Parázs meccsen, de simán verte a Thundert a Warriors

Vágólapra másolva!
2017.02.12. 09:02
null
Ment a szájkarate Kevin Durant (kékben) és Russell Westbrook között (Fotó: Twitter)
A várt színvonalat és hőfokot hozta Kevin Durant Oklahoma City-be való visszatérése az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, a korábbi MVP szóváltásba került egykori csapattársaival és a 47 pontos Russell Westbrookkal, de ő maga is beszórt 34 egységet, a Warriors pedig újabb sima győzelmet aratott a Thunder ellen. James Harden 40-esével nyert a Rockets, Charlotte-ban győzött a Clippers, Philadelphiában szakadt meg a Miami nagy sorozata, a Bucks is elkapta a Pacerst, nem hibázott a Cleveland, könnyedén nyert a Mavs, míg a Boston a Jazzt fektette két vállra.

 

Charlotte Hornets–Los Angeles Clippers 102–107

Kezdi megtalálni magát a Clippers. Úgy fest, hogy lassan kialakul a Chris Paul nélküli játék a Los Angelesnél, amely ezen az estén többé-kevésbé jól is működött: ugyan gyengén kezdett a társaság (0/6 tripla), de ahogy elkezdtek ülni a távoli dobások, úgy lett életképes a támadójáték. Blake Griffin (20 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz) állt a középpontban, de a második félidőben (18 pontjából 16 ekkor érkezett) fellépett mellé Austin Rivers, illetve remek teljesítmények érkeztek a kispadról is – Jamal Crawford 22 pontja és 5/8 triplája mellett nagyjából mindenki hozzátette a magáét a cserék közül. Ez elégnek bizonyult, a második félidő nagy részében a vendégek vezettek, a hajrában is megcsinálták a szükséges játékokat és sorozatban másodszor nyertek – talán stabilizálni tudják magukat és megállítják a zuhanást.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Nincs megoldás. Továbbra sem tud visszatalálni korábbi játékához a Charlotte, Nic Batum is arról beszélt a találkozó után, hogy korábban az ilyen meccseket rendre megnyerték, most viszont rá kell jönniük, hogy mit csinálnak rosszul. A francia hátvéd egyébként jól játszott (25 pont, 6 pattanó, 8 gólpassz, 4/7 tripla), de Kemba Walker (4/18 mezőnyből, 1/9 tripla) ismét csak szenvedett és bár a negyedik negyedben előkerült Frank Kaminsky (12 pont ebben a periódusban), ezzel sem tudtak már fordítani. Védekezésben nem igazán találtak megoldást, majd az utolsó percben 100–97-nél engedtek egy támadópattanót, kaptak egy blokkot és elrontottak egy kulcsfontosságú dobást, ez pedig nem fért bele – az utóbbi tíz találkozóból csak egyet tudtak megnyerni, ráadásul kedd hajnalban lejátsszák utolsó hazai meccsüket március hatodikáig.

A Hornets legjobb dobói: Batum 25/12, Kaminsky 20/9, Belinelli 17/6
A Clippers legjobb dobói:
Crawford 22/15, Griffin 20, Rivers 18/12

Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 100–116

Alacsony szerkezetben működött a Bucks. Jabari Parker és Khris Middleton nélkül kiegyensúlyozott játékot produkáltak a vendégek, Giannis Antetokounmpo szabta a fazont (20 pont, 8 pattanó, 10 gólpassz), de körülötte mindenki hozzá tudott tenni. Ebben nagy szerepe volt az extra alacsony szerkezetnek is, hiszen a Dellavedova-Snell-Beasley-Antetokounmpo-Maker ötössel kezdett Jason Kidd és a görög körül a többiek 10/15 (!) hármast rámoltak be, gyönyörűen megvolt a spacing – a padról aztán Teletovics még 5/8 triplát tett hozzá, de Monroe és Brogdon 17-17 pontja, valamint Vaughn hasznos játéka is kiemelendő. A gárda végül 17 kinti dobást értékesített 54.8 százalékkal, mindössze hat labdát adott el, jól védekezett és a meccs nagy részében irányított – ennek egy remek győzelem lett a vége, amellyel ismét utolérték a Miamit.

Betliző kulcsemberek. A Milwaukee alacsony szerkezete megoldhatatlan feladat elé állította az Indianát, csak keresték a helyüket a hazaiak – Jeff Teague összesen két ponttal zárt, de Paul George-nak sem volt nagy hatása a meccsre. Miles és Ellis igyekezett ezt ellensúlyozni, illetve a palánk alatt Myles Turner is aktív volt, de stabil megoldást nem találtak és bár a harmadik negyedet sikerült egy 10–0-s rohammal kezdeniük, a Bucks hamar visszaállította a korábbi 10–12 pontos különbséget. A záró etapban már nem volt kérdés, sőt, tovább nőtt a Pacers hátránya, képtelenek voltak lelassítani ellenfelüket George-ék, így a hétmeccses sikerszéria után most már sorozatban harmadszor szenvedtek vereséget.

A Pacers legjobb dobói: Miles 23/18, Turner 18, Ellis 18/3
A Bucks legjobb dobói:
Antetokounmpo 20, Teletovics 19/15, Monroe 17, Brogdon 17/6

Philadelphia 76ers–Miami Heat 117–109

Vége. Az előző két találkozón már érezhető volt, hogy Dion Waiters nélkül lassul a Miami, most pedig be is következett az elkerülhetetlen: megszakadt a gárda 13 mérkőzés óta tartó hihetetlen győzelmi sorozata. Ezen az estén sem védekezésben, sem támadásban nem villogtak igazán, lassabbak voltak a Philly-nél, elöl pedig a jó egyéni teljesítmények (Dragic 30, James Johnson 26 pont, Whiteside 19 lepattanó) ellenére nem igazán működött a gépezet – csak hét triplát süllyesztettek el, 15 gólpasszukra pedig 19 eladott labda jutott. A mérkőzés nagy részében hátrányban volt az együttes és nem tudta megtörni a Sixers lendületét, nem jött fordulat, így január 13-a után újra vereséget szenvedett és legközelebb az Orlando ellen javíthat.

Harapott a Sixers. Bár Joel Embiidről olyan videók láttak napvilágot a meccs előtt, amelyeken egy színpadon táncol a részleges meniscus-szakadása ellenére, ez nem zavarta a pályán lévőket, akik mindent megtettek a sikerért. A gárda nagyon fegyelmezetten zárt védekezésben és összesen tizenöt (!) labdaszerzést (Noel és Covington 4-4), valamint nyolc blokkot mutatott be, míg elöl szépen járt a labda és heten lépték át a tízpontos határt. A játékot McConnell és Saric szervezte, a festékben Noel tette a helyére a labdákat, a periméterről pedig Covington 5/6 triplája jelentett nagy segítséget – most minden összeállt, így zsinórban másodszor is nyerni tudott a frissebbnek, harcosabbnak tűnő társaság.

A 76ers legjobb dobói: Noel 19, Covington 19/15, Saric 19/3
A Heat legjobb dobói:
Dragic 30/6, J. Johnson 26/3, T. Johnson 17/3

Cleveland Cavaliers–Denver Nuggets 125–109

A harmadik negyedben dőlt el. Az első félidőben is a Cavs vezetett, de csak pár ponttal, nem találták a kinti dobásaikat a hazaiak és védekezésben is akadtak gondjaik, igaz, a második negyedet kilenc egységgel behúzták, ezzel tudtak fordítani. A harmadik játékrész elején azonban elrohantak a meccsel, amikor szűk három perc alatt bevertek sorozatban öt triplát (Irving és Love 2-2, James egy) és végül egy 18–0-s rohamot produkáltak, amellyel eldöntötték a győztes kilétét – innentől már csak le kellett menedzselniük a hátralévő időt és megőrizni a tetemes előnyt. Érdekesség, hogy Derrick Williamst eddig nagyon jól tudja használni a címvédő, a második negyedben például a James, Korver, Jefferson, Frye négyes mellett volt parketten és ez a sor remekül működött, a tíznapos szerződéssel érkező erőcsatár ezúttal 21 percet töltött a pályán.

Egy kihagyás nem fért bele. Az említett harmadik negyedbeli rohanással veszítette el a meccset a Nuggets, Michael Malone szerint csak egy kicsit nem figyeltek oda és máris megvolt a húszpontos hátrány, amivel nem tudtak már mit kezdeni – egy kihagyás és rögtön elúszott számukra az összecsapás, bár alapvetően sem az ő akaratuk érvényesült. Hiába játszott jól megint Jokics (27 pont, 12 pattanó, 4 gólpassz) és hiába szedtek le 17 támadópattanót, ezúttal nem működött olyan hatékonyan a támadógépezet, védekezésben pedig csak nagyon rövid időszakokra tudták összekapni magukat, ami nem bizonyult elegendőnek – a Mudiay, Gallinari, Faried, Nurkic sort nélkülöző együttes kedd hajnalban is nehéz feladatot kap, a GSW ellen kell helytállni.

A Cavaliers legjobb dobói: James 27/3, Irving 27/15, Love 16/9
A Nuggets legjobb dobói:
Jokics 27/3, Harris 16/9, Murray 16/9

Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 114–130

Durant Oklahoma City-ben, ellenfélként. Az NBA-t követők nagy része erre a pillanatra várt a kiscsatár nyári eligazolása óta és nem is kellett csalódniuk: minden benne volt ebben az összecsapásban, amire lehetett számítani. Durant alapvetően remekül játszott (34 pont, 12/21 mezőnyből, 9 lepattanó) és Curry mellett ő volt a GSW legjobbja, ugyanakkor a közönség a bemelegítésnél, a bemutatásnál és szinte minden labdaérintésénél hangosan tüntetett ellene. Ezen felül folyamatosan kapta a kőkemény elzárásokat és a faultokkal sem fukarkodtak ellene a Thunder játékosai, Andre Robersonnal komoly szóváltásba került, de Russell Westbrookkal is megvolt a trash talk – a korábban hosszú évekig vállvetve küzdő két klasszis nem kímélte egymást. Összességében a győztes kiléte nem volt kérdés, a Warriors a 43 pontos második negyeddel eldöntötte a meccset, félidőben 23 egység volt közte és a fordulás után sem forgott veszélyben a vendégek sikere, akik így idén harmadszor is simán megverték a Thundert – Durant mellett Steph Curry (26 pont, 8 pattanó, 9 gólpassz) és Klay Thompson (26 pont, 5/8 tripla) játékát is érdemes kiemelni.

Westbrook mindent megtett. Óriási fordulatszámon pörgött az OKC vezére, vele nem tudott mit kezdeni a Warriors, de nem is nagyon kellett, mert a one-man show nem vezetett eredményre. Westbrook 21 pontnál és 9 lepattanónál járt a nagyszünetben, végül 47 ponttal (14/26 mezőnyből, 16/18 büntető), 11 pattanóval és 8 gólpasszal zárt, szenzációs teljesítményébe a 11 eladott labda rondít bele – rajta kívül azonban csak Oladipo jelentett veszélyt a gyűrűre, a kispadról pedig mindössze Grant és Morrow kapott tíz percnél többet. A hazaiaknak végül nem igazán volt esélyük, a felfokozott hangulat sem segített rajtuk, kedd hajnalban Washingtonba, Scott Brooks csapatához látogatnak.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 47/9, Oladipo 20/6, Adams 13
A Warriors legjobb dobói:
Durant 34/9, Curry 26/12, Thompson 26/15

Houston Rockets–Phoenix Suns 133–102

Kötelező volt. A tartalékos és fáradt Suns ellen nem hibázhatott otthon a Houston és nem is bízta a véletlenre a dolgot a texasi alakulat: az első negyed végén 14, félidőben 24, a harmadik játékrész végén pedig 34 pont volt a különbség. Most a 21 eladott labda és Eric Gordon hiánya is bőven belefért, James Hardenre nem volt ellenszer (40 pont, 8/15 tripla, 14/16 büntető, 29 perc), de fellépett mellé Beverley (19 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz, 4/4 tripla) is, a Rockets összesen 18 hármast szórt be 50%-kal és erőlködés nélkül aratott kiütéses győzelmet – csak Ariza és Anderson töltött parketten 29 percnél többet, igaz, ők sem sokkal. A Houston így zsinórban negyedik győzelmét aratta és még inkább megerősítette nyugati harmadik helyét, most ráadásul pihenhet a társaság, legközelebb csütörtök hajnalban fogadja a Miamit.

Esélytelenül. Alapvetően is más szintet képviselnek a felek, de a Sunsnál hiányzott Eric Bledsoe és Tyson Chandler, így két meghatározó játékosa nélkül, ráadásul egy back-to-back második felén kellett volna helytállni – hamar eldőlt, hogy ez nem fog menni, úgyhogy nem is kaptak sok időt a kezdők. A játék minden elemében messze elmaradt ellenfelétől a Phoenix, amely így utóbbi tizenegy meccséből kilencedszer kapott ki és kedd hajnalban a New Orleanst fogadja.

A Rockets legjobb dobói: Harden 40/24, Beverley 19/12, Anderson 16/9
A Suns legjobb dobói:
Booker 18/3, Warren 14/3, Len 13, Ullis 13/6

Dallas Mavericks–Orlando Magic 112–80

Pihentető győzelem. Meg sem izzadt a hazai alakulat a találkozó folyamán, nagyjából az első negyed végéig volt szoros az összecsapás – akkor még csak hat, félidőben viszont már huszonhat ponttal vezetett a Dallas. Ez a különbség volt később 37 egység is, így Dirk Nowitzki mindössze 18, a csapatba nyolc meccs után visszatérő Deron Williams 16 percet töltött parketten, egyedül a cserepadra kerülő (10 pont, 7 gólpassz, 2/3 tripla) Yogi Ferrell kapott 30 percnél többet – a gárda végül 32 gólpasszal és könnyed, szórakoztató játékkal aratott kiütéses győzelmet. Érdemes kiemelni Wesley Matthews játékát, aki 4/4 triplát szórt be az első negyedben, végül 6/8-as kinti, valamint 7/10-es mezőnymutatóval jutott el húsz pontig, négy lepattanóig és hat gólpasszig huszonöt perc alatt.

Reménytelen Orlando. A sorsolás sem kedvez a Magicnek, legközelebb Miamiban lép pályára, amellyel egy nehéz időszakot zár le, hiszen Biyombóék az utóbbi 19 meccsükből 13-at idegenben játszottak le – ennek ellenére teljesen reménytelen, amit bemutatnak a legtöbb találkozón. Most sem volt esélyük tulajdonképpen egy percig sem, Aaron Gordon hiányzott, de a nélküle összerakott kezdőcsapat kicsit sem működött, sem elöl, sem hátul nem voltak partiban, fejben sem voltak ott, Frank Vogel tanácstalannak tűnt – a liga egyik leggyengébb csapatáról beszélünk, amely a gyakorlatban szinte csak a Brooklynnál tűnik (talán) jobbnak jelenleg.

A Mavericks legjobb dobói: Matthews 20/18, Nowitzki 14/6, Curry 14/6
A Magic legjobb dobói:
Biyombo 15, Fournier 14, Watson 10/3

Utah Jazz–Boston Celtics 104–112

Végig a Boston irányított. Már az első percekben meglépett a vendégcsapat, rögtön az első három támadásból pontot szerzett a gárda és a nyitó játékrész végére tízpontos előnyt épített ki – innentől végig kézben tartotta az összecsapást és magabiztos győzelmet aratott. A folytatásban többször is bejött tíz egység alá a Jazz, de a Boston mindig válaszolni tudott, a 29 pontos Isaiah Thomas mellett még öten elérték a tízpontos határt és a Utah ligaelit védekezése ellen elképesztő, 59.2 százalékos hatékonysággal tüzelt mezőnyből Brad Stevens alakulata. Ezzel egy nyugati élcsapatot vert meg idegenben nagyon simán az együttes Avery Bradley nélkül, ami mindenképpen figyelemre méltó, bár rossz hír, hogy Jaylen Brown kivált egy sérülés miatt a második negyedben és nem tért már vissza.

Nem volt önmaga a Jazz. Védekezésben meg sem közelítette megszokott szintjét a hazai alakulat, képtelenek voltak felvenni a ritmust Haywardék – pont ott kaptak ki, ahol a legerősebbek, Rudy Gobert-rel szemben, a festékben szerzett sok pontot a Boston. Ezt támadásban próbálták időnként ellensúlyozni (Hayward 31, a visszatérő Hill 22 egységet szórt), de egyszerűen nem tudták megállítani a Celticset, nem tudták lassítani a vendégeket és minden rohamukra kaptak választ, így végül komoly győzelmi esély nélkül szenvedtek vereséget. A második-harmadik negyed során egyébként mindössze 27.3 százalékkal tüzeltek mezőnyből, ami egészen vállalhatatlan, ezen mindenképpen javítaniuk kell a kedd hajnali, Clippers elleni rangadóra.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 31/12, Hill 22/6, Gobert 14
A Celtics legjobb dobói:
Thomas 29/12, Olynyk 19/9, Horford 16/6, Green 16/6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik