nemzetisport.hu 2017.12.03 20:51 Frissítve: 2017.12.03 23:47

Női kosár NB I: megszenvedett a DVTK-val a Szekszárd

A női kosárlabda NB I 9. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén az utolsó előtti MTK látogatott a második helyezett Győr otthonába. A hazaiak az első percektől kezdve uralták a játékot, és végig vezetve majdnem 40 pontos különbségű győzelmet arattak a fővárosiak fölött. A nap második mérkőzése már jóval szorosabb küzdelmet hozott: a listavezető Szekszárd alaposan megszenvedett a DVTK-val hazai pályán, végül 59–55-re nyert.

 

A DVTK mindössze 20 másodperc után megszerezte a vezetést a listavezető otthonában, és el is kapta a fonalat a vendégcsapat: a 7. percben már  8 pontos volt az előnye, amiből a negyed végéig öt maradt. A második negyedben aztán rákapcsolt a listavezető, és a játékrész közepén egy 10–0-s szériával már 24–17-re a hazaiak vezettek.

A nagyszünetben 34–22 állt az eredményjelzőn, s a folytatásban ismét a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést: szívós, kitartó erőfeszítéseik eredményeképpen az utolsó negyed döntetlennel fordulhattak a felek. (45–45)

A záró 10 perc igazán izgalmasra sikerült, hol a vendégek, hol a hazaiak vezettek egy-egy ponttal, végül a negyed felénél Erkic és McCall pontjaival megléptek a hazaiak, s a DVTK erejéből már nem futotta az újabb egalizálásra, így a Szekszárd 59–55-re megnyerte a mérkőzést.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
9. FORDULÓ
Szekszárd–DVTK 59–55
(10–15, 22–9, 13–21, 14–10)
Szekszárd, 800 néző. Vezette: Pálla, Győrffy, Ádám
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 6/6, Oblak 5/3, Erkic 7/3, Mansaré 2, MCCALL 17/3. Csere: Bálint R. 5/3, KRNJICS 11, Theodoreán, GEREBEN 6. Edző: Djokics Zseljko
MISKOLC:
NAGY D. 16/12, Bach 4, Burkholder 2, Peckova 14/9, MELNIKA 10. Csere: Zele 7/3, Szabó F. 2, Kiss A., Aldazabal. Edző: Stefan Svitek
Az eredmény alakulása. 3. perc:
2–7, 7. p.: 4–12, 12. p.: 14–15, 14. p.: 18–17, 18. p.: 30–19, 21. p.: 34–24, 24. p.: 34–32, 28. p.: 42–41, 30 p.: 45–45, 31. p.: 47–48, 34. p.: 52–50, 37. p.: 57–5 

MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: –
Örülök, hogy zsinórban hozzuk a győzelmeket ennek a remek szurkolótábornak. Úgy tűnik, mintha ez természetes lenne, pedig ez csoda. Csodák azonban nem szoktak történni, a sikerért meg kell dolgozni. Szervezett csapat ellen játszottunk, akiknek a kispadján rutinos edző ül, s akik kihasználták a gyenge dobóformánkat, mégis csapatként sikerült nyernünk.
Stefan Svitek:
– Jól játszottunk, felvettük a hazaiak kemény, harcos mentalitását. Kiegyenlített meccs volt, mindkét oldalon a védelem dominált. A mérkőzés a lepattanókon ment el, abból túl sok pontot szerzett a Szekszárd. Ennek ellenére jó úton járunk, remélem, innen már csak felfelé vezet az utunk.

CMB CARGO UNI Győr–MTK Budapest 92–53 (24–16, 24–15, 26–16, 18–6)
Győr, 100 néző. Vezette: Boros, Fodor, Rácz
GYŐR: CZANK 9, FIELDS 17/6, Török Á. 6, KRIVACSEVICS 13, GOREE 21. Csere: Markó 2, Stepanová 8, Laklóth 5/3, Simon Zs., Varga Zs. 6, Szabó P. 5/3. Edző: Völgyi Péter
MTK:
HORVÁTH B. 14/9, Jankó, Adamecz 4, Székely-Horváth Zs. 3/3, CVITKOVICS 12. Csere: Szabó F. 9, Zólyomi, Koch D. 8/6, Pál Sz., Szabó B. 1, Wéber 2, Szeitl. Edző: Nagy Dóra
Az eredmény alakulása. 2. perc:
7–2. 6. p.: 18–9. 14. p.: 32–26. 18. p.: 44–29. 22. p.: 53–34. 26. p.: 61–37. 28. p.: 68–43. 33. p.: 76–50. 36. p.: 85–50

MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Komolyan vettük a mérkőzés minden percét, és ennek köszönhetően is folyamatosan őröltük fel az ellenfelünket.
Nagy Dóra:
– Huszonöt percig egész jó meccset játszottunk a Győrrel, a hajrára azonban elfáradtunk és szétestünk. Ekkor már pontatlanul dobtunk, és nem ment a lepattanózás sem.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Atomerőmű KSC Szekszárd 8 8 605–456 1.000 
  2. CMB CARGO UNI Győr 8 7 1 654–540 0.938 
  3. Sopron Basket 9 7 2 750–523 0.889 
  4. ZTE Női KK 7 5 2 481–484 0.857 
  5. Aluinvent DVTK Miskolc 8 4 4 574–525 0.750 
  6. PINKK-Pécsi 424 9 4 5 567–644 0.722 
  7. Ceglédi EKK 7 3 4 502–486 0.714 
  8. PEAC-Pécs 8 3 5 548–587 0.688 
  9. Vasas Akadémia 8 2 6 531–649 0.625 
10. MTK-Budapest 8 1 7 439–632 0.563 
11. BEAC Újbuda 8 8 503–628 0.500 

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.12 09:58:01

Kosárlabda GYŐRI FERENC

NS-INTERJÚ. Golomán György: Sokat fejlődtem itt, Amerikában az elmúlt három évben.

2017.11.26 11:11:56

Kosárlabda nemzetisport.hu

Kosárválogatottunk vezére tudja, a Koszovó elleni vb-selejtezőn mindenképp nyernünk kell.

2017.11.22 13:18:52

Kosárlabda nemzetisport.hu

Elsa Hosk mára a világ egyik legismertebb Victoria's Secret-modellje. Tizenévesen döntenie kellett.

2017.11.21 16:01:52

Kosárlabda nemzetisport.hu

Korábban hiába voltak neves kosarasaink, az Eb-re végül a csapatemberek juttatták ki a férfiválogatottat.

2017.11.21 11:10:42

Kosárlabda nemzetisport.hu

Sasa Zagorac a bajnokság egyik legjobb pontszerzője lett, de nem érdekli, amíg a csapatnak nem megy.