Női kosár: tényleg fiatalok alkotják a győriek új keretét

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 08:37
null
Brianna Kiesel (labdával) lesz a győri csapat karmestere (Fotó: Laufer László)
Szűk egy hónapja robbantott az Uni Győr Mély-Út, amikor bejelentette, hogy június 1-jétől Iványi Dalma lesz az együttes vezetőedzője. A 44 éves korábbi klasszis három plusz két évre írt alá a Rába-partiakhoz. Csütörtök délelőtt már azt is tudhatják a csapatért szorítók, hogy kikből áll majd a 2020–2021-es idény játékoskerete, s végigfutva a névsoron, igazolódni látszik a klub új filozófiája.

A 2012-ben bajnoki címet szerző együttes a szezon lezárása előtt a csapat a nyolcadik helyen állt, amikor még a tavaly decemberben kinevezett bosnyák Merim Mehmedovic irányította, azt megelőzően másfél évig a szerb Milos Pavlovics volt a tréner.

„A célok nem számszerűsíthetők, legalábbis az első évben – fogalmazott Fűzy András, a győriek elnöke. – Nyilván éremért hajtunk mindig, de talán ennél is fontosabb lesz a türelem. Bő egy éve elkezdtünk egy fiatalítási koncepciót, s bevallom, ebből a szempontból a klubot nem érte annyira kellemetlenül a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság. A keret is alátámasztja, nem a levegőbe beszélünk, első számú feladatunk, hogy minél több magyar játékost szerepeltessünk és felépítsünk, ez a küldetésünk. A cél megvalósításának alárendeljük a következő szezont is, mert hosszú távon akkor lehet nemzetközileg versenyképes a csapat, ha megfelelő magyar játékosaink lesznek. Ugyanis előbb-utóbb megkezdődik Európában a visszarendeződés, s nem tudjuk majd anyagilag felvenni a versenyt a nemzetközi sztárklubokkal.”

IVÁNYI DALMA
„Fontos a hosszú távú koncepciónk miatt, hogy erős magyar magot alakítsunk ki azokból, akik még fiatalok, de néhány éven belül nemcsak a klubnál, hanem a magyar kosárlabdázásban is meghatározó játékosok lehetnek. Éppen ezért lesz csak három légiósunk. Mompremier tehetséges center, reméljük, sikeresek leszünk nemzetközi karrierjének beindításában. Kiesel még mindig csak 27 éves, de már rutinos irányító, bízunk abban, vezére tud lenni a csapatnak. Egyénileg és csapatszinten is célunk a fejlődés, ám emellett azért szeretnénk az élmezőnyben lenni. Alapelv, hogy a magyaroknak megadjuk a lehetőséget, hogy kiderüljön, képesek-e megfelelni magas szinten és meghatározó játékosokká válni.”

Ami az új játékosokat, először is a légiósokat illeti: a csapat karmestere a 27 éves amerikai Brianna Kiesel lesz, aki ismeri a győri viszonyokat, mivel a 2016–2017-es idényben már játszott a zöld-fehéreknél. Vele kapcsolatban Fűzy elárulta, többször is szerették volna visszaigazolni, de egy svéd és két lengyel szezon után csak most sikerült.

Négyes posztra a 23 éves észt válogatott, Kadri-Ann Lass érkezik, míg centerposztra az amerikai Beatrice Mompremiert szerződtették. A 193 centis újonc idén végzett a Miami Egyetemen, s a második körben kelt el (Los Angeles Sparks) a WNBA draftján.

Hazai fronton két olyan játékost igazolt a Győr, akik ősztől bizonyíthatják, több is van bennük, mint az előző években kapott kiegészítő szerep: a 23 éves Dubei Debóra és a 22 éves Weninger Virág Sopronból, Euroliga-ezüstérmesként, többszörös magyar bajnokként érkezik a megyei riválistól, amelynél tehetségükhöz képest a vártnál kevesebb játéklehetőséget kaptak.

A keret tagja lesz a maradókat erősítő Barnai Judit (26), Mansaré Manty (30), Dombai Réka (17), Keita Aya (17), Török Ágnes (22), Révész Boróka (20), Baffy Fanni (19) és a felnőttkeretben kap helyet Ferenczi Kata (16), illetve Milkovics Réka (16). Azaz Raksányi Krisztina, Czank Tímea és Varga Zsófia sincs a keretben az előző szezonból.

„Az előző években már próbálkoztunk a rutin és a fiatalság megfelelő elegyét kialakítani, nem sikerült, így ezt már nem erőltetjük – folytatta Fűzy. – Varga Zsófi viszont marad Győrben és a B-csapatban játszik majd, s mivel edzőnek tanul, a gyerek- és a juniorcsapatnál is dolgozni fog”.

MINIINTERJÚ: DUBEI DEBÓRA

– Sokakat meglepett a távozása...
– Nehéz döntést hoztam, öt éve játszottam Sopronban, ami sok. Tizennyolc évesen kerültem oda, azóta sok impulzust kaptam, sok szép siker részese lehettem, bajnoki címeket és kupákat nyertem, s emellett sokat tanultam. Szívemhez nőtt a város, a klub, a csapattársak, de úgy éreztem, egy másik üzemmódra kell váltanom.

– Győrben nem csak kiegészítő szerepe lesz?
– Bízom benne, ezért is váltottam. Kulcsjátékos szeretnék lenni, remélem, hogy méltó leszek hozzá, s be tudom bizonyítani, amit Sopronban nem tudtam, azaz lehet rám számítani alapemberként is.

Iványi Dalma feladata, hogy a magyarokat felépítse. Ez fontos volt önnek a döntésben?
– Amikor megtudtam, hogy Dalma lesz az edző, megörültem és meg is könnyebbültem. Magyar, nő, aki játszott és érti a kosárlabdát. Szerintem női játékosnak egy nővel könnyebb megtalálni a hangot.

– Mire számít az első szezonban?
– A Győr ki van éhezve egy jobb eredményre, ami elsőre talán a négy közé kerülés lenne a bajnokságban. Ez elérhető lehet, de türelmesnek kell lenni, és sokat dolgozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik