GYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELY 2020.01.02 19:37 Frissítve: 2020.01.02 21:15

Női kosár NB I: a 2. helyezett sem tudta megfékezni a Sopront

A listavezető Sopron Basket 31 ponttal, 94–63-ra legyőzte a női kosárlabda NB I-ben így a harmadik helyre visszacsúszó NKE-Csatát.

(Fotó: Tóth Zsombor)

 

Kezdjük ott, hogy ez a Sopron már nem az a Sopron. Az NKE-FCSM Csata viszont ugyanaz a Csata, amely minden elismerést megérdemel és igenis rangadót játszott a leghűségesebb városban az új esztendő második napján, hiszen a női élvonal alapszakaszában a féltávon egy körön túl a második helyen tanyázott. Az előző idényben ennél kevesebb ideig, de az első hét-nyolc fordulóban megvillantotta oroszlánkörmeit a budapesti csapat, most tovább tudta vinni a lendületét, mi több, igazából az sem elképzelhetetlen, hogy tavasszal beverekedje magát a legjobb négy közé.

És ameddig bírta, csütörtökön is tartotta a lépést a címvédővel, aztán a második negyed derekára kiütközött a két fél közti tudáskülönbség. A vendégek egyre több kiszorított helyzetből a támadóidő lejárta környékén eleresztett tripladobásba kényszerültek bele, s bár néha sikerrel jártak, erre nem lehetett építkezni.

Itt lesz aktuális, amire tudósításunk legelején utaltunk: a Sopron Basket az új idényben először mind az öt légiósát hadba küldhette, a két ünnep közt megérkező (visszatérő) amerikai világklasszis, Candice Dupree is pályára lépett – kézműtétje után a szerb Jelena Brooks már Cegléden lehetőséget kapott.

A nagyszünetben 54–41-et mutatott az eredményjelző, ami utalhatott arra, hogy mások lehetnek a hangsúlyok Gáspár Dávid együttesében, jelesül, hogy legalábbis a hazai porondon néhány mérkőzésen az a taktika is érvényesülhet, hogy a Sopron túldobja a mindenkori ellenfelet – erre persze jövő héten, a Fenerbahce elleni Euroliga-találkozón nem lesz reális sansza. Igaz, a második félidőben már csak 22 pontot kapott, ezt biztosan bármikor előre aláírná az elkövetkező megméretéseken.

A harmadik negyed végén Briann January dudaszós tempójával már húszat számoltak a Csatára, amelynek tagjai és fiatal edzője, Tursics Krisztián pontosak tudták, semmi okuk az elkeseredésre, a nagy dolgok nem itt dőlnek el.

Az első két helyezett összecsapásának legjobbja a magyar válogatott centere, Határ Bernadett volt, aki ezúttal leginkább a pontszerzésben jeleskedett, 22-ig jutott. A különbség aztán hamarosan megközelítette, majd át is lépte a harmincas határvonalat (88–57) – innentől kezdve a hazaiak a százat üldözték az utolsó három-négy percben. Na jó, nem üldözték túl vérmesen, esélyt kaptak az ifjú magyar játékosok is, mindenesetre a 94 szerzett pont így is a harmadik legtöbb a Sopron részéről ebben a bajnoki idényben. A 31 egység, a végén regisztrált differencia nem számít egyedinek, tavaly decemberben az Aluinvent DVTK Miskolc, vagyis az a csapat, amelyet a bajnok első számú kihívójának tartanak, 37 ponttal maradt alul Sopronban, igaz, egy mérkőzésből nem vonhatók le végletes konzekvenciák.

Fegyverneky Zsófia és társai otthonukban továbbra is érinthetetlenek az NB I-ben, és egyértelmű, hogy megerősödött keretükkel a nemzetközi porondon is jóval versenyképesebbek lesznek.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I

SOPRON BASKET–NKE-FCSM CSATA 94–63 (23–20, 31–21, 18–11, 22–11)
Sopron, 1200
néző. V: Cziffra, Győrffy, Fodor
SOPRON: Fegyverneky 5/3, Czukor 9/3, CRVENDAKICS 8, BROOKS 13/6, HATÁR 22. Csere: Dupree 8, JANUARY 11/3, Krajisnik 9, Dubei 5/3, Weninger 2, Varga Alíz 2, Varga Kamilla. Edző: Gáspár Dávid
CSATA:
HORVÁTH BERNADETT 13/9, Lelik 6, Friskovec 12/3, CANNON 17, Gustafson 8. Csere: Mányoky, Radócz 5/3, Boros 2, Solymosi, Horváth Fruzsina. Edző: Tursics Krisztián
Az eredmény alakulása. 2. p.: 2–6. 5. p.: 13–8. 12. p.: 27–23. 15. p.: 35–29. 18. p.: 46–32. 22. p.: 54–45. 28. p.: 63–51. 35. p.: 86–57. 38. p.: 92–59
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon örülünk a győzelemnek! Tudtuk, hogy erős csapattal állunk szemben, az eredményeik nem véletlenek. Az első félidő megmutatta, melyek azok a területek, amelyeket fejlesztenünk kell. Csapatként jól teljesítettünk, mindenki hozzá tudott járulni a sikerhez. Ez a mi utunk, ebben szeretnénk még hatékonyabbak lenni, és a közeljövőben még magasabb szintre eljutni.
Tursics Krisztián:
Teljesen megérdemelten nyert a Sopron egy olyan találkozón, amelyen nagyon élesek voltak a játékosai, kiváló dobóformát mutattak. Aminek örülök, hogy ezen a meccsen végre megtapasztalhattuk, milyen egy nálunk magasabb szinten álló csapat védekezése. Még a labdaátvételekért is meg kellett dolgozni, amit nehéz edzésen modellezni. Megtapasztalhattuk, milyen ekkora nyomás alatt játszani.

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 13 12 1 1087–765 0.962 
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 13 10 3 1044–821 0.885 
3. NKE-FCSM Csata 13 10 3 1058–963 0.885 
4. Aluinvent DVTK Miskolc 12 9 3 973–835 0.875 
5. ZTE Női KK 13 7 6 931–918 0.769 
6. TFSE-MTK 13 7 6 1023–1020 0.769 
7. Uni Győr Mély-Út 13 6 7 930–895 0.731 
8. PEAC-Pécs 13 6 7 971–976 0.731 
9. VBW CEKK Cegléd 13 5 8 884–991 0.692 
10. Vasas Akadémia 13 4 9 944–1058 0.654 
11. ELTE BEAC Újbuda 12 1 11 736–983 0.542 
12. PINKK-Pécsi 424 13 13 788–1144 0.500 

 

2020.02.25 22:07:37

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

Továbbra sem tudni, hogy az elmúlt napokban megnyert két Eb-selejtező volt-e az utolsó két meccse.

2020.02.25 21:02:21

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Határ Bernadett egy forrongó WNBA-be érkezhet, ha az idény előtti edzőtáborozáson bekerül az Indiana szűk keretébe. S erre jó esélye van.

2020.02.24 22:13:47

Kosárlabda GYŐRI FERENC

NS-VÉLEMÉNY. Naná, hogy megnyerte mindkét mérkőzést.

2020.02.23 16:34:11

Kosárlabda BOBORY BALÁZS (Zaporizzsja), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Allen Rosco volt a végén a nyerőember • Az utolsó két másodperc hosszú percekig tartott.