Sopron: hét év, hét döntő, négy kupaarany

Vágólapra másolva!
2012.03.17. 17:58
null
A zöld mezes soproniak megvédték elsőségüket a Magyar Kupában (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Sopron vihette haza a női kosárlabda Magyar Kupa trófeáját, miután a szombat délutáni fináléban szinte végig vezetve 68–56-ra legyőzte a négyes döntő házigazdáját, a Győrt.

 

DÖNTŐ

A döntő elején a csapatok jól olvasták egymás támadásait, így egészen az 5. percig kellett várni az első kosárra – a győri Bujdosó Nóra szerezte. A Sopron gyorsan fordított, Fegyverneky Zsófia hat pontjára építve elhúzott (4–10), ám a negyed utolsó hat pontja a győrieké volt (10–12).

A második játékrész Őri Györgyi kosarával indult, egyenlített a Győr (12–12), de csak rövid ideig haladtak fej fej mellett a csapatok, a Sopron főleg a palánk alól szerzett kosarakkal megint meglépett (14–26). Aztán megint billent a mérleg nyelve: a házigazdák sebességet váltottak, 13–1-es száguldással zárták a negyedet – Simon Zsófia sikeres duplája és triplája után döntetlennel kezdődött a nagyszünet (27–27).

A győrieknek nem sikerült a lélektani szempontból fontos fordítás: a harmadik negyed első kosarát Horti Dóra szerezte, és a vendégek fokozatosan szélesítették a két csapat közötti rést. A jó periódust kifogó Horti még a triplavonalon túlról is betalált egyszer, Olekszandra Kurasova duplája után meglett a tízpontos különbség is (31–41).

A negyedik játékrész elején a hazaiak Őri sikeres közeli dobásával és egy büntetőjével valamelyest közelebb férkőztek (43–49), de Fegyverneky két duplájával és Fűrész Diána két büntetőjével újra tízpontosra hízott a különbség (45–55). A győriek faultokkal próbálták lefékezni a vendégeket, de faragni sem tudtak a hátrányukon – nyert a Sopron.

A soproniak az egymást követő hetedik esztendőben jutottak be a fináléba, és negyedszer hódították el a serleget. A zöldeknek ez a második címvédésük a kupában.

A 3. HELYÉRT

Két csalódott (?) csapat küzdött meg a bronzéremért. A ZTE megnehezítette a Sopron dolgát az elődöntőben, de végül kapitulált, és a Pécsnek sem sikerült a bravúrgyőzelem a Győr ellen.

A bronz azonban mindkét csapat számára szép eredmény lett volna, ennek megfelelően izgalmasan alakult a mérkőzés első félideje. A vegytiszta, sallangoktól mentes kosárlabdát játszó ZTE végig tartotta a lépést a Péccsel. Sőt volt, hogy vezetett is a zalaegerszegi csapat, amely Szélesy szép betörésével és két pontjával zárta le az első félidőt. Így a ZTE egy ponttal, 39–38-ra vezetett a nagyszünetben.

A harmadik játékrészben azonban fordított a pécsi együttes, amely már 57–50-es előnnyel fordult a negyedik negyedre. Az előny pedig az utolsó szakaszban sem fogyott el, így végül a Pécs 78–64-re győzte el az elfáradó egerszegieket.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
UNIQA EUROLEASING SOPRON–UNI SEAT GYŐR
68–56 (1210, 1517, 2213, 1916)
Győr, Egyetemi Sportcsarnok, 1200 néző. V: Vígh, Benczur, Pap
SOPRON: FEGYVERNEKY 20, Fűrész 8, Gorbunova-Kurasova 10, Zavecz 4, HORTI 16/3. Cs: KRNJICS 7, Czank 3, Németh B. Edző: Székely Norbert
GYŐR: Ciglar 7 SIMON ZS. 20/6, Rasheed 2, Nagy-Bujdosó 5, Hollingsworth 11. Cs: Laklóth, Őri 5, Semsei 4, Vincze 2. Edző: Fűzy Ákos
Az eredmény alakulása. 5. p.: 6–2. 7. p.: 10–4. 10. p.: 12–10. 11. p.: 12–12. 14. p.: 22–14. 16. p.: 26–16. 20. p.: 27–27. 24. p.: 34–29. 27. p.: 43–33. 30. p.: 49–40. 36. p.: 55–47
Kipontozódott: Hollingsworth (37.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Farkas Balázs emlékének ajánljuk ezt a győzelmet. Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy ilyen sok ember áll a csapat mögött, hogy ilyen sokan szurkoltak most is nekünk. Az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményünkhöz képest jobban összpontosítottunk, és összeszedetten, jól játszottunk.
Fűzy Ákos: – Elolvadtunk a végére, mint a napon felejtett vaj. A vesztes döntő ellenére büszke vagyok a városra, a csapatra és a rendezésre, mert magas színvonalú finálét láthattak a nézők. Érnünk kell még ahhoz, hogy két egymást követő napon, ilyen intenzitású és hőfokú meccsen jól játsszunk. Örülök, hogy Simon Zsófi személyében találtunk egy győztes típusú játékost!
A 3. HELYÉRT

PÉCS 2010–ZTE NKK

78–64 (18–21, 20–18, 19–11, 21–14)

Győr, Egyetemi Sportcsarnok, 700 néző. V: Forrai, Tóth K. Surányi
PÉCS: Raksányi 7, Sarok 1, Quigley 9, Horváth L. 14, Murphy 27. Cs: Török 7/3, Laczi 13/3, Szamosi. Edző: Zseljko Djokics
ZTE: Bukovszki 3, Szélesy 19/6, Zsovár 7/3, Czukor 5/3, Vida 22/9. Cs: Horváth Zs., Varga Zs. 5/3, Szalay, Ambrus 3/3. Edző: Gáll Tamás
Az eredmény alakulása: 6. p.: 9–8. 15. p.: 29–29. 24. p.: 45–44. 34. p.: 67–59. 37. p.: 71–64
Kipontozódott: Szélesy (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: – Nehéz volt motiválni a csapatot a mérkőzés előtt, de mondtam a lányoknak, hogy a minket Győrbe elkísérő szép számú szurkolóink és a becsületük miatt is kötelességük beleadni mindent, és nyerni. Kemény meccs volt, örülni kell a bronzéremnek is.
Gáll Tamás: – Sajnos a második félidőre elfogytunk, koncentrációban és erőben is. Jó lenne, ha a mi csapatunknak is lenne egy Murphyje… A kupa jól szolgálta a felkészülést a bajnoki rájátszásra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik