Női kosár NB I: elképesztő kezdés, PINKK-siker

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 21:23
Kiütéses győzelem a női kosárlabda NB I-ben: a PINKK Pécsi 424 hazai pályán 88–36-ra legyőzte a Szekszárdot a 8. fordulóból előre hozott mérkőzésen. A vendégek az első húsz percben mindössze kilenc pontra voltak képesek.

A PINKK az első negyed után 20–2-re, a nagyszünetben 53–9-re vezetett a rendkívül rossz hatékonysággal dobó Atom ellen, és bár a második félidő nem volt ennyire egyoldalú, a különbség ötven pont fölé kúszott.

A két csapat a hét közepén is megmérkőzött egymással, szekszárdi találkozójukat a PINKK „csak” az utolsó negyedben tudta a maga javára fordítani (81–65).

A Zalaegerszeg hazai pályán, a DVTK idegenben aratott győzelemmel javította pozícióját a szombati játéknapon.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, KÖZÉPSZAKASZ

3. FORDULÓ

ZTE NKK CEGLÉDI EKK 74–56 (18–14, 22–19, 8–14, 26–9)
Zalaegerszeg, 150
néző. V: Boros T., Minár, Válé
ZALAEGERSZEG: Török Sz. 2, Fuisz 6, Czukor 7/3, VARGA ZS. 20, HORVÁTH ZS. 12. Csere: Darida, IVANOVICS 13, Fritz 4, Mányoki 7/3, Vágvölgyi 3. Edző: Gáll Tamás
CEGLÉD: HADZSOVICS 17/3, Szabó II D., Gorjanácz 3, Kobolák 3, VILIPICS 15. Csere: JERKOVICS 12, Orbán 6, Filipowicz D. Edző: Áron Balázsné
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–9. 8. p.: 13–11. 18. p.: 29–31. 36. p.: 44–41. 33. p.: 54–47. 38. p.: 68–54
MESTERMÉRLEG
Gáll Tamás:
– Örömteli, hogy sikerült magabiztosan nyernünk, még akkor is, ha csak a végjátékban húztunk el.
Áron Balázsné: – Harminc percig pariban voltunk. Miután elfáradtak a húzóemberek, két perc alatt kialakult a nagy különbség. Ellenfelünk kihasználta a hazai pálya minden lehetőségét.

MTK-BUDAPEST–ALUINVENT-DVTK 63–77 (26–25, 13–18, 10–22, 14–12)
Városmajor u., 100
néző. V: Bognár, Radnóti, Kovács N.
MTK: MEDGYESSY 12, Baksa 8, Vukov 4, SVITLICA 21, Bagi 4. Csere: Reiner 4, Orsó 7/6, Miháczi, Cymmer 2, Szabó V. 1, Varga B. Edző: Sztevan Csupics
DIÓSGYŐR: Bukovszki 7/3, RAVEN 11, Dubei 8/6, Jansone 9/3, TOBIN 14. Csere: Horváth B. 6/3, Czank 3, Sverrisdóttir 8, Bálint 3/3, VINCZE V. 6, Szabó P. 2, Szabó B. Edző: Maikel López
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–9. 8. p.: 21–15. 14. p.: 33–29. 18. p.: 39–36. 23. p.: 40–45. 29. p.: 49–61. 34. p.: 53–70. 38. p.: 61–75
Kipontozódott: Medgyessy (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Sztevan Csupics:
– Két negyedet tudtunk nyerni a jelenleg legjobb formában lévő csapat ellen. Rákényszerítettük a Diósgyőrt, hogy az egész találkozó folyamán egyszerre három légiósa is a pályán tartózkodjon.
Maikel López: – Küzdelmes, harcos mérkőzésen diadalmaskodtunk, aminek nagyon örülök. Jelenlegi helyzetünkben azt is pozitívumként kell megélni, hogy nem sérült meg senki az összecsapáson.

8. FORDULÓ

PINKK PÉCSI 424–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 88–36 (20–2, 33–7, 20–15, 15–12)
Komló, 500
néző. V: Jakab L., Hervay, Varga Z.
PÉCS: Kennedy 8/6, Katona 1, Sarok 8/6, ŐRI 14/3, TOMLINSON 14. Csere: IVÁNYI 13/9, Győri 2, Pascua 4, Kováts N., Erős 7/3, RUJÁK N. 11/3, Adamecz 6. Edző: Roberto Hernández
SZEKSZÁRD: Scsekics 4, Studer Zs., Dusanics 7/3, Zele 11, Singleton 2. Csere: Theodorán 2, Kotnik 2, Studer Á. 6/3, Hajdú Zs. 2, Simon A. Edző: Magyar Gergely
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–2. 6. p.: 11–2. 13. p.: 22–2. 17. p.: 46–5. 23. p.: 58–11. 26. p.: 64–17. 33. p.: 77–28. 37. p.: 83–32
Kipontozódott: Studer Á. (37. p.), Kennedy (39. p.)
Kiállítva: Magyar (16. p.)
MESTERMÉRLEG
Roberto Hernández:
– Az első félidőben kitűnő védekezésünkkel megalapoztuk jó játékunkat, már ekkor eldőlt a mérkőzés. A másodikban ritkán tapasztalt dolgokat láttam a pályán.

AZ ÁLLÁS
1. UNI Gyõr 9 8 1 713–516 0.944
2. DVTK 11 8 3 843–648 0.864
3. UNIQA Euroleasing Sopron 10 7 3 709–595 0.850
4. PEAC-Pécs NKK 10 7 3 669–590 0.850
5. PINKK Pécsi 424 12 8 4 871–701 0.833
6. Atomerőmű KSC Szekszárd 12 6 6 819–924 0.750
7. ZTE NKK 11 5 6 660–699 0.727
8. MTK-Budapest 11 3 8 673–737 0.636
9. MKB Euroleasing Vasas 10 1 9 507–749 0.550
10. Ceglédi EKK 10 10 549–854 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik