Női kosárlabda Euroliga: fölényes soproni győzelem

Vágólapra másolva!
2019.01.10. 19:56
null
A Sopron esélyt sem adott francia riválisának (Fotó: Tóth Zsombor)
A Sopron fölényes győzelmet aratott francia ellenfelével szemben a női kosárlabda Euroliga 8. fordulójában. A magyar bajnok az ötödik sikerét aratta, ezzel a harmadik helyen áll a B-csoportban az orosz Dinamo Kurszk és a török Fenerbahce mögött.

Noha a francia Carolo Basket az Euroliga első fordulójában némi meglepetésre legyőzte a Sopron Basketet, csodaszámba ment volna, ha ezt megteszi idegenben is a sorozat tavalyi ezüstérmese ellen. Határ Bernadettet térdszalagsérülése miatt nélkülözte Roberto Íniguez, viszont a spanyol szakember számíthatott az idény során először játékra jelentkező Tina Jovanovicsra, akinek korábban mindkét bokáját műteni kellett.

A nyitó negyedben gördülékenyen haladtak a soproni támadások, nem csoda, hogy Íniguez nem is cserélt, ugyanaz az ötös nyomta végig az első tíz percet.

Aztán beszállt Jovanovics és Fegyverneky Zsófia, a szerb légiós gyorsan dobott is egy ziccert Queralt Casas remek passza után. Szigorúan védekezett a Carolo, ennek következtében nem bírt ellépni a Sopron, amelynek többször is csak a nehéz dobás jutott a támadóidő végén. Kintről viszont többször is betalált a magyar csapat, a legjobb kombinációt a 20. percben láthattuk: Casas bevágta a triplát, közben Amanda Zahuit faultolták, ő meg helyére rakta mindkét büntetőjét (39–23).

A második negyed Alekszandra Crvendakics demoralizáló hármasával zárult, a 17 pontos hazai előny bizony megnyugtatónak tetszett. A nagyszünet után aztán néhány percig lankadt a házigazda figyelme, nem csak rajta múlott, hogy a franciák nem tudtak közelebb lopózni...

Turner Yvonne pazar kinti dobása után viszont már 57–35-re vezetett a Sopron, a mérkőzés eldőlt. Casas újabb remek produkciója után megállapíthattuk, hogy a magyar bajnok nagyon jól járt vele, hiszen kész játékossal gazdagodott – honfitársa, Ángela Salvadores ettől még nagyon messze járt, nem véletlenül búcsúztak el tőle a soproniak. Íniguez mester azért nem hazudtolta meg önmagát, plusz 22-es állásnál is időt kért és ordítva igyekezett figyelmesebb játékra ösztönözni együttesét – Casas értette a mondandót és bevágott egy triplát (68–43), Candice Dupree technikai hibája pedig után már csak öt perc maradt hátra, amelyek szépen leperegtek.

Sikerével megszilárdította pozícióját a B-csoport élmezőnyében a Sopron, a döcögős kezdés után a helyét és játékát is stabilizálta annyira, hogy a negyeddöntőbe jutás miatt talán nem kell izgulnia.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
8. FORDULÓ, B-CSOPORT
SOPRON BASKET–CAROLO BASKET (francia) 80–52
(22–14, 20–11, 19–14, 19–13)
Sopron, 1500
néző. V: Jovanic (bosnyák), Perlic (horvát), Nghixulifwa (namíbiai)
SOPRON:
TURNER 14/6, CASAS 16/6, CRVENDAKICS 15/9, ZAHUI 15/3, Dupree 8. Csere: T. Jovanovics 9, Fegyverneky, Dubei 3/3, Czukor. Edző: Roberto Íniguez
CAROLO:
Bouderra 8/6, Lewis 11/3, PETERS 17/3, Hruscáková 6, Filip 4. Csere: Chevaugeon 2, Paget 4, Mosengo-Masa. Edző: Romuald Yernaux
Az eredmény alakulása. 2. perc:
5–0. 4. p.: 10–4. 10. p.: 22–12. 11. p.: 22–16. 17. p.: 28–20. 19. p.: 34–22. 21. p.: 44–25. 24. p.: 50–35. 27. p.: 59–35. 33. p.: 65–39. 37. p.: 70–52
MESTERMÉRLEG
Roberto Íniguez: –
Nagyon sok nehézséggel küzdünk. Határ Betti sérült, Fegyverneky Zsófia nem edzett, csak játszott, Tina Jovanovics most épül vissza az együttesre. Ezeket nem azért mondom, hogy kifogásokat keressek, csak azt nem tudom, hogy meddig leszünk képesek ilyen magas szinten játszani, ha a gondjaink nem csökkennek. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert a nyolcvan dobott pont önmagáért beszél, az ötvenkét kapott pedig a védekezésünket dicséri.
Romuald Yernaux: –
Nagyon nehéz meccs volt, a Sopron fizikailag szétszedett bennünket. Az első félidő végén a magyar csapat olyan villámhajrát mutatott be, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Mindent megpróbáltunk, semmi sem sikerült.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kurszk 8 8
571–516 16
2. Fenerbahce
8
5
3
588–558
13
3. SOPRON 8
5
3 576–516 13
4. Avenida 8
4 4
571–565 12
5. Riga 8
4 4
558–530 12
6. Carolo 8
3 5
556–636 11
7. Hatay 8
3
5 586–605 11
8. Olympiakosz 8
8
500–580 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik