Női kosár: Iványi nagyot játszott, pécsi siker Diósgyőrben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 20:17
null
A PINKK nagy győzelmet aratott és a döntő kapujába lépett (Fotó: Havran Zoltán, archív)
A PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapata a DVTK otthonában 62–53-ra győzött a bajnoki elődöntő első mérkőzésén, így 1–0-ra vezet a párharcban. A mezőny legjobbjának a kulcsfontosságú hárompontosokat szerző, 17 pontot dobó Iványi Dalma bizonyult.

Az elődöntő négy pécsi ponttal indult, de rövidesen Brittainey Raven tett róla, hogy egált mutasson az eredményjelző. A gyűrűt az első negyedben „bedeszkázták" mindkét csapatnak, a DVTK végig csak üldözte a PINKK-et – a játékrész 11–8-as vendégvezetéssel zárult.

A folytatásban Czank Tímea duplájával a DVTK át is tudta venni a vezetést 15–13-nál, de a pécsiek még egyszer visszacsikarták az előnyt (18–20). Ekkor azonban a PINKK támadójátéka csődöt mondott, a negyed hátralevő részében a pécsiek csupán egy pontot szereztek, a DVTK pedig ezt kihasználva 31–22-es fórt kovácsolt a szünetre. Sokat elmond a mérkőzésről, hogy Tibin és Sarok 7-7 ponttal volt ekkor a mezőny legeredményesebbje.

Liene Jansone kosarával hamar tíz pont fölé növelte előnyét a DVTK, ám ekkor Iványiék megállították a diósgyőrieket, szép lassan faragtak a különbségből, és 33–31-nél már látótávolságba kerültek. Ott is maradtak, de három negyed után még mindig diósgyőri előnyt mutatott az eredményjelző, bár csak egypontosat (39–38).

Az eredmény kiélezett hajrát ígért, és az is lett: Iványi Dalma kulcsfontosságú kosarakat dobott, triplája után a PINKK fordított (45–47), a hazaiak pedig ettől úgy meglepődtek, hogy „elfelejtettek" kosarakat dobni. Hamarosan már 54–47-re vezetett a PINKK (megint egy Iványi-hárompontos hullott be sorsdöntő pillanatban), a végén pedig 62–53-ra nyert, így 1–0-ra vezet az elődöntőben.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ALUINVENT-DVTK–PINKK PÉCSI 424 53–62 (8–11, 23–11, 8–16, 14–24)
Miskolc, Városi sportcsarnok, 1400
néző. V.: Győrfi, Szabó G., Minár.
Aluinvent-DVTK: Bukovszki (–), Sverrisdóttir (7), Raven (4), TOBIN (11/9 ), JANSONE (11/3). Csere: Bálint R. (7), Czank (8/3), Horváth B. (5/3). Vezetőedző: Maikel López
PINKK Pécsi 424: IVÁNYI (17/9), Őri (1), TOMLINSON (17/3), Sarok (9), Holt (8). Csere: Pascula (3), Kováts (3/3), Rujak (4), Győri (–), Kennedy (–). Vezetőedző: Roberto Hernández.
Az eredmény alakulása. 1. perc: 0-4. 9. perc: 8-9. 13. perc: 15-13. 18. perc: 26-20. 19. perc: 29-20. 26. perc: 33-31. 33. perc: 45-44. 35. perc: 47-51. 38. perc: 47-56.
Maikel López: – A kosárlabdában az a csapat nyer, amelyik a tempót diktálja. A nagyszünet után ellenfelünk jobban védekezett, pontosabban dobott és ez döntött. Az első csata véget ért, a harc azonban még nem fejeződött be.
Roberto Hernández: – Tudtuk, hogy a DVTK támadásban erős, ezért az volt a célunk, hogy akcióikban megakadályozzuk őket és kezeljük a zónájukat. A 3. harmadban megnyugodtunk, hosszabb volt a kispadunk, több cserét vetettünk be, ezért nyertünk.
A két győzelemig tartó párharc állása: 1–0 a PINKK Pécsi 424 javára.

AZ 5-8. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
HAT AGRO UNI GYŐR–MTK BUDAPEST 75–66 (20–21, 19–14, 20–14, 16–17)

Győr, 100 néző. Vezette: Boros T., Tóth K., Kulcsár T.
Győr: GAMBIRAZA 14/3, Ivanovics 5/3, LAKLÓTH 20/6, Mansaré 10, Diamant 12. Csere: Semsei 6, Lengyel, Koch, Fejes R. 6/3, Dobos 2. Edző: Bencze Tamás
MTK: MEDGYESSY 12, Orsó 13/3, Vukov, SVITLICA 22, Bagi 4. Csere: Baksa, Cymmer 11/6, Karakasevics 3, Reiner, Szabó V. 1. Edző: Sztevan Csupics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–0. 7. p.: 17–13. 9. p.: 17–18. 13. p.: 22–29. 18. p.: 32–33. 19. p.: 37–33. 24. p.: 47–40. 26. p.: 54–43. 34. p.: 59–59. 38. p.: 70–63
Kipontozódott: Diamant (31. p.), Svitlica (36. p.), Mansaré (39. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Győr javára
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás:
– Az utóbbi hetek rossz sorozata után a legjobbkor jött a győzelem. Az első negyedben még meglátszott, hogy ebben az összetételben először játszottunk. Pokoli nehéznek ígérkezik a második mérkőzés.
Sztevan Csupics: – Az utolsó percekben a rutin döntött a Győr javára, ötvenkilenc ötvenkilencnél rossz döntéseket hoztunk a támadásbefejezéseknél. Jövő szerdán a harmadik mérkőzésen újra találkozunk Győrben.

ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRDZTE NKK 7368 (1216, 2224, 2114, 1814)
Szeksz
árd, 250 néző. V: Vida, Jurák, Praksch
ATOMERŐMŰ
: SCSEKICS 14/9, Theodoreán 6, DUSANICS 11/6, ZELE 19/3, SINGLETON 11. Csere: STUDER ZS. 6/3, Studer Á., Hajdu, Simon A. 4, Kotnik 2. Edző: Magyar Gergely
ZTE:
Török 2, IVANOVICS 23/3, VARGA ZS. 15, Czukor 9/3, Horváth Zs. 4. Csere: Mányoky 4, Fritz 2, Fuisz 9. Edző: Gáll Tamás
Az eredm
ény alakulása: 2. p.: 0–4. 6. p.: 5–8. 9. p.: 10–12. 12. p.: 17–19. 14. p.: 25–25. 17. p.: 29–31. 22. p.: 34–45. 27. p.: 49–49. 32. p.: 55–54. 36. p.: 66–61. 38. p.: 70–63.
Kipontoz
ódott: Studer Á. (25. p.), Varga Zs. (30. p.), Theodoreán (37. p.), Török Sz. (38. p.), Zele (40. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szekszárd javára.
MESTERM
ÉRLEG
Magyar Gergely:
– A győzelmet nem kell magyarázni. Eddig egy nulla, de ez nem jelent semmit. Büszke vagyok a csapatomra.
G
áll Tamás: – Tizenegy pontos vezetésünknél a harmadik negyedben kissé megtorpantunk, azt ellenben mókásnak tartom, hogy a játékvezetői felfogás egy pillanat alatt megváltozott. Az ellenfél letámadott, mégis mi kaptuk a faultokat. Hibáztunk eleget, de a sípmesterek nálunk többet. Egy ilyen rangadón ez soknak tűnik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik