Óriási pofont kapott Sopronban a Győr

Vágólapra másolva!
2010.04.08. 19:58
null
Sok magyarázatra nem volt szükség: Székely Norbert tanítványai kiütéssel győztek (Fotó: Havran Zoltán)
Hatalmas különbségű, 86–41-es győzelmet aratott az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata az NB I elődöntőjének első mérkőzésén a Seat Lami-Véd Győr ellen.

Egy megyei rangadó akár lehet a végsőkig kiélezett is. Főleg, ha elődöntő. Nos, most nem ez történt: a Sopron megsemmisítő vereséget mért a győriekre, akik mindössze egy negyedig tudtak partiban lenni.

A házigazdák Kristi Toliver és Jelena Milovanovics kosaraival nyitottak, de az 5–0 után a Győr jelezte: ilyen könnyen azért (egy ideig) nem adja magát. Bronislavá Borovicková triplája után csak 12–11 volt a Sopronnak, de Székely Norbert csapata ettől úgy „megijedt", hogy gyorsan szórt kilenc pontot. Amber Holt kosara után már tíz pont fölötti (28–17) hazai előnyt mutatott az eredményjelző, és innen a fór nem is csökkent.

Sőt: a Sopron szünetre már 40–19-re elhúzott, megvolt tehát a húsz – ezután már csak számolni kellett a különbséget... Jött a harminc (Honti Kata hármasa után 56–25), jött a negyven (Kristi Toliver tempójával 74–33), sőt, kis híján az ötven is, legalábbis 80–34-nél ez is az opciók között volt.

Ez a különbség végül nem jött össze, de Horti Dóra két kosara a végén jelezte: ezen az estén klassziskülönbség volt a két csapat között. A soproni játékos bizonyult a mezőny legeredményesebbjének (23 pont, 12/14-es dobóteljesítmény, 11 lepattanó 24 perc alatt), a vendégektől csak Hajdana Radunovic jutott tíz pont fölé. Folytatás 1–0-s soproni vezetésről Győrben, szombaton.

 

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MKB–EUROLEASING SOPRON–SEAT LAMI–VÉD GYŐR 86–41 (24–15, 16–4, 28–10, 18–12)
Sopron, 400 néző. V: Földházi, Hegedűs T., Jakab
SOPRON: TOLIVER 12, HONTI 10/6, Holt 7, MILOVANOVICS 13/9, KRIVACSEVICS 8. Csere: HORTI 23/3, Eördögh 5/3, Semsei, VARGA ZS. 8, Hadarics, Adankó
GYŐR: Englert 9, Djelmis 3/3, Kovács K. 3/3, Horváth Zsófia 4, RADUNOVICS 13. Csere: Vida 2, Keller, Borovicková 3/3, Imbergerová 2, Fűrész D. 2
Az eredmény alakulása. 5. p.: 10–6. 16. p.: 28–17. 20. p.: 40–19. 23. p.: 45–19. 27. p.: 56–25. 37. p.: 78–33
Kipontozódott: Vida (35. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Sopron javára.
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Megtévesztően nagy különbséggel nyertünk. Biztos vagyok abban, hogy Győrben sokkal jobban játszik majd ellenfelünk. Az elején még puha volt a védekezésünk, talán a lányok legbelül elhitték, hogy sima lesz a mérkőzés. Csak attól kezdve nyerhettünk ekkora különbséggel, amikor mindenki helyre tette magában, hogy el kell vetődni a labdákért, s amikor feljavult a védekezésünk, akkor más lett a játék ritmusa, akkor mutattunk be támadásban is szép megoldásokat. Győrben ugyanígy kell küzdenünk, akkor nyerhetünk ott is.
Tapodi Péter: – A Sopron sokkal jobb csapat, mint a miénk, ezt ma is bizonyította. Ám hitehagyott, gyáva játékunk vezetett ahhoz, hogy ilyen súlyos vereségbe szaladjunk bele. Néhány játékosunk  rosszul értelmezte, hogy a céljainkat a legjobb négy közé kerüléssel már elértük, ezért nem volt megfelelő a hozzáállása. Lehetnek még eredményeink a bajnokság hátralévő szakaszában, ehhez az első lépést az jelenti, hogy más most az öltözőben rendet kell raknom a fejekben, s a péntek délelőtti megbeszélésen is ez a cél. Győrben csak akkor lehet esélyünk, ha mindenki tiszta fejjel teszi a dolgát. 
A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–0 a Sopronnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik