibát kihasználtunk, és örülök, hogy a Mondeville elleni vereség plusz motivációt jelentett csapatomnak. Remélem, a rangadón aratott győzelem lendületbe hoz minket a Pécs elleni Euroliga-meccsre. Nagyon kiegyenlített a csoportunk, minden meccsen érhet kellemetlen meglepetés – a legjobbunkat kell nyújtanunk" – mondta a Wisla Kraków játékosa, Katarzyna Krezel.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT
Wisla Kraków (lengyel)–Pécs 2010
Krakkó, 19. Tv: Sport2, élő
 
B-CSOPORT
MKB-Euroleasing Sopron–Rivas Ecópolis (spanyol)
Sopron, 18. Tv: Sport1, élő

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Taranto 1 1/0 74–59 2
2. Mondeville 1 1/0 76–65 2
3. PÉCS 1 1/0 66–60 2
4. Riga 1 0/1 60–66 1
5. Wisla Kraków 1 0/1 65–76 1
6. Kosice 1 0/1 59–74 1
A B-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. SOPRON 1 1/0 82–67 2
2. Jekatyerinburg 1 1/0 87–73 2
3. Fenerbahce 1 1/0 91–82 2
4. Rivas Ecópolis 1 0/1 82–91 1
5. Gospic 1 0/1 73–87 1
6. Lotos Gdynia 1 0/1 67–82 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik