NS Hosszabbítás: fair play díjra érdemes gesztus 62 év után

Vágólapra másolva!
2017.09.01. 22:24
null
Judik Zoltán (balra) és Dallos János ma is jó barátok
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk:

Magyarország férfi kosárlabda-válogatottja 1999 után játszik ismét Európa-bajnokságon, és kolozsvári csoportjában arra hajt, hogy megszerezze első győzelmét 1969 óta. Ebből a perspektívából, s az ebben a korszakban felnövőknek hihetetlenül hangzik: volt idő, amikor Magyarország uralta Európát. Az 1955-ben Eb-aranyérmet nyerő válogatott tagjával, Dallos Jánossal beszélgettünk.

Azzal a Dallos Jánossal, aki az utolsó felkészülési tornát követően került be az 1955-ös Európa-bajnokság előtt álló magyar kosárlabda-válogatott keretébe, az egy nem megfelelően fertőtlenített injekciós tű miatt májgyulladást kapó Judik Zoltán helyére. Majd a diadalmas budapesti Eb után – amely azóta is a magyar kosárlabdasport legnagyobb sikere – az akkor még csak tízszeres válogatott Dallost örökre eltiltották az élsporttól, mert az idény előtti kötelező orvosi vizsgálaton tbc-t diagnosztizáltak nála...

A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében nem csupán Dallos János mesél a múltról, hanem Judik Zoltán is, akit barátja és korábbi csapattársa 62 év után lepett meg fair play díjra érdemes gesztussal. Hogy pontosan miként is, az kiderül Németh Andrea interjújából.

És a Hosszabbításban még olvashatnak arról, hogy...

...a Komlói Bányász kiscsapata hogyan vált nagycsapattá a Kupagyőztesek Európa-kupájában a Crvena zvezda elleni párharcban. Korábbi NB I-es futballklubjaink elmúló dicsőségéről szóló sorozatunk ötödik részében Sinkovics Gábor ír a bányászváros kedvenceiről

...mi lehet fontosabb a világcsúcsnál, Európa- és világbajnoki címnél is az ereje teljében lévő atlétának, Velkey Ádámnak. A szervátültetett és egészséges atléták között is sikeres fiatalember legyőzné a betegségét, hogy gyerekei már ne örököljék azt a hibás gént, ami miatt neki 15 éves korában új vesét kellett kapnia. Vincze Szabolcs interjúja

...miként vált a fiatalon elhunyt legendás énekes, az ígéretes futballistának induló Ihász Gábor fiából a Ferencváros kiropraktőre, amerikai feleségéből pedig a Videoton játékosainak segítője. Sinkovics Gábor írása

...miért tud mindent a futballról Sándor György, a Nemzet Művésze. Az írók között előadóművész, az előadóművészek között humorista, a humoristák között humoralista Sándor Györggyel Mohay Gábor nosztalgiázott

Legfrissebb hírek

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
3 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
2025.09.07. 19:36

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01
Ezek is érdekelhetik