Sabáli Balázstól elköszöntek Körmenden

2012.02.19. 17:30
null
Sabálitól elköszöntek (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A bckormend.hu tájékoztatása szerint a Körmend férfi kosárlabdacsapata menesztette a csapat vezetőedzőjét, Sabáli Balázst.

„Az elmúlt időszak gyenge játéka miatt a Fortress Lami-Véd Körmend vezetése úgy döntött, hogy megköszöni a vezetőedző, Sabáli Balázs eddigi munkáját. Hétfőtől már nem ő irányítja a csapat felkészülését” – olvasható a Körmend honlapján megjelenő közlemény.

A klub tájékoztatása szerint már Sabáli utódjáról is konkrét elképzelései vannak a vezetőségnek. A Körmendnek két jelöltje is van a vezetőedzői posztra, de még mindkettőjükkel zajlanak a tárgyalások, megegyezés nem született.

Az új vezetőedző munkába lépéséig az eddigi másodedző, Hencsey Tamás irányítja a csapatot.

„Pár órával ezelőtt hívott fel a klub tulajdonosa, hogy változtatni szeretne a csapatnál, hiszen láthatóan valami nem működik hetek óta. Közölte velem, hogy menesztenek. Ha teljesen őszinte akarok lenni, az Albacomp meccs után én már éreztem, hogy történni fog valami, hiszen ott volt az a bizonyos vihar előtti csend. A döntést elfogadtam, profi világban dolgozunk. Egyelőre élő szerződésem van a klubbal, szerdán ülünk le és beszéljük meg a részleteket” – mondta Sabáli a bb1.hu-nak.

A Körmend jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, 19 forduló alatt mindössze négyszer kapott ki a csapat. A legutóbbi két mérkőzését azonban egyaránt húsz pontnál nagyobb különbséggel (az Atomerőmű ellen 64–85, az Albacomp ellen 71–95) veszítette el az együttes.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
6 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
13 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
33 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
48 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája