Női kosár: sírással indult Raksányi kosaraskarrierje

Vágólapra másolva!
2019.08.08. 17:11
Raksányi Krisztina élete gyerekkora óta a kosárlabda körül forog. Bár volt időszak, amikor kosárfelszereléssel, hangszerrel és teniszütővel indult el az iskolába, tízévesen szülei választás elé állították, s ő persze a szeretett sportág mellett döntött.




Ötéves volt, amikor először azt mondta, kosárlabdázni akar. Ekkor azonban Rátgéber László, a pécsi női kosárlabdázás ikonikus alakja közölte vele, ahhoz még túl kicsi. A magyar női kosárlabda-válogatott jelenlegi csapatkapitánya erre sírva fakadt.



Ötéves volt, amikor először azt mondta, kosárlabdázni akar. Ekkor azonban Rátgéber László, a pécsi női kosárlabdázás ikonikus alakja közölte vele, ahhoz még túl kicsi. A magyar női kosárlabda-válogatott jelenlegi csapatkapitánya erre sírva fakadt.

A Győr dobóhátvédje egyébként Németországban született, és amikor a családjával Magyarországra költözött, természetesen nem beszélte a magyar nyelvet. Ebből pedig fakadt néhány vicces pillanat, például amikor édesanyja megkérdezte tőle, mi volt az ebéd az óvodában. Videónkból kiderül, mire gondolt, mikor azt válaszolta, kis zöld almák, lekváros krumpli.

Édesapja Szerbiában zenész volt, együttesének albuma is jelent meg, így nem csoda, hogy a kosárlabdával párhuzamosan Krisztina zeneiskolába járt, sőt, teniszezett is. Tízéves volt, amikor a szülei választás elé állították, s ő a szeretett sportága mellett döntött.

Szabadidejében szeret férfi kosárlabda Euroliga-mérkőzéseket nézni, s azokat a megoldásokat, amik megtetszenek neki, feljegyzi egy füzetbe. Karrierje befejezése után edző szeretne lenni, de hogy ez ne a közeljövőben következzen be, az idei női Európa-bajnokság után kés alá feküdt, hogy helyre hozzák a sérült bokáját. Mint elmondta, gyakorlatilag már nem volt bokaszalagja, ezért volt szükség a műtétre.

Ha még többet szeretne megtudni a 27 éves kosarasról, keresse pénteken a Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik