Sopron elleni sikerével második a Szeged

Vágólapra másolva!
2009.12.05. 17:42
null
Fürész Emőkét néha ketten sem tudták tartani (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A 11. forduló rangadóján a találkozó előtt a harmadik helyen álló Szeviép-Szeged fogadta a második MKB-Euroleasing Sopront, és bár a hazaiak csak a harmadik negyed közepén szerezték meg először a vezetést, végül 85–73-ra legyőzték a címvédőt.

 

Az ellenfelétől a találkozó elején ellépő vendégek Eördögh Edit nagyszerű játékának is köszönhetően végig megtartották vezetésüket az első félidőben, ám a elég sok pontatlansággal záruló játékrész szorosan alakult, sőt, az utolsó pillanatokban Fürész Emőke parádés meglátásnak köszönhetően Olena Zserzserunova faulttal együtt is a gyűrűbe talált, majd a büntető értékesítése után 33–36-os állás mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőt is jobban kezdte a Sopron, és gyorsan kilenc pontra növelte előnyét, ám Németh Bernadett triplájával 36–42 lett az állás, majd Jelena Milovanovics szabálytalansága után „kiharcolt” magának egy technikait is, amelynek végén a hazaiak négy ponttal zárták az akciót (40–42), sőt Németh nagyszerű bejátszása után Fürész kosarával már egyenlő volt az állás (46–46).

A Sopron két büntetővel, majd Honti Kata szépségdíjas kosarával négy pontra növelte előnyét, ám egy sikeres hazai kosár után a játékvezetők szabálytalanságot is láttak, majd közvetlenül utána egy technikait is befújtak. A megítélt három büntetőt értékesítette a Szeged, majd az újra megkapott támadási lehetőség végén Németh triplájával nyolc pontot szerzett a hazai együttes egy támadás alatt, és először vezetett a találkozón (54–50).

Maja Miljkovics kettő plusz egyes akciójával és Amber Holt két sikeres büntetőjével már ismét a Sopronnál volt az előny, ám arról, hogy a záró játékrészre ne a vendégek forduljanak jobb szájízzel, Iva Ciglar gondoskodott, aki az utolsó másodpercekben végigcikázott a pályán, majd a kosárba helyezett (56–55).

A negyedik negyed elején fokozatosan lépett el a hazai együttes, majd alig több, mint hat perccel a találkozó vége előtt Fürész triplája már hétpontos szegedi előnyt jelentett (67–60).

Ciglar újabb nagyszerű egyéni teljesítményének köszönhetően már kilenc pont volt a hazai előny (71–62), és bár Eördögh egy triplával közelebb hozta a címvédőt, Németh negyedik sikeres triplájával ismét megnyugtatóvá vált a különbség, sőt a sokadik sikertelen soproni támadás után Fürész a mérkőzés folyamán először alakított ki a két együttes között kétszámjegyű különbséget (77–65).

A hátralévő időben a Sopron hiába próbálkozott csapdázással, végül 85–73-ra a hazaiak nyertek.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
 11. FORDULÓ
SZEVIÉP-SZEGED–MKB-EUROLEASING SOPRON 85–73 (17–21, 16–15, 23–19, 29–18)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szeged, 400 néző. V: Földházi, Ádám, Hegedűs
Szeged: Ciglar 13, NÉMETH B. 22/12, FÜRÉSZ E. 15/9, Zserzserunova 5, SIPAVICIUTÉ 18. Csere: Laczi 4, Vincze 4, Horváth Zsu. 4
Sopron: Miljkovics 5, Honti 4, Holt 10/3, Milovanovics 15/3, Horti 12. Csere: Krivacsevics 7, EÖRDÖGH 18/9, Semsei, Hadarics, Varga 2
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–8. 5. p.: 5–8. 9. p.: 9–19. 11. p.: 17–21. 15. p.: 21–30. 18. p.: 26–32. 23. p.: 33–42. 24. p.: 40–42. 26. p.: 46–46. 27. p.: 46–50. 28. p.: 54–50. 32. p.: 62–59. 34. p.: 69–60
Kipontozódott: Zserzserunova (33. p.), Horti (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Az első félidőben puhán védekeztünk, és csak futottunk az eredmény után. A nagyszünet után Fürész Emőke és Németh Bernadett vezérletével feljavult a teljesítményünk. A kezünkbe vettük sorsunk irányítását.
Székely Norbert: – Az utóbbi hetekben minden vereségünknek ugyanaz a forgatókönyve...

 NŐI KOSÁRLABDA NB I
 11. FORDULÓ
BAJAI NKK–CEGLÉDI EKK  82–61 (16–12, 25–17, 19–20, 22–12)
Baja, dr. Posta Sándor sportcsarnok, 200 néző. V: dr. Páli, Téczely
BAJA: KATONA ZS. 7, SZEPSI 7/3, TAKÁCS D. 17/6, Szabó P. 4, BUDIMIR 19. Cs: Theodorán 6, Kovács DE. 8/3, Little 5/3,, Kühn 7/3, Szöllősy, Gorjanácz, Járai 2. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
CEGLÉD: BAKSA 7, Szabó B. 14/6, Halmi, Szabó V. 9/3, LICSINA 17. Cs: Zvolenszki, Papp R. 8, Lukács 6. Edző: Mészárosné Kovács Andrea
Az eredmény alakulása. 7. p.: 7–8. 11. p.: 21–12. 15. p.: 29–19. 20. p.: 41–29. 25. p.: 49–33. 28. p.: 53–41. 33. p.: 62–52. 36. p.: 73–52
Kipontozódott: Kovács D. (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos: – Első hazai győzelmünk, első nyolcvan dobott pont feletti mérkőzésünk, első meccs, amikor mindenki pályára került. Ezek után csak boldogok lehetünk.
Mészárosné Kovács Andrea: – Csodák nincsenek, védekezés nélkül még a közelébe sem lehet kerülni egyik csapatnak sem.
 
ZTE NKK–BSE    70–68 (21–19, 13–16, 16–15, 20–18)
Zalaegerszeg, 200 néző. V: Kapitány, Gelencsér
ZTE: Bukovszki 7/3, Hersics 9/9, Rasheed 6, SZÉLESY 15/9, CRASNOSCIOC 20/3. Cs: AMBRUS 11/3,  Szalai 2. Edző: Gáll Tamás
BSE: KOCSIS 14, Zsovár 12/3, Simon 11/3, SZLIMÁK 23/3, Varda 6. Cs: Gadnai 2, Tiba, Szabó F., Hegedűs. Edző: Farkas Sándor
Az eredmény alakulása. 5. p.: 12–10. 15. p.: 29–29. 25. p.: 40–39. 35. p.: 61–56
Kipontozódott: bukovszki (28. p.), Hersics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáll Tamás: – Gratulálok a lányoknak, kiizzadtuk a győzelmet.
Farkas Sándor: – A mérkőzés egészét tekintve a ZTE jobban akarta a győzelmet, többet is tett érte, ezért megérdemelték a sikert. Mi ma sok olyan hibát követtünk el, amit az előző időszakban nem.
 
BEAC-ÚJBUDA–ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD 66–90 (20–20, 16–23, 12–30, 18–17)
Bogdánfy utca, 50 néző. V:  Fodor A., Surányi
BEAC: Csicsai 4, PUSZTAI 16/6, Havasi 6/3, Zsámár 3, HORVÁTH SZ. 19. Cs:  Kisvári 8/3, Katona Sz. 7, Szamosi, Magyar Bi., Gróf 3, Mészáros V., Cseh-Szombathy. Edző:  Balogh Judit
SZEKSZÁRD:  Pungor 3/3, BÁLINT 28/15, CAZAC 8, Tamás 8/3, BOZÓKI 14. Cs:  JEVTUSENKO 22, Hajdú, TAMIS 7/3, Papp A., Pető. Edző:  Újhelyi Gábor
Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–5. 8. p.: 17–15. 13. p.: 23–26. 17. p.: 31–37. 22. p.: 38– 52. 28. p.: 44–69. 35. p.: 53–84
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit: – Ma is elmaradt a győzelmi prémium, szerény karácsonyunk lesz…
Újhelyi Gábor: – Továbbra is a csodák csapata vagyunk…

 

AZ ÁLLÁS
1. MiZo Pécs 2010 10 10 950–553 1.000  20
2. Szeviép-Szeged 11 10 1 889–628 0.955  21
3. MKB-Euroleasing Sopron 12 10 2 1093–688 0.917  22
4. SEAT Lami-Véd Győr 11 9 2 959–694 0.909  20
5. ZTE NKK 11 6 5 834–761 0.773  17
6. BSE 10 5 5 711–683 0.750  15
7. Atomerőmű KSC 11 5 6 835–914 0.727  16
8. Vasas-Csata 9 4 5 626–683 0.722  13
9. Szolnoki NKK 11 3 8 682–830 0.636  14
10. Bajai NKK 12 2 10 676–1008 0.583  14
11. BEAC-Újbuda 11 1 10 592–947 0.545  12
12. Ceglédi EKK 11 11 589–1047 0.500  11

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik