Női kosár NB I: nyert Pécsen, közelebb a bronzhoz a Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.06. 19:44
A PEAC-Pécs egy sokáig szoros, fordulatos találkozón 13 pontos vereséget szenvedett a Győrtől a női kosárlabda NB I bronzérméért folyó csatájának első találkozóján.

Az elődöntőt követően a győriek pihenhettek többet, hiszen a Sopron könnyedén, két meccs alatt búcsúztatta a zöld-fehéreket, míg a PEAC a DVTK-val három szoros találkozót játszott.

A diósgyőriek ellen megizzadó pécsiek ennek ellenére azonnal felpörögtek, és egy negyed alatt nyolcpontos előnyt dolgoztak ki.

A folytatásban aztán magukra találtak a vendégek, akik folyamatosan közeledtek, majd a nagyszünetre át is vették a vezetést.

A hajrát is a győriek bírták jobban, akik végül tizenhárom ponttal nyertek, és így közelebb kerültek a bronzhoz.

A két győzelemig tartó párharc második találkozóját csütörtökön rendezik.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
BRONZMÉRKŐZÉS, 1. MECCS

PEAC-PÉCS–CMB CARGO UNI GYŐR-UNIQA 61–74 (25–17, 11–21, 16–16, 9–20)
Pécs, 300 néző. V: Földházi, Pozsonyi, Balog Gy.
PÉCS: HURST 16/12, Raksányi 10/6, N. Jovanovics 12/6, Kaposi 4, Williams 6. Csere: T. Jovanovics 8, Orozovics 3, Kis V., Szücs R. 2, Pap R. Edző: Djokics Zseljko
GYŐR: CZIRJÁK 13/6, Horváth K. 5, LAKLÓTH 12/3, Ivanovics 15/6, VAJDA 21/3. Csere: Koch 6, Vincze V. 2, Török Á., László, Nagy R. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–5. 6. p.: 18–8. 13. p.: 27–21. 17. p.: 32–32. 23. p.: 41–40. 26. p.: 49–44. 33. p.: 52–56. 37. p.: 59–66
A két győzelemig tartó párharc állása: 0–1

MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Ma szégyen volt, ahogy játszottunk, szív nélkül kosárlabdáztunk. Nem kell elfelejteni azért, hogy három kőkemény elődöntőn vagyunk túl, és úgy látszik, nem sikerült még túltenni magunkat ezen.
Völgyi Péter: – Nem ijedtünk meg a PEAC extra kezdésétől, szépen fokozatosan ledolgoztuk a hátrányunkat, és átvettük a vezetést, nagy örömet szerezve a minket ide is elkísérő szurkolóinknak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik