Női kosár NB I: ráadásban verte meg a Sopron a DVTK-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 20:37
null
A csúcsrangadón a fehér mezes Sopron csak hosszabbításban tudta kicsikarni a győzelmet (Fotó: Földi D. Attila)
A címvédő Sopron hosszabbítás után két ponttal legyőzte a legutóbb ezüstérmes Miskolcot a női kosárlabda NB I vasárnapi rangadóján. A bajnok- és kupagyőztes soproni csapat így 3/1-es, míg a Magyar Kupában is második DVTK 3/2-es győzelmi mérlegnél tart. A legutóbb bronzérmes Győr 15 ponttal verte a 2014-es bajnok PINKK-et.

A Sopron jól kezdett a DVTK ellen, hamar el is húzott tíz ponttal, az első negyed végén pedig kilenc volt az előnye (28–19). A kép sokáig nem is változott: magabiztosan irányítottak a hazaiak, akik a nagyszünetben tizenhárom ponttal tartottak előrébb (49–36).

Fordulatot a harmadik negyed hozott, 57–46 után ugyanis megtorpant a Sopron, Rasheed Rita és Tina Jovanovics pedig négypontos különbségig felhozta a miskolciakat. Az üldözőverseny már jóval közelebbről folytatódott, de még egy ideig soproni előnnyel – a 36. percben aztán megint jött Rasheed, és a mérkőzés folyamán először vezetett a DVTK! (68–69). A Sopron reagált és fordított, de hiába volt a 74–71-es vezetés, a hajrában a DVTK 75–75-re és hosszabbításra mentette a mérkőzést.

Az izgalmak a ráadásra sem csökkentek, három pontnál többel egyik csapat sem tudott meglépni. A végén „büntetőpárbaj” döntött, 82–80 után már csak a vonalról estek pontok, a Sopron pedig meg tudta őrizni minimális előnyét – Krnjics Szara és Simon Zsófia is csak kettőből egyet tudott értékesíteni a hajrában, de ez is elegendő volt a győzelemhez. A Sopron hat, a DVTK öt játékosa jutott el 10 pontig vagy tovább, a legeredményesebb Simon (18), illetve Jovanovics és Alyssia Brewer (20-20) volt.

A Győr–PINKK mérkőzés nem volt ilyen szoros, hiába vezetett az első félidőben a vendégcsapat. 22–29-re azonban egy 17–5-ös hazai roham jött, az irányítás visszakerült a Győr kezébe, és végig ott is maradt – a 18 pontot és 8 lepattanót jegyző Cyesha Goree vezette házigazdák végül tizenöt ponttal győztek.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
UNIQA SOPRON–ALUINVENT DVTK MISKOLC 84–82 (28–19, 21–17, 12–21, 14–18, 9–7) – h. u.
Sopron, 800
néző. V: Cziffra, Benczúr, Söjtöry
SOPRON: Fegyverneky 10/6, SIMON ZS. 18/9, Weninger 11/9, HALVARSSON 17/3, Krnjics 10. Csere: CIGLAR 10, Dubei, Crvendakics 6, Határ, Zsovár 2. Edző: Sterbenz László
DVTK: Horváth B. 7/3, CZANIK 13/9, Rasheed 10/6, BREWER 20, Horti 12. Csere: Lihtarovics, JOVANOVICS 20, Szécsi, Bálint, Strange. Edző: Maikel López
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–5. 7. p.: 20–10. 14. p.: 35–25. 17. p.: 43–30. 19. p.: 49–34. 23. p.: 51–42. 25. p.: 57–46. 29. p.: 59–57. 32. p.: 61–60. 35. p.: 68–64. 37. p.: 68–69. 44. p.: 80–80
Kipontozódott: Czanik (36. p.), Likhtarovich (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Sterbenz László: – Emberfogás ellen már tudunk eredményesen játszani, míg az ellenfél zónája megfogott bennünket. Magas embereikkel sok nehézséget okoztak a diósgyőriek. Ennek ellenére megérdemlik a lányok a dicséretet, mert nagyon megdolgoztak a győzelemért.
Maikel López: – Az első félidőben nem találtuk a tempót, míg a második húsz percre sikerült visszajönni a mérkőzésbe. Ekkor volt erő és lendület csapatom játékában. A ráadásban talán többet kellett volna kockáztatnunk, agresszívebben támadni a palánkot, habár így is volt lehetőségünk, hogy megszerezzük a győzelmet.

CMB CARGO UNI GYŐR–PINKK-PÉCSI 424 85–70 (16–20, 27–22, 24–15, 18–13)
Győr, 300
néző. V: Földházi, Hegedűs, Vida
GYŐR:
RADOCSAJ 17/6, Horváth K. 3/3, Laklóth 4, GRIGALAUSKITE 17, GOREE 18. Csere: Takács 3, Papp R., Varga Zs. 10, TÖRÖK Á. 8, Koch 5/3. Edző: Völgyi Péter
PINKK:
VUCSETICS 20/3, Gémes-Sarok 9, RUJÁK 12/6, Nagy D. 11, TUNSTULL 16. Csere: Seri 2, Kovalcsik. Edző: Sandro Orlando
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–3. 8. p.: 13–14. 14. p.: 27–29. 17. p.: 35–34. 25. p.: 57–47. 28. p.: 65–54. 33. p.: 71–57. 38. p.: 82–67
Kipontozódott: Nagy D. (29. p.), Varga Zs. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Az erősen tartalékos PINKK ellen jó támadójátékkal, de gyenge védekezéssel sikerült biztosan győznünk. A mérkőzés jó főpróba volt az Európa-kupára.
Sandro Orlando: – Elégedett vagyok, mert rotáció nélkül is jó meccset játszottunk. Játékosaim elfáradtak, ennél többet ezúttal nem várhattam tőlük.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Ceglédi EK KSC 4 4 285–223 1.000
2. CMB CARGO UNI Gyõr 4 4 316–274 1.000
3. UNIQA Sopron 4 3 1 323–258 0.875
4. Aluinvent DVTK Miskolc 5 3 2 409–311 0.800
5. PEAC-Pécs 4 2 2 268–245 0.750
6. PINKK-Pécsi 424 4 2 2 276–284 0.750
7. Atomerőmű KSC Szekszárd 5 2 3 321–311 0.700
8. Vasas Akadémia 4 1 3 233–303 0.625
9. ZTE NKK 4 4 247–300 0.500
10. ELTE-BEAC Újbuda 4 4 193–362 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik