Női kosár Euroliga: tripla ráadás után kapott ki a Sopron

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.15. 20:19
null
Nagy küzdelem után végül a padlóra került a Sopron (Fotó: Koncz György)
A Sopron háromszori hosszabbítás után 98–95-ös vereséget szenvedett a török Hatay Büyüksehirtől a női kosárlabda Euroliga szerdai mérkőzésén. 

A magyar bajnok 4/8-as győzelmi mérleggel, a tabella hetedik helyén várta az összecsapást, míg az ellenfél öt sikere mellett hétszer kapott ki, így a hatodik helyen állt.

A csoportkör végén az első négy továbbjut az Euroliga negyeddöntőjébe, az ötödik és hatodik az Európa Kupában folytatja, az utolsó két együttes befejezi szereplését.

A Sopron és a Hatay közvetlen riválisa volt egymásnak a hatodik hely megszerzéséért, így a vendégek nem bíztak semmit a véletlenre, már hétfőn megérkeztek Magyarországra. A két klub decemberben csapott össze fennállása során először, a törökök akkor 74–66-ra nyertek. Sterbenz László együttese abban a tudatban lépett pályára szerdán, hogy legalább kilencpontos győzelmet kell aratnia, hogy kedvező helyzetbe kerüljön a török csapattal szemben.

Lendületesen kezdett a Sopron, az első negyed végéig öt ponttal elhúzott, majd a másodikban többször vezetett kilenccel is. Aztán magára talált a vendégegyüttes, fokozatosan felzárkózott az ekkor pontatlanul dobó hazaiakra, sőt, a nagyszünetben már nála volt az előny (34–36).

A harmadik szakasz közepén jó darabig egyik csapat sem tudott a kosárba találni, majd a Sopron mínusz ötről (45–50) visszavette a vezetést. A negyedik tíz perc 53–52-ről indult, s bár a magyar csapat vezetett időnként négy-öt ponttal, a végéhez közeledve a szükséges különbség elérésére nem volt esélye, így az utolsó másodpercekben hosszabbításra játszott. 65–64-nél két büntetőjéből egyet dobott be, majd következett egy szabálytalanság, ami két dobást jelentett a vendégeknek, akik mind a kettőt pontosan végezték el (66–66).

Az első ráadás öt percében továbbra sem tudott igazán meglépni a Hataytól a Sopron, így egy újabb hosszabbítást akart elérni, ami össze is jött. A második ötperces ráadás 76–76-ról kezdődött és 87–87-tel ért véget, így újabb hosszabbítás jött. Ebben viszont a Hatay némileg meglépett, és előnyéből a végéig három pontot megőrzött.

A Sopron egy hét múlva a francia ESBVA-LM vendégeként zárja a csoportkört. A magyar csapatnak minimálisra csökkent a matematikai esélye is az EK-ba jutásra, ami akár már a franciák esti, lengyelországi mérkőzése után elszállhat.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
B-CSOPORT, 13. FORDULÓ
UNIQA SOPRON–HATAY (török) 95–98
(21–16, 13–20, 19–16, 13–14, 10–10, 11–11, 8–11) – háromszori hosszabbítás után
Sopron, 800
néző. Vezette: Csender (román), Kucserova (cseh), Tomic (horvát)
SOPRON:
Fegyverneky 7/3, Johnson 11, TURNER 30/15, CRVENDAKICS 20/9, Krnjics 4. Csere: Határ 3, Dubey 8/6, Ajdukovics 12. Edző: Sterbenz László
HATAY:
HURST 16/12, Oral 5/3, ÖSZTURK B. 33/9, Micina 6, PARIS 33. Csere: Popovics, Sztankovics 4, Takmaz 1. Edző: Ekaterini Hacidaci
Az eredmény alakulása. 3. perc:
4–5. 6. p.: 9–7. 9. p.: 17–11. 13. p.: 26–19. 16. p.: 30–22. 19. p.: 32–30. 24. p.: 42–43. 26. p.: 45–48. 29. p.: 51–50. 33. p.: 53–54. 36. p.: 61–56. 39. p.: 64–64. 43. p.: 72–72. 49. p.: 87–83. 54. p.: 91–96
Kipontozódott:
Határ (28. p.), Sztankovics (46. p.), Crvendakics (51. p.)
MESTERMÉRLEG
Sterbenz László:
– Heroikus mérkőzést játszottunk. Mi provokáltuk ki a hosszabbításokat, hogy összehozzuk a kívánt különbségű győzelmet. Nagyot küzdöttünk, de így sem sikerült győznünk.
Ekaterini Hacidaci:
– Fantasztikus mérkőzést vívtunk. Fontos volt számunkra a győzelem a továbbjutás érdekében. Ezzel együtt történelmi tettet hajtottunk végre, mert klubunk először került be európai kupaküzdelem végjátékába.

További mérkőzések
CCC Polkowice (lengyel)–ESBVA Lille Métropole (francia) 77–68
Tango Bourges (francia)–Perfumerias Avenida (spanyol) 69–63
Csütörtök
15.00: UMMC Jekatyerinburg (orosz)–Nagyezsda Orenburg (orosz)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 12 11 1 1008–762 23
2. Nagyezsda Orenburg (orosz) 12 9 3 788–731 21
3. Perfumerias Avenida (spanyol) 13 7 6 937–873 20
4. Tango Bourges (francia) 13 7 6 858–859 20
5. Hatay Büyüksehir (török) 13 6 7 843–954 19
6. ESBVA Lille Métropole (francia) 13 5 8 891–941 18
7. UNIQA SOPRON 13 4 9 912–1009 17
8. CCC Polkowice (lengyel) 13 2 11 806–914 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik