Női kosár NB I: 42-19-ről még felállt a címvédő, de kiesett

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.03.26. 18:34
A Győr női kosárlabdacsapata hazai pályán legyőzte csütörtökön a címvédő PINKK-et az NB I negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2–1-re megnyerte a párharcot.

A Rába-partiak az elődöntőben az alapszakaszgyőztes Sopronnal találkoznak, az első meccsre pénteken kerül sor Sopronban.

A negyeddöntő mindent eldöntő harmadik mérkőzésén 16–2-es villámrajtot vett a Győr, ezzel pedig tulajdonképpen végig kitartó előnyt kovácsolt. A házigazda a második negyed elején már húsz ponttal is vezetett (28–8), a nagyszünetre pedig 42–19-es fórral vonulhatott le. A szinte reménytelen helyzetbe került PINKK egy 26–9-es negyeddel vágott vissza, majd tovább kapaszkodott: Azania Stewart kosara (53–49) után erősen kapkodhattak a szívükhöz a hazai drukkerek. Koch Dóra ekkor gyorsan beszórt nyolc pontot, a PINKK-nek pedig már nem volt visszaút – a címvédő búcsúzott, a Győr elődöntős.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
CMB CARGO UNI Győr–PINKK-Pécsi 424 66–57
(24–8, 18–11, 9–26, 15–12)
A párharc végeredménye: 2-1 a Győr javára.

CMB CARGO UNI GYŐR (4.)–PINKK-PÉCSI 424 (5.), A PÁRHARC VÉGEREDMÉNYE: 2–1
CMB CARGO UNI Győr–PINKK-Pécsi 424 70–61
A mérkőzést a PINKK sikeres óvása után újrajátszották.
CMB CARGO UNI Győr–PINKK-Pécsi 424 69–78
PINKK-Pécsi 424–CMB CARGO UNI Győr 47–60
CMB CARGO UNI Győr–PINKK-Pécsi 424
66–57

AZ 5–8. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
ZTE NKK-ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 86-63 (21–22, 19–11, 21–15, 25–15)
Zalaegerszeg, 100
néző. V: Surányi, Kulcsár, Török Z.
ZALAEGERSZEG: Darida 3/3, NAGY D. 11, MACKAY 19/9, Varga ZS. 8, ZELE 25. Cs: Ambrus, SZÉLESY 15/3, Aldazabal, Veleky 5/3, Jurkó 2. Edző: Gáll Tamás
SZEKSZÁRD: Scsekics 5/3, Studer Zs. 7, Theodoran 4, Mansare 7, STJEPANOVIC 11. Cs: Studer Á. 9/3, Hajdu 7/3, Boskovics 2, Lénárt 4, Tamis 5/3, Kovalcsik 2. Edző: Magyar Gergely.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 12–6. 15. p.: 25–31. 26. p.: 56–36. 38. p.: 74–58.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a ZTE javára
MESTERMÉRLEG
Gáll Tamás:
– Nyögvenyelősen kezdtünk, a második negyedben viszont nem tudtak mit kezdeni a zónánkkal, mínusz 7-ről hirtelen plusz hét majd húsz pont feletti különbség lett, de az összesítésben ez is csak 1:0, nem dőlünk hátra.
Magyar Gergely: – Elég volt egy kis rövidzárlat a félidő előtt, hogy magunkra húzzuk az ellenfelet. Sajnos a nagyszünet után se tudtuk visszafordítani a találkozót, mert a védekezésünk nagyon szellős volt, a ZTE lendületben maradt és kintről bentről is jól gyűjtötte a pontokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik