Pokoli izgalmak után bajnok a Sopron

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 19:08
null
A soproni lányok 2009 után ünnepelhettek újra bajnoki címet (Fotók: Pej László)
Címkék
Az MKB-Euroleasing Sopron nyerte meg a női kosárlabda NB I 2010–2011-es kiírását, miután a finálé ötödik, mindent eldöntő mérkőzésén hosszabbítás után 83–79-re nyert Pécsen.

A Pécs hiába került a bajnoki cím kapujába, a harmadik és a negyedik mérkőzésen egyaránt nagy különbségű vereséget szenvedett, így a csapatok formája alapján a soproniakat tekinthettük esélyesebbnek. Az ötödik meccsre azonban a baranyai megyeszékhelyen került sor, aminek előnyeit nem kell magyarázni.

1. NEGYED

Sikertelen pécsi triplákkal kezdődött a mérkőzés, amelyen az első kosarat Zane Tamane szerezte, de Iványi Dalma egyből válaszolt rá. Az már az első percekben látható (vagy inkább hallható) volt, hogy a pécsi szurkolókon nem múlik csapatuk sikere.

Kelsey Griffin három pontot eredményező akciója után a hazaiak 7–4-re vezettek, ezután viszont Honti Kata és Amber Holt kosaraival fordított a Sopron. Az első jó tripla Marissa Coleman nevéhez fűződött, nem sokkal később Iványi is követte példáját, így a vendégek nem tudtak ellépni. Az első negyed utolsó kosarát is a pécsi irányító szerezte – betörés után –, ezzel az állás tíz perc után 17–20 volt.

2. NEGYED

Alexandria Quigley hármasa és Griffin büntetői után a hazaiak utolérték ellenfelüket a 13. percben (26–26), a vezetést azonban nem tudták átvenni, pedig többször is lehetőségük volt rá. A 18. percben Krivacsevics Tijana begyűjtötte harmadik személyi hibáját, Székely Norbert pedig időt kért. A Sopron vezetőedzője gyorsabb játékot kért játékosaitól.

Nem sokkal ezután Zseljko Djokics is kihasználta az alkalmat, hogy tanácsokkal lássa el játékosait, nagy változás viszont már nem állt be a nagyszünetig, két negyed után a Sopron 38–36-ra vezetett.

A statisztikából kitűnt, hogy a Pécs sokkal inkább épített a távoli dobásokra (hét triplájából három ért célt), mint a Sopron (1/2), ám többek között azért is volt hátrányban, mert a büntetővonalról 11-ből négyszer is hibáztak játékosai.

STATISZTIKA
PÉCS SOPRON
Mezőnybeli dobószázalék
30/6333/61
48%54%
Büntetők dobószázaléka
12/1613/14
75%93%
Lepattanók
2727
Legtöbb lepattanó
Griffin 8Tamane 8
Legtöbb gólpassz
Iványi 6Coleman, Honti
Holt 3-3

3. NEGYED

Jól kezdett a Pécs, fél perc sem telt el, és átvette a vezetést, de ez az állapot nem tartott sokáig, a Sopron légiósai (Holt, Coleman és Tamane) révén egyből reagált a helyzetre, így újra Iványiék rohanhattak az eredmény után.

Nagy különbség továbbra sem alakult ki a felek között, végig egymás nyomában voltak a csapatok, a 28. percben Sarok Nikolett első kosarával – amely három pontot ért – újra a Pécsnél volt az előny, 55–54. A játékrész vége ismét a Sopronnak sikerült jobban, az utolsó negyedet 61–57-es előnnyel várhatta Székely Norbert csapata.

4. NEGYED

A 32. percben a mérkőzés addigi alakulásához viszonyítva „jelentős” fórhoz jutott a vendégegyüttes (60–66), nem sokkal ezután pedig Iványi negyedik személyi hibája adhatott okot a hazai szurkolóknak aggodalomra.

Mindkét oldalon az amerikaiak vitték a prímet, kis túlzással a Griffin, Quigley és a Holt, Coleman duó párharcát láthattuk. Öt perccel a vége előtt még mindig a soproniak vezettek (64–68), de ők is tudhatták, ez szinte semmit sem jelent.

A 38. percben esély sem volt megjósolni, melyik fél örülhet majd a végén, mivel Fegyverneky Zsófia középtávolijával ismét egalizált a Pécs, az utolsó percnek 72–72-vel vághattak neki a finálé résztvevői. Újabb kosarat már nem láthatott a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok közönsége, így hosszabbítás következett.

HOSSZABBÍTÁS

A túlóra elején Griffin kétszer is megszerezte a vezetést a Pécsnek, de előbb Holt egyenlített, majd Coleman triplával fordított, Tamane duplája után pedig Zseljko Djokics időt kért 76–79.

Harminchat másodperccel a vége előtt Tamane kosarával már öt pont volt a vendégek előnye, de Fegyverneky egy hármassal visszahozta a pécsi reményeket. Ezt követően Holt kihagyta mindkét büntetőjét, ám rögtön ezután a Pécs eladta a labdát, Iványi ráadásul kipontozódott. Ezzel el is dőlt az aranyérem sorsa, 83–79-re nyert a Sopron, 0–2-ről fordított, és hetedszer magyar bajnok.

 

NŐI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
PÉCS 2010–MKB-EUROLEASING SOPRON 79–83 (17–20, 19–18, 21–23, 15–11, 7–11)
Pécs, 3200 néző. Vezette: Hartyáni, Győrffy, Király
PÉCS: Iványi 11/6, Fegyverneky9/3, QUIGLEY21/9, Nagy-Bujdosó5, GRIFFIN 22. Csere: Raksányi, Krnjics 6, Sarok 5/3, Palusná
SOPRON: Honti8, HOLT 24/6, COLEMAN17/6, Tamane12, Krivacsevics 8. Csere: Németh B. 8, Horti 4, Varga Zsó. 2
Az eredmény alakulása. 5. p.:7–4. 8. p.: 10–15. 12. p.: 21–26. 13. p.: 26–26. 19. p.: 31–36. 21. p.: 39–38. 24. p.: 41–46. 27. p.: 48–54. 29. p.: 55–54. 30. p.: 55–59. 32. p.: 57–61. 38. p.: 68–68. 43. p.: 74–74. 45. p.: 76–81.
Kipontozódott: Iványi (45. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a Sopron javára
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics, a Pécs edzője: – Pénteken a kosárlabda nyert, fantasztikus mérkőzés volt. Van, amikor Fortuna a másik oldalra áll, ma a Sopront választotta a szerencse istennője, de a vendégek rászolgáltak erre. Gratulálok a Sopronnak!
Székely Norbert, a Sopron edzője: – Két győztest kellett volna hirdetni. Heroikus volt, amit a lányok mind a két oldalon műveltek. Apróságokon múlott a győzelem, magam sem tudom, mi billentette a mi javunkra a mérleg nyelvét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik