Női kosárlabda Eb: teljessé vált a középdöntő mezőnye

Vágólapra másolva!
2011.06.20. 22:45
Címkék
Az oroszok után a csehek is úgy nyerték meg utolsó csoportmeccsüket a lengyelországi női kosárlabda Európa-bajnokságon, hogy az első negyedben megszerzett hatalmas előnyük birtokában megengedhették maguknak: a további három negyedet „odaadhatták” a törököknek, illetve a fehéroroszoknak. A csoportkör lezárása és a keddi szünnap után szerdán a középdöntővel folytatódik az Eb.

A C-csoportban a spanyolok a negyedik játékrészben döntötték el a házigazda lengyelek elleni meccsüket, de a vesztes fél is a szerdán kezdődő középdöntőbe jutott. A C-csoportban a spanyolok a negyedik játékrészben döntötték el a házigazda lengyelek elleni meccsüket, de a vesztes fél is a szerdán kezdődő középdöntőbe jutott.

Hétfőn harmadik mérkőzését is elveszítette a német válogatott az első csoportkörben, így nem jutott be a középdöntőbe.

A selejtező utolsó fázisában a magyar válogatottat búcsúztató németek nem tudták jelentősen megnehezíteni a továbbra is veretlen Montenegró dolgát.

Nagy-Britannia ki-ki meccset nyert Izrael ellen, így továbbjutott, és bejutott a legjobb 12 közé Lettország is. Szlovákián a csoportelső Litvánia legyőzése sem segített – korábbi vereségei miatt az utolsó helyen végzett csoportjában. Izrael és a franciáktól kikapó Görögország is elbúcsúzott a további küzdelmektől.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Szlovákia–Litvánia 57–46 (18–8, 13–9, 15–16, 11–13)
Oroszország–Törökország 80–65 (29–7, 16–20, 13–15, 22–23)
A végeredmény: 1. Litvánia 5, 2. Oroszország 5, 3. Törökország 4, 4. Szlovákia 4
B-CSOPORT
Nagy-Britannia–Izrael 74–51 (13–11, 24–13, 17–13, 20–14)
Csehország–Fehéroroszország 67–62 (23–9, 16–17, 15–20, 13–16)
A végeredmény: 1. Csehország 6, 2. Fehéroroszország 5, 3. Nagy-Britannia 4, 4. Izrael 3
C-CSOPORT
Montenegró–Németország 76–64 (25–15, 10–15, 19–19, 22–15)
Spanyolország–Lengyelország 78–63 (20–20, 17–11, 13–19, 28–13)
A végeredmény: 1. Montenegró 6, 2. Spanyolország 5, 3. Lengyelország 4, 4. Németország 3
D-CSOPORT
Lettország–Horvátország 67–61 (20–16, 14–25, 17–12, 16–8)
Franciaország–Görögország 64–55 (16–13, 15–6, 15–16, 18–20)
A végeredmény: 1. Lettország 5, 2. Franciaország 5, 3. Horvátország 4, 4. Görögország 4
A csoportokból ez első három helyezett jutott tovább a középdöntőbe.
A KÖZÉPDÖNTŐ BEOSZTÁSA
E-csoport: 1. Csehország 4, 2.Litvánia 4, 3. Fehéroroszország 3, 4. Oroszország 3, 5. Törökország 2, 6. Nagy-Britannia 2
F-csoport: 1. Montenegró 4 hozott pont, 2. Lettország 4, 3. Franciaország 3, 4. Spanyolország 3, 5. Lengyelország 2, 6. Horvátország 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik