Női kosárlabda: Iványi Dalma 2011-ben ismét a WNBA-ben szerepel

Vágólapra másolva!
2010.04.04. 13:49
Ha egy magyar kosárlabdázó neve felbukkan az Atlanta Journal and Constitution sportrovatában, az valami fontosat rejt magában. A május 15-én kezdődő észak-amerikai női profi bajnokságban (WNBA) szereplő Atlanta Dream hivatalos csapatlistájára felkerült Iványi Dalma neve is.

Ezt a klub honlapján úgy magyarázták, hogy a Dream Michelle Snow-t elcserélte a San Antonio Silver Starsszal egy 2011-es második körös játékosbörzei választásra és a MiZo Pécs 2010 karmesterének játékjogára.

A magyar játékosnak, aki 1999-ben és 2000-ben a Utah Starzznál, majd 2003-ban a Phoenix Mercurynél játszott, majd két idényt lehúzott a texasiaknál – 2005-ben 30, 2006-ban 31 meccsen játszott – tehát újra a legjobbak között bizonyíthatna. Marynell Meadors, az Atlanta edzője és általános igazgatója a fentebb említett újságban azt nyilatkozta, a csere lehetőséget ad arra, hogy nagyobb rotálási lehetősége legyen a jövőben, ám azt is hozzátette, Iványi valószínűleg a 2010-es évadban nem csatlakozik a kerethez.

Ennek kapcsán megkérdeztük a 34 éves irányítót, aki készségesen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. „A hír igaz, az amerikai ügynököm minden tavasszal megkérdezi, vissza akarok-e térni, és most ismét úgy éreztem, érzek magamban kedvet. Ezt az idényt azonban már máshogy terveztem, de az Atlanta belement, hogy jövőre menjek, és akkor tegyem próbára magam még egyszer a tengerentúlon" – fogalmazott Iványi. Tehát az atlantai álom 2011-ben valóság lesz, Iványi Dalma ismét megcsillanthatja kivételes tudását a legjobbak között!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik