Női kosár: Roberto Íniguez még nem tudja, marad-e a Sopronnál

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.03.10. 12:35
null
Roberto Íniguez mindig teljes mellszélességgel kiáll játékosai mellett (Fotó: Koncz György)
A spanyol sikeredző, Roberto Íniguez rendkívül büszke játékosaira, most néhány napig még nem szeretne a Jekatyerinburgra gondolni, és egyelőre nem tudja, marad-e a Sopronnál a következő idényben is.

 

– Karrierje legnagyobb sikere az újabb négyes döntőbe jutás?
– Nem tudom, hogy ez-e a legfontosabb, de az biztos, hogy különleges – mondta Roberto Íniguez, a Sopron Basket spanyol edzője. – Remélem, a legfontosabb majd csak ezután jön. Ez az idény sem fejeződött még be, de eddig nagyon sok problémával küszködtünk, hullámhegyeket és -völgyeket éltünk át, nehéz helyzeteken kellett túllépnünk. Ám mindig visszajöttünk, ezért rendkívül büszke vagyok a játékosokra, akik keményen dolgoztak. A mi helyzetünkben a final fourba jutás ismételt kiharcolása nagyon értékes.

– Önnek mit kellett tennie ahhoz, hogy a játékosok kihozzák magukból a maximumot?
– Megtanítottam nekik, hogy bízzanak magukban. Minden helyzetben, különösen a nehéz pillanatokban, amikor az ember nem hisz abban, amit csinál. Néha nem az eredmény a lényeg, hanem az, hogyan dolgoznak a játékosaim, hogyan kerülnek a megfelelő mederbe a folyamatok.

– Ahogy említette, sok nehézséggel néztek szembe. Végig hitt abban, hogy újabb remek idényt futnak?
– Igen, főként a rossz időszakokban – ezt az edzői tapasztalat mondatta velem. Fiatalon sokkal több kétség volt bennem a nehézségek miatt, de most tudom, hogy ilyenkor teljes mellszélességgel a játékosaim mellett kell állnom, mert ők ezt értékelik és követni fognak engem. Amikor minden jól megy, az könnyű helyzet, bárki meg tudja oldani. Itt, Sopronban igazi család alakult ki, és a családodat nem hagyod cserben, ha baj van.

– Volt annak valami különleges oka, hogy a csoportkör végén idegenben halmozták a bravúrokat, míg otthon kétszer is megbotlottak?
– Nem, ezek csak pillanatnyi eseményekkel, sérülésekkel hozhatók összefüggésbe. Szerencsére átvészeltünk mindent, a fontos pillanatokban a jó úton jártunk. A sikerünk kulcsa az volt, hogy a nehézségek idején sem lazítottunk, Honti Kata jött és segített rajtunk, a játékosok pedig imádják a csapatot és hisznek egymásban.

– Európa legjobb csapata, a Jekatyerinburg következik az elődöntőben. Mi lehet a cél azon a mérkőzésen?
– Nem is csak Európa, lehet, hogy a világ legjobb csapata... Még nem gondolkodtam a célokon, most egy-két napig szeretném, ha kicsit élveznénk a sikert. Megpróbálunk kikapcsolódni, ráérünk azután töprengeni. A világ legjobbjai játszanak a Jekatyerinburgban, ám mi sem vagyunk kis falat. Ha százszázalékosak vagyunk, és úgy játszunk, ahogy tudunk, bárki dolgát megnehezíthetjük. Nem tudom, hol rendezik a négyes döntőt, de Soprontól távol is képesek vagyunk önbizalommal és hittel játszani.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott nálunk?
– Sopron tökéletes, kényelmes hely nekem. Képzelje, egyszer sem jártam Budapesten, mert folyamatosan a munkával voltam elfoglalva, egyszer-egyszer tudtam elmenni Bécsbe és Pozsonyba. Amelyik magyar városba eljutottam, oda is csak a munkám szólított. Szeretnék többet látni Magyarországból, mert szép hely, eddig mindenütt jól éreztem magam. Az biztos, hogy sohasem felejtem el ezt az időszakot és csodás emlékek kötnek ide.

– Búcsúzkodik? Vagy a következő idényben is marad Sopronban?
– Fogalmam sincs, ez a jövő zenéje. Először be akarom fejezni ezt az idényt, utána pihenni szeretnék, aztán meghozom a döntést. Ez nem az a pillanat, amikor ebben a kérdésben határozni kell, most a csapatra kell koncentrálnom, ahogyan a játékosok is rám koncentrálnak. Szeretném, ha valaki mellettem állna az idény végén, amikor döntök. Meglátjuk, miként érzek, lehet, hogy máshová megyek, de az sem zárható ki, hogy maradok.

Prága és Sopron is harcba szállhat

Péntek késő este hivatalossá vált, a Sopron ellenfele a címvédő UGMK Jekatyerinburg lesz az elődöntőben, vagyis egy körrel korábban megismétlődik a tavalyi finálé. A másik ágon a ZVVZ USK Praha a Dinamo Kurszkkal csap össze. Kérdés, hol rendezik az április 12–14. között esedékes final fourt?

A Bourges szívesen vendégül látta volna a legjobb csapatokat, de szerencsére erre nem lesz lehetősége, hiszen a Sopron idő előtt búcsúztatta. Szóba jöhet Jekatyerinburg és Kurszk, azonban a hírek szerint ők csak akkor rendeznének, ha nem marad más lehetőség, hiszen előbbi például 2013-ban, 2014-ben és 2017-ben is házigazda volt. Prága pozitívan áll a rendezés kérdéséhez, 2015-ben a Královka Arena adott helyet a négyes döntőnek, és akkor győzött is az USK.
Molnár Balázs, a Sopron klubmenedzsere arról tájékoztatott minket, ők is átgondolják a lehetőséget, a napokban egyeztetnek, megpályázzák-e 2018 után ismét a rendezést. Hogy tető alá tudják-e hozni a final fourt, az nem csak rajtuk múlik, pusztán önerőből ugyanis nem lennének képesek rá.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

BOURGES BASKET–SOPRON BASKET 64–74 (18–19, 11–15, 16–17, 19–23)
Bourges, 4500
néző. V: Maciulaitis (litván), Csender (román), Marques (portugál)
BOURGES: OUVINA 12/6, Johannes 11/3, RAINCOCK-EKUNWE 10, Plouffe 10, Chartereau 9/9. Csere: Rupert 2, Michel 7/3, Sharp 2, Godin 1. Edző: Olivier Lafargue
SOPRON: Fegyverneky 6, Turner 8, CRVENDAKICS 16/6, Zahui 8, DUPREE 13. Csere: CASAS 5, T. JOVANOVICS 18. Edző: Roberto Íniguez
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–5. 5. p.: 9–7. 8. p.: 16–11. 10. p.: 18–19. 15. p.: 21–23. 17. p.: 27–25. 19. p.: 29–34. 22. p.: 29–36. 27. p.: 36–47. 33. p.: 50–58. 35. p.: 52–63. 36. p.: 57–63. 39. p.: 59–74
MESTERMÉRLEG
Olivier Lafargue:
– Jó meccset játszottunk egy nagyon jó csapat ellen. A szoros idegenbeli mérkőzés segített ugyan nekünk, de különösen az első félidőben nem tudtunk olyan hatékonyak lenni a támadólepattanók terén, mint kedden. Kiestünk, ám nem esünk kétségbe, sajnos a legjobbunkhoz ezúttal nem tudtunk olyan közel kerülni, mint Sopronban.
Roberto Íniguez: – Nehéz elmondani, mit érzek. Két egymás utáni évben jutottunk a final fourba ezzel a klubbal úgy, hogy az idény elején az Európa-kupába kerülést tűztük ki célul. Ezzel nem értettem egyet, karrierem során rendre az Euroligában játszottam a csapatommal, és most is itt vagyunk… Jobban védekeztünk, mint az első meccsen, a rájátszásban az a legfontosabb, hogy mérkőzésről mérkőzésre tanuljunk valamit és előrelépjünk. Ez egyszerűen hihetetlen, nagyon boldog vagyok, ez karrierem eddigi legjobb szezonja a játékosaim miatt. Volt már olyan csapatom, amely tehetségesebb volt, de ők úgy dolgoznak, mint az állatok, és hisznek a munkában. Fantasztikusan küzdött a Bourges, rászolgált volna a négybe jutásra. Az ügyvezetőnk nehéz napokat él át, neki is ajánlom ezt a nagy sikert.

A NEGYEDDÖNTŐ MINDEN PÁRHARCA ELDŐLT A MÁSODIK MÉRKŐZÉSEN
Sopron Basket–Bourges Basket (francia)
66–65
74–64
UGMK Jekatyerinburg (orosz)–TTT Riga (lett)78–45
77–55
Dinamo Kurszk (orosz)–CCC Polkowice (lengyel)
89–53
81–77
ZVVZ USK Praha (cseh)–Fenerbahce (török)
76–54
77–65
A vastag betűvel írt csapatok jutottak be a négyes döntőbe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik